...és persze a szerző munkái mögött látod magát a fotóst is. A képek valóban beszélnek helyette. Dobos Tamás profilja immáron kettős. Magyarország egyik legelismertebb divatfotósa, és nem rég fejezte be a magyar Színház és Filmművészeti Egyetem operatőr szakát…
Egyes képek művészettörténeti irányzatok hatását éreztetik. Milyen alkotók és korszakok hatottak rád? Ez hogyan jelenik meg a képeidben?
A barokk és a manierizmus festészete feltétlenül hatott. Fényt festeni sokan tudtak, de lelki világokat, érzelmi pillanatokat úgy láthatóvá tenni, mint ahogy Caravaggio, Velázquez, Rembrandt, vagy Ribera egy-egy mozdulatban, vagy az emberi szemben, úgy kevesen tudtak. Kiemelkedő érzékenységgel ábrázolták az embert, a finom fényhasználattal, illetve a fény nyelvének maximális kifejezőerejével pedig maga a kép lényege vált koncentrálttá.
Ha van ilyen, akkor mikor léptél rá a saját utadra, mikor találtad meg
a saját, rád jellemző látásmódot?
A saját vonal, ami Te vagy, személyiséged alap-rétege, működik, mint egy szűrő. S ez mindig belülről fakadó, hisz ami rád jellemző, az egyértelműen belőled fakad. Ezen keresztül látsz Te magad, és ezen keresztül láttatsz, formálsz valami újat. Idő, szorgalom, nyitottság - egyénre lebontva pedig sok más tényező - kérdése is lehet, hogy mikor ismered fel, engeded útjára, és mikortól tudsz a saját vizuális nyelveden fogalmazni. Tehát ez a szűrő ez létezik, de ami talán még ennél a ténynél is fontosabb, hogy el kell hinni, hogy amit csinálsz, az jó. Ami belőled fakad, az őszinte, és tiszta, s ha nem hamisan csinálod, akkor megcáfolhatatlan. Fontos, hogy ne csapd be magad. Az pedig már más lapra tartozik, hogy ez a Te saját stílusod esetleg nem mindenkit ér el, vagy nem mindenkinek tetszik.
Egyből tudtad, hogy a divatfotó érdekel, vagy más terület is vonzott?
Azt tudtam, hogy az emberek a fontosak. Az emberábrázolás, érzelemábrázolás, ennek mentén hangulatok, lelki terek, pillanatok ábrázolása. S nincsenek szigorú határok ember, táj, vagy épület között. Mert nem igaz, hogy egy üres tájban, vagy egy épületben nincsen benne az ember. Egy fotónak van története, tér-idő játéka. Amit látsz egy fotón, az a relatív jelen s ahhoz képest annak a pillanatnak van múltja és jövője is. Az egész egy folyamatból kiléptetett hangulat, s ezer olvasata lehet. Ha például egy érintetlen erdőben áll egy szék, akkor az a kép már magában hordozza az embert, és számtalan kérdést, vagy értelmezési lehetőséget vet fel. Hiszen azt a széket valaki odatette, odavitte, vagy ült rajta. Vagy olyan régóta van ott, hogy ellepte az avar, vagy egyé vált a tájjal. A lényeg, hogy hangulatot ragadsz ki, időből és térből a saját szűrődön keresztül.
