Száz év múlva is nyargalnak lovak az Ügetőn, és állni fognak a Józsefváros rogyadozó épületei: legalábbis Dezső Tamás dokumentarista fotográfiáin. A Budapest tünedező bugyraiba gyakran leszálló fotóművész a magyarországi Sajtófotó-, a World Press Photo- és a Pictures of the Year-díjak mellett a külföldi képszerkesztők bizalmát is elnyerte: rendszeresen publikál a német GEO magazinban és a New York Times-ban.
Minden fontos díjat elnyert az elmúlt pár évben, noha nincs fotós végzettsége.
Hál’ istennek. Egy évet azért lehúztam a Práter utcai fotós iskolában, de ez csak ürügyként szolgált ahhoz, hogy aztán 2001-ben bekopogtathassak a Magyar Hírlaphoz gyakornoknak.
Gyorstalpalón szerezte meg az alapokat.
Egyedül a kisorr-árnyékra emlékszem. A többit gyakornokként az utcán, a parlamentben, a focipályákon tanultam. Meg a szerkesztőség napi mustráján, amikor megbeszéltük és kiválasztottuk a megjelenő képeket. Három éven keresztül egyfolytában rohantam egyik munkáról a másikra. A rovatvezetőtől, Habik Csabától lestem el, hogyan lehet vizuálisan gondolkodni, hogyan kell megkomponálni a látványt. Mélyvízben tanultam úszni.
Három év alatt ráunt a napi hajtásra? A napilap egyedi képeket kíván. Én sosem erre vágytam. Történeteket akartam elmesélni, ahhoz más hozzáállás szükségeltetik. Más az indíttatás.
Hogyan lehet rákészülni?
Rengeteg képet, sorozatot nézek az interneten, albumokat böngészek a mai napig. Megpróbálom felfejteni a képeket összetartó tartalmat. Sokan elfelejtkeznek arról, hogy a vizualitás nem pótolhatja a gondolatokat. Ha a képek mögött nincs mondanivaló, üres, öncélú próbálkozás marad az egész. A fotózás világlátást, véleményalkotást jelent. Ha ez hiányzik, akkor csak mechanikusan berögzült tevékenység marad. A technikai felkészültség az alap. Eszköz, hogy az ember minél inkább képes legyen azt láttatni, ami a fejében megszületett. A technikai tudás nem végcél. A trükk csak trükk marad. Az amerikai James Nachtwey több mint harminc éve fényképez háborút. Ott volt az elmúlt három évtized összes háborújában: például Vietnamban, Afganisztánban, Boszniában és az Öböl-háborúban is. Abszurd módon ezek a sorozatai felérnek egy békemozgalommal. De ott van a 30 éves koráig közgazdászként ténykedő Sebastião Salgado. Elkezdett olyan világjelenségekkel foglalkozni, mint például az éhezés. Vett egy fényképezőgépet, és világgá ment, mert ezt találta a legközérthetőbb fórumnak. Gondolat-történeteiért nem véletlenül érdemelt ki számtalan különféle rangos díjat.
Elismerésben bővelkedik Ön is. A magyarországi sajtófotó-díjak és különdíjak elnyerése után jött a World Press-díj a romániai sorozatért, a Pictures of The Year-díj pedig a józsefvárosi, a tótkomlósi, a romániai és a boszniai anyagokért. Ez utóbbi díj részeként 2006 legjobb magazinfotósának választották. A külföldi elismeréssel kinyílik a világ. Itthonról beláthatatlanul tágas világba csöppen az ember. Ez azonban csak egy belépő. Ha valaki szeretne helyt állni ebben a környezetben, meg kell tanulnia egészen más koordinátarendszerben mozogni, más játékszabályok között működni. Meg kell tanulnia alkalmazkodni a külföldi megrendelők igényeihez. Azaz, a hajszálpontosan meghatározott elvárásokat precízen és fegyelmezetten teljesíteni. Mindehhez tudni kell angolul, ami sokaknak még mindig problémás itthon. A külföldi megrendelők vadásszák a tárgyalóképes magyar fotósokat.
