...És van benne igazság, hogy amikor elutazom, akkor kinyílik a szemem, és mindenre, ami körülvesz érzékeny vagyok. Fényérzékeny. Ez nem jelenti azt, hogy itthon nem fotózom, de inkább a mikrokörnyezetemet érinti. Sokkal elzártabb vagyok és mélyebben élek, így más képek születnek. Élem a mindennapi életemet, napról napra, óráról órára, figyelek a munkámra. Postára és piaci vásárláshoz pedig nem viszek fényképezőgépet, az foglalkoztat, hogy mit főzzek, és mikor hová kell mennem, így akármennyire is észreveszem, a szemem előtt zajló dolgokat, nem lesz belőle fotó. A munkáim során, pedig persze más jellegű képek születnek. Ezek valamennyire szolgálják a többit, és ha erre nem lenne szükség, akkor talán itthon is több képem születne. De hozzáteszem, hogy szeretem a munkámat és a tanítást.
Ha idegen országban fotózol, sokkal érzékenyebb leszel a külvilágra, és az aktuális történésekre?
Nem, én itthon is ugyan olyan érzékeny vagyok, mint külföldön, csak idehaza a földhöz kell ragadnom, így kissé csukottabb szemmel járok. Ha külföldön vagyok, akkor kénytelen kelletlen magam mögött hagyom a rutint, és pont ez az, amitől szárnyra kapok és megtalálom a képeket is, vagy azok találnak rám és vezetnek. Van benne egy gyűjtési szenvedély is, annak a vágya, hogy rögzítsem, vagy megmutassam mit gondoltam az adott szituációban, mi az ami abban a pillanatban hatott rám. És a játék a fotó lehetőségeivel és a történéssel… Ha úgy látok valamit, hogy nincs nálam a gép, akkor is szórakozom, de az megmarad privát élménynek. Ezekre általában sokáig emlékezem, kicsit sajnálva, hogy nem tettem megfoghatóvá.
Nagyon erős formaiságot, absztrakt megjelenítést látok a fényképeidben. Te mit keresel tulajdonképpen egy fotóban? A képeim erőteljesen komponáltak, de nem pusztán kompozíciók, ha erre irányul a kérdésed. Szeretném a látványból a lehető legkevesebbet mutatni, úgy, hogy az a lehetőleg többet jelentse. Kreálok egy erőteljes formát, ami asszociatív és aktívan kommunikálni kezd a nézővel. Fontos az azonnali komponálás, ez a játék része. Azután ezt a kivágást viszontlátni egy teljesen hagyományos hívási és nagyítási eljárással. Szóval ezek voltak a szabályaim. Tehát a sorozatban egy kép sem módosított. Rendkívül szórakoztat az a fajta kommunikáció, ami a gépemmel együtt én, és az előttem zajló „film” között folyik folyamatosan. Mint minden fotóst - gondolom.
Nagyon sok képed igen letisztult, mintha egy kis minimalizmussal fűszerezett szubjektív dokumentarista vonal lenne ez. Van benne igazság?
Van benne igazság, bár nem szeretem bekategorizálni a képeimet.
Tehát nem jellemző, hogy vágsz?
De, mindig. A helyszínen. Komolyra véve a szót, ezeket a képeket exponálás után már nem módosítottam. Teljes képkocka. De a legtöbb esetben is nyílván jobb, ha már a gomblenyomáskor a végleges kivágásban gondolkozunk.
Ha elutazol, akkor szinte minden környezetben, minden időpontban helyzetbe tudod hozni magad? Mennyire kell, hogy hatással legyen rád a hely? Elhatározás kérdése. És onnantól kezdve biztosan készül „jó kép”. A különbség viszont, ha valami plusz történik – és nem tudom hogy bennem, vagy körülöttem -, akkor készül „a kép”, ha nem jelenik meg ez a plusz, akkor „csak kép” készül – ezeket én rossznak hívom. Nem tudom érthető-e…
