|
| Mamiyaflex C | (1956-58) |
| Mamiyaflex C2 | (1958-62) |
| Mamiya C3 | (1962-65) |
| Mamiya C33 | (1965-69) |
| Mamiya C33 Professional | |
| Mamiya C22 | (1966-68) |
| Mamiya C220 | (1968-?) |
| Mamiya C330 | (1969-74) |
| Mamiya C330f | (1972-82) |
| Mamiya C220f | (1982-95) |
| Mamiya C330s | (1983-94) |
- A gépek közül néhány tipust Brazíliában is gyártottak.
A “C” sorozat gépei a kétaknás gépek között egyedülállóan valamennyien cserélhető objektívvel készültek. (Egyetlen cserélhető objektives más tipusról van tudomásom, a Zeiss Ikon által 1935-ben kibocsátott Contaflex TLR – nem keverendő a későbbi Contaflex SLR-rel –, mely 35 mm-es filmre dolgozott, és 8 cserélhető objektívet gyártottak hozzá).
Ellentétben a Rolleiflex fix objektív beépítésű kétaknás gépeivel, itt elegendő egyetlen gépvázat megvenni, valamint az objektív sorozat szükséges tagjait.
A gépváz felépítése
A kétaknás gépek jellegzetessége, hogy a fókuszálás és a képalkotás két külön rekeszben (“aknában”) történik, két különálló lencsén keresztül. A fókuszáló rekeszben egy 45 °-ban megdöntött tükör van, amely a lencsén bejövő fénysugarakat egy fókuszáló (matt) üvegre vetíti fel, és így az élességállítás megtörténhet. Mivel a fókuszáló és a képalkotó lencsék egy síkban helyezkednek el, és együtt is mozognak, ezért amikor a mattüvegen éles képet látunk, akkor a filmen is éles lesz a kép.
A “C” sorozatú gépeken a fókuszálást klasszikus módon – harmonikás kihuzattal – oldották meg, az objektíveket egy fogaskeres/fogasléces mechanizmus mozgatja előre hátra, a fókuszáló gomb forgatásával. Ez mechanikailag a legyegyszerűbb (és legmegbízhatóbb) megoldás, ami egyben lehetővé teszi, hogy az objektívek lencsetagjai fix beépítésűek lehessenek (a lencsetagok nem mozognak egymáshoz képest). A megoldás előnye, hogy így egyszerű szerkezetű - tehát viszonylag olcsó - objektívek készülhetnek, amelyek a lencsehibákra optimálisan korrigáltak.
A harmonikás kihuzat még egy nagy előnnyel rendelkezik: kellően kinyújtva lehetővé teszi a makrofotózást, kiegészítő eszközök (pl. közgyűrűk) alkalmazása nélkül.
A Mamiya F és S gépek mindegyike képes 120-as és a kétszer olyan hosszú 220-as rollfilmre dolgozni. Ehhez csak a filmrekeszt záró fedél belső oldalán található film nyomólapot kell elfordítani 90 °-kal. A fotós számára kívülről egy, a fedélen lévő nyílásban megjelenő “120” vagy “220” szám ad tájékoztatást a befűzött film hosszáról.
A gépváz jobB oldalán található a kombinált filmtovábbító/zárfelhúzó kar. A kar forgatásával továbbítjuk a filmet (ekkor – az ugyancsak job oldalon található - számláló a következő képkocka számára ugrik) és húzzuk fel a zárszerkezetet. Bár mindegyik objektív saját központi zárral rendelkezik, a gépváz homlokrészéből kinyúló emelőkar az objektív zárfelhúzó mechanizmusát automatikusan működteti (ez alól csak a 250mm fókusztávolságú teleobjektív kivétel, mert az már olyan nagy, hogy az emelőkar nem éri el az objektív zárfelhúzó karját, így a zárat manuálisan kell felhúzni).
A váz jobboldalán található még a többszörös expozíciót engedélyező tárcsa (S) illetve gomb (F), melynek segítségével lehetséges több expozíciót készíteni egy képkockára. Ugyancsak itt található az exponálógomb rögzítő mechanizmusa is, amelynek bekapcsolásával elkerülhetjük a véletlen exponálást. Ezek kialakítása az S és F vázakon eltérő, de használatuk egyértelmű.
Mindkét gép két exponáló gombbal rendelkezik. Az egyik egy klasszikus nyomógomb a gép homlokrészének job alsó sarkában található, amely magába foglalja a kioldózsinór menetes hüvelyét is. Ez akkor hasznos, ha a gépet állványról, vagy a vízszintes betekintésű prizmával használjuk. A másik exponáló eszköz a gép jobb oldalán található függőleges mozgású karocska, mely akkor haszálható előnyösen, ha a keresőbe függőlegesen nézünk bele, tehát a gép kb. derék magasságban van.
A gép baloldalán találhatók a filmbefűzés tekerő gombjai. Az S esetében a felső gomb egyben a hátfal záró reteszének biztosító szerkezete is, mely megakadályozza a hátfal véletlen kinyílását és ezzel együtt azt, hogy a film fényt kapjon.
Ezen az oldalon taláható az objektív cseréjét lehetővé tevő (tárcsa alakú) zár is. Az objektívet csak akkor lehet kicserélni, ha ezt a zárat kinyitjuk (amivel egyben bezárjuk a filmaknát is, hogy a film ne kapjon fényt az objektív eltávolításakor), majd az objektívet rögzítő meglehetősen erős rugót kibuktatjuk a helyéről és ezzel az objektív eltávolíthatóvá válik. A másik objektív behelyezése után az egyes műveleteket fordított sorrendben kell végrehajtani. A fotós (különösen izgalmas események fotózása közben) hajlamos megfeledkezni a tárcsa zárásáról (ne feledjük, a rugó már biztonságosan rögzíti az objektívet – viszont a filmakna még zárva van, tehát a képkészítés lehetetlen lenne!). Ennek megelőzésére egy elmés – mechanikus – szerkezetet építettek be a gép készítői a vázba. Amíg a tárcsa nyitott állapotban van, egy nagy piros mutató látható a képmező közepén, ami csak a tárcsa zárásakor tűnik el.
Ezzel a tárcsával koncentrikusan helyezkedik el a parallaxis és kihuzat faktor jelző tárcsa. Mielőtt ennek működését ismertetném, néhány szó ezekről a fogalmakról.
Parallaxis: mivel a kép készítését és élesre állítását nem ugyan azon a lencsén keresztül végezzük (az eltérés függőlegesen 49 mm) ezért kisebb képtávolságnál (és különösen makrózásnál) mást látunk a keresőben, mint ami a filmre kerül.
Kihuzat faktor: a fény intenzitása a megtett távolság négyzetének arányában csökken. Ez azt jelenti, hogy ha a harmonika kihuzat hosszú (megint csak a makro fotózásra jellemző szituáció) akkor a fénymérővel mért fényrekesz és/vagy zársebesség értékeket korrigálni kell (vagy nagyobb fényrekesz kell, vagy hosszabb záridő, esetleg mindkettő) annak érdekében, hogy a kapott kép helyesen legyen exponálva.
Mind az F mind az S nagyon szellemes mechanikai eszközzel oldja meg ezeket a korrekciókat. A tárcsán beállítjuk az alkalmazott objektív fókusztávolságát, majd a fókuszálás közben (ha a lefényképezendő tárgy közel van) a képmezőbe beúszik egy piros mutató. Ennek kettős feladata van. Egyrészt jelzi a filmre kerülő kép felső határát (amit a mutató felett látunk, az nem kerül a filmre – ez a parallaxis korrekció), másrészt a keresőben lévő mattüveg bal oldalán lévő számok egyikére mutat. Ha pl a piros mutató a 2-es számra mutat, akkor A fénymérő által mutatott záridőt kell duplájára növelni, vagy a fényrekeszt kell egy értékkel nyitni (ez kétszer annyi fény átbocsátását eredményezi). Kicsit bonyolultnak tűnik, de ne feledjük, ebben a gépben még nincs elektronika, ami ezeket a számításokat és beállításokat elvégezné helyettünk. A szép az, hogy mindezt mechanikusan oldották meg, hogy a fotósnak ne kelljen bonyolult számításokat végeznie, bár az alpvető fotós terminológiával tisztában kellett lennie.
Baloldalon található még a távolság-meghatározó mutató. Ez valójában egy az objektívvel együtt mozgó és megfelelő skálával ellátott vízszintes rúd, amelyen az élességállítás után leolvasható a tárgytávolság. Igen ám, de a gép cserélhető objektíves, tehát annyi skálára van szükség, ahány objektív létezik. A feladatot a gép konstruktőrei igen szellemesen oldották meg. A rúd annyi oldalú hasáb, ahány objektívet a géphez gyártottak, így a fotós feladata mindössze annyi, hogy a kis hasábot az alkalmazott objektívnak megfelelő helyzetbe fordítsa (mert ezen van az objektív távolságmérő skálája), és máris pontosan leolvasható a tárgytávolság.
Ugyancsak a baloldalon található egy vakupapucs, de a vakut az objektívbe épített csatlakozóhoz kell vakuzsinórral csatlakoztatni.
A kereső alapvetően egy függőleges betekintésű un. waist level finder (szó szerinti fordításban “derékmagasságban használatos kereső”). Működése nagyon egyszerű: a felső fókuszáló objektíven bejövő fényt a már említett tükör egy mattított fókuszáló üvegre vetíti, és amikor ezen a képet élesnek látjuk, akkor jó az élesség állítás, lehet exponálni (persze az sem árt, ha előtte fényt mérünk és a kapott értékeket beállítjuk a fényrekeszen és záridő tárcsán). A beállítást két segédeszköz segíti: egy, a kereső felnyitásakor kialakuló fém fénysátor (hogy az oldalról jövő zavaró fényeket kizárjuk), és egy 2-szeres nagyító. Ezek elégségesek ahhoz, hogy egy átlagos szemű ember tűéles képet tudjon készíteni a géppel. Ne feledjük, hogy a képméret 6x6 cm-es, tehát kompozíció szempontjából ez a kereső nagyságrendekkel jobb, mint a mai DSLR gépek kisméretű keresői.
Az F és S gépek között a kereső jelenti az egyik lényeges különbséget. Míg az F gépben a mattüveg valóban üveg, így a kihuzat faktornál említett optikai szabály a maga teljességében érvényesül (azaz a sarkok sötétebbek lesznek, mert a sarkokba tartó fénysugárnak hosszabb utat kell megtennie, mint annak, amelyik az üveg közepére esik), addig az S gépekben már egy műanyagból kialakított un. Fresnel lencsét alkalmaztak, amely ezt a jelenséget jelentősen csökkenti, tehát a képmező sarkaiban is jól látható a kép. Ennek rossz fényviszonyok közepette van különös jelentősége.
Mivel a kereső csak egy sima tükröt használ, ezért a keresőben a tárgyak egyenes állásúak (tehát az emberek a talpukon állnak, mivel a tükör megfordítja őket), de nem lesznek oldalhelyesek. Ez annyit jelent, hogy ami a kereső job oldalán látható, az a valóságban bal oldalon található. Ez a kétaknás gép kezdő használóit eleinte zavarja (tapasztalatból tudom), de gyorsan hozzá lehet szokni. Igazi megoldás a Penta prizma, és a Mamiya tervezői készítettek is a géphez prizmás keresőt, amit utólag is egyszerűen fel lehet szerelni a gépre.
Objektívek
Az idők során a “C” sorozathoz alapvetően kétféle objektív sorozatot gyártottak:
- Króm (a képalkotó lencsén a zárszerkezet alkatrészei fényes, fémszinűek)
- Fekete (minden fém alkatrésze fekete)
A két sorozat között időbeni (a króm lencsék az idősebbek) és ebből adódóan minőségi eltérések vannak a fekete lencsék javára.
Mivel jelen írásom tárgya az F és az S gépek ismertetése, ezért itt csak a fekete objektívekre térek ki. Ezek az objektívek 1969-ben jelentek meg a C220 és C330 gépeken.
Az objektívek (mind a fókuszáló, mind a képalkotó) mindegyike két azonos tulajdonságú lencserendszerrel készült, melyekben a képalkotó objektívek tartalmazzák a Seiko központi zárszerkezetet és a fényrekeszt. A zárak 1-1/500 másodperces és B záridővel rendelkeznek. A fényrekeszek objektívenként változóak (lásd a lenti táblázatot). Egyetlen olyan objektívet gyártott a Mamiya (105mm DS) amelynek a fókuszáló objektívje is rekeszelhető. Ennek az a magyarázata, hogy ezt az objektívet portré objektívnek szánták, ahol a mélységélesség ellenőrzése létfontosságú, amit az objektív rekeszelésével a fotós gyorsan elvégezhet (minél kisebb a fényrekesz, annál nagyobb a mélységélesség)
Tehát az objektívek:
| Fókusztávolság | Rekeszérték határok |
| 55mm | f4.5-f22 |
| 65mm |
f3.5-f32 |
| 80mm | f2.8-f32 |
| 105mm DS |
f3.5-f32 |
| 135mm |
f4.5-f45 |
| 180mm |
f4.5-f45 |
| 250mm | f6.3-f64 |
Összesen tehát 7 fekete objektívet gyártottak a “C” sorozat gépeihez, de ezek gyakorlatilag minden igényt kielégítenek. Az objektívek természetesen rendelkeznek többrétegű tükröződés mentesítő bevonattal.
Tartozékok
A Mamiya “C” családhoz meglehetősen sok tartozékot gyártottak, melyeket igyekszem fontossági sorrendjük szerint megemlíteni.
- Napellenzők
- Talán a legfontosabb tartozékok, mivel az objektívek első lencsetagjai meglehetősen elöl vannak, nem védi őket az objektív háza az oldalról jövő fénysugaraktól..
- Paramender
- Mint arról már korábban írtam, a gép kétaknás felépítése miatt közelfényképezésnél (makrózás) a nagy parallaxis eltérés miatt ez egy nagyon fontos kiegészítő. Működése egyszerű, lényegében egy kisméretű emelő szerkezet. A gépet a paramenderre, a paramendet pedig állványra szereljük úgy, hogy a paramender a legalsó pozíciójában legyen. Elvégezzük a fókuszálást, majd a paramendert a legfelső pozíciójába állítjuk. Ekkor a képalkotó lencse kerül a fókuszáló objektív magasságába, és ezzel megszűnik a parallaxis hiba.
- Különböző célokra készült – összesen 6 féle – fokuszáló mattüveg. Ezek az S és F gépek között nem cserélhetők fel! Az adott tipushoz tartozó mattüvegek cseréje viszont egyszerűen, szerszám használata nélkül végrehajtható.
- Fókuszáló prizmák és nagyítók
- A prizmák között található Porro és Penta prizma is. Céljuk, hogy a gépet alkalmassá tegyék vízszintes betekintésű fókuszálásra is, és ez esetben a keresőben látott képek egyenes állásúak és oldalhelyesek (hasonlóan a ma használatos pentaprizmás DSLR-ekhez). A Porroprizmák között található CdS fénymérővel felszerelt változat is. A fókuszálást segítő nagyítók célja, hogy minél élesebb képet készíthessünk a géppel. Van közöttük hatszoros nagyítású is.
- Objektívtartó bőrtokok
- Ezeket érdemes szemügyre venni. Anyaguk kb 3mm vastag fényezett marhabőr, belsejüket pedig piros plüssel burkolták. A marhabőrbe kívül mélynyomással besajtolták az objektív tipusát, fókusztávolságát és rekeszértékét, valamint a történelmi fejezetben látható emblémát. Mindegyik egy-egy műremek.
- Különböző fogantyúk és vakutartó keretek (én a Metz 76 MZ-5 vakuval használom a gépet)
- Nyakszíjak, kamera bőrtokok és alumínium koffer
- Pisztoly fogantyúk
- Síkfilm adapterek (6.5x9cm-es és egyéb méretű síkfilmek használatához)
Saját tapasztalatok
Mint a fent leírtakból is kiderült, a C330S és C330F gépek teljes mértékben mechanikus kamerák, és túl sok eltérés nincs közöttük. Az “S” valamivel könnyebb, ergonómiailag jobban kezelhető és a legfontosabb, hogy a keresőben lévő Fresnel lencse sokkal világosabb képet ad mint elődjei a klasszikus mattüveggel. Cserélhető objektívjeinek van egy hihetetlen nagy előnye: ha valamelyikben a zárszerkezet vagy a fényrekesz munka közben romlana el, akkor sem áll meg az élet. Egy közeleső fókusztávolságú objektív behelyezésével mehet a fotózás tovább!
Mindkét gép rendkívül strapabíró, nem véletlenül voltak a maguk korának riporter kamerái és az esküvői fotósok kedvenc eszközei (ezek az alkalmazások nem arról híresek, hogy a fotós elsősorban a gépére ügyelne). Rendkívül robusztusak, inkább “harckocsi” jellegűek, kis túlzással elmondható róluk, hogy nem érdemes elejteni őket, mert annak a padló látja kárát.
Robusztus felépítésük ellenére könnyen és jól fókuszálhatók, objektívjeik kiváló felbontással és színvisszaadási képességekkel rendelkeznek. A felülről betekintős keresőt használva a gép jól ül a bal kezemben, és bár nem kicsi, mégsem érzem túl nehéznek. A kezelőszervek (fókuszállító gomb, exponáló gombok, stb) logikus és jól kezelhető helyeken vannak. Sajnos a fényrekesz és záridő kezelő szervek felülről nem láthatók, azok kezeléséhez a gépet el kell fordítani. És mint mondtam, ebben a gépben nincs automatika, tehát szükséges egy külső fénymérő is a pontos expozíció beállításához.
Sportesemények és izgő-mozgó apróságok fényképezéséhez valóban nem ideális gép, de ahol a téma megengedi, ott a nagyméretű képek részletgazdagsága és élessége kárpótol az esetleges kényelmetlenségekért.
Végül ismét kiemelném a kamera hihetetlen megbízhatóságát és egyszerűségét.
Jelenleg az eBay-en a gépvázak 150-200USD-ért, komplett kamerák egy-két objektívvel 300-500USD-ért kaphatók. Ha valaki a középformátumú filmes kamerákkal szeretne megismerkedni, az keresve sem találna jobb ár-érték arányú kamerát a piacon.
Ha már van ilyen gépe a tisztelt Olvasónak, akkor sok sikert kívánok hozzá és remélem egyezik a véleményünk a gép minőségét illetően, ha még csak “kacsingat” felé, akkor javaslom, hogy vágjon bele, meglátja, sok örömet fog a használata okozni.
Befejezésül csak annyit: Sokáig éljen a film és a filmes kamera!
Szabó István
Objektívek
Az idők során a “C” sorozathoz alapvetően kétféle objektív sorozatot gyártottak:
- Króm (a képalkotó lencsén a zárszerkezet alkatrészei fényes, fémszinűek)
- Fekete (minden fém alkatrésze fekete)
A két sorozat között időbeni (a króm lencsék az idősebbek) és ebből adódóan minőségi eltérések vannak a fekete lencsék javára.
Mivel jelen írásom tárgya az F és az S gépek ismertetése, ezért itt csak a fekete objektívekre térek ki. Ezek az objektívek 1969-ben jelentek meg a C220 és C330 gépeken.
Az objektívek (mind a fókuszáló, mind a képalkotó) mindegyike két azonos tulajdonságú lencserendszerrel készült, melyekben a képalkotó objektívek tartalmazzák a Seiko központi zárszerkezetet és a fényrekeszt. A zárak 1-1/500 másodperces és B záridővel rendelkeznek. A fényrekeszek objektívenként változóak (lásd a lenti táblázatot). Egyetlen olyan objektívet gyártott a Mamiya (105mm DS) amelynek a fókuszáló objektívje is rekeszelhető. Ennek az a magyarázata, hogy ezt az objektívet portré objektívnek szánták, ahol a mélységélesség ellenőrzése létfontosságú, amit az objektív rekeszelésével a fotós gyorsan elvégezhet (minél kisebb a fényrekesz, annál nagyobb a mélységélesség)
Tehát az objektívek:
| Fókusztávolság | Rekeszérték határok |
| 55mm | f4.5-f22 |
| 65mm |
f3.5-f32 |
| 80mm | f2.8-f32 |
| 105mm DS |
f3.5-f32 |
| 135mm |
f4.5-f45 |
| 180mm |
f4.5-f45 |
| 250mm | f6.3-f64 |
Összesen tehát 7 fekete objektívet gyártottak a “C” sorozat gépeihez, de ezek gyakorlatilag minden igényt kielégítenek. Az objektívek természetesen rendelkeznek többrétegű tükröződésmentesítő bevonattal.
A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!
