- A képeidet nézve, rendkívül széles sávon mozogsz, a legkülönbözőbb helyzetben és környezetben, portrék és divatképek mellett otthon vagy az utcán is exponálsz. Minként lehet ezt magyarázni? Amolyan „mindenevő” fotós lennél?
Nagyon örültem annak, hogy megjártam mindent, hogy az alapoknál kezdtem, mondjuk a laborban, és szépen lépegettem felfelé a létrán. Ide tartozik például a riporteri munka is, ami azért nem volt káros, mert megtanultam a pillanatot fényképezni, a rohanó embert, vagy egy száguldó autót. Ezek a képek számomra nem idegenek. Ilyen a sportfotózás is. Olyan rutint szereztem, amit - ha az ember bekerül egy statikusabb világba – kiválóan lehet alkalmazni akár a kettőt vegyítve, egyfajta oldásként. Ez a fajta tapasztalat az, aminek köszönhetően másként látok bizonyos dolgokat, több aspektusból közelítek a témához és valószínűleg ez lehet az, ami tetten érhető a képeimen. Talán itt érdemes beszélni arról is, hogy a hazai fotós, vizuális kultúrának mennyire fontos volt, hogy a nagy kiadóknak köszönhetően nálunk is megjelentek a színes életmódmagazinok. Óriási változás állt be, és ez nagyon jót tett annak az általános korábbi szemléletnek, amivel nálunk fotóztak. Magasra került a léc és egy robbanásszerű fejlődés szemtanúi lehettünk. Ebben az időben én is sok mindent kipróbálhattam, fotóztam a Playboy, a Shape, a Joy, a Hamu és gyémánt megrendeléseire, és jelenleg is készítek különböző lapoknak címlapfotókat, amihez persze rengeteg idő kell, és főleg akkor, ha az ember igényes munkát akar készíteni. Márpedig ez nálam alapelv. Ugyanakkor bevallom, szeretem átjárni a fotózás műfaji határait, mert Magyarországon nincs olyan, hogy „paradicsomfotós”, mint mondjuk Amerikában, itt mindent tudni kell… még a víz alatt is!
- A Volvo magazinban láttam egy képed Kiss Gergő vizilbdázózól, egy vízbedobott autóval és a medence alján fekvő emberrel, ami felveti a photoshop fontosságát a műfajban. Nálad milyen szerepe van a végső állapot létrehozásában?
A kép néhány évvel ez előtt készült, és egy matchbox zuhant a műteremben lévő akváriumba. Kértem hozzá egy 1:1 -es makettet, azt dobtuk a vízbe. Gergőnt a víz alatt pedig az én övem van, ami egy leólmozott nehezékhez kapcsolódik a fotózás ideje alatt, hogy minél tuvább lent tudjon mardni a medence alján. Fontosnak tartom ,hogy a szerző én legyek, ugyanis nem tudnám magaménak érezni a képet , ha az utómunkát nem én csinálnám. Gyakorlatilag a labor a számítógépbe költözött a digitalizáció megjelenése óta és ott fontos „kézjegy” kerülhet a képre. Vitatkoztam egy barátommal erről , ha valaki a kép alapjait csinálja csak és nem ő rakja össze a képet, ki is a szerzője az elkészült fotónak...? Én nem tudnám 100%-osan a magaménak érezni.
Bármilyen képet készítesz egy magazinnak, vagy reklám célra, nyilvánvaló retusálni kell. Az emberek általában a szépet, a hibátlant szeretik, (az az eladható) és ebben nagy szerepe van a photoshopnak. Ezért egy fotósnak manapság nem megkerülhető a photoshop. Sajnos már csak egy szép emlékké vált a diára való fotózás.
- Abból kiindulva, hogy valóban sok csatát megélt tapasztal fotográfus vagy, nem gondoltál még arra, hogy tanítsd ezt a műfajt?
Ha jól belegondolok, legalább 12 éve vagyok alkalmazott fotográfus. Már többször előfordult, és főleg az elmúlt hónapok alatt, hogy megkerestek fotósiskolák, hogy tanítsak, de bevallom őszintén, én még nem érzem ennek az idejét, bár lehet hogy most mégis próbát teszek.
- Rengeteg fotód van, gazdag anyag áll mögötted. Nem gondolkoztál kiállításról, vagy egy album kiadásáról? Egyáltalán fontos ez neked?
Én úgy érzem magam, mint az egyszerű asztalos, csak dolgozom, és ha jól dolgozom, akkor megtalálnak a lehetőségek. Sajnos még nem alakult ki m.o-on hogy ügynököd legyen, aki a munkákat szerzi és a kariered építésén dolgozik, hogy te csak tényleg azzal foglalkozhass amihez igazán értesz, de úgy gondolom mindennek eljön az ideje. Kisebb kiállításaim voltak, már,pld. egy igazán klasszikus analóg , nyers teljes kockás (fekete kerettel) Indiáról.
Egy Mamiya 330 -cal mentem, ami 6x6 –os kamera, nem volt benne fénymérő, pontosabban nem működött. Úgy mértem a fényt, mint a vitorlások a szelet az ujjukal J. Alapvetően pihenni mentem, ezért csak12 tekercsnyi filmet vittem magammal, nem akartam sokat fényképezni, de hát tudtam, hogy ezt nem lehet megúszni. A középformátum és a filmes kamera elég visszatartó erő, megfontolásra késztet. Gondoltam csinálok egy-két szép fotót, de végül nem ez történt. Készítettem vagy 16 tekercs fekete-fehér negatívot, ami persze normál körülmények között nagyon kevésnek tűnik (160 kocka), de nekem itt pont elég volt. Szép anyag született.
- Többször jött elő a beszélgetés során a Mamiya. Ez az igazi, az állandó kamerád most is?
Igen. Mindig egy 6x7 –es Mamiya volt az állandó kamerám amivel dolgoztam, és van egy Rolleiflex SL 66 –os ritkaság, ami kifejezetten portré kamera. Érdekes, hogy mindkettőhöz a Kaunitz Tomi segítségével jutottam.
- Hogyan tudtál átállni az analógról a digitálisra? Hátfalat használsz?
Nem. Nekem az analógról a digitálisra való átállás olyan volt, mint amikor valaki megcsalja a feleségét, és ezért állandó bűntudatot érez. Mikor bejöttek az első hátfalak , egy Hasselblad, amit néha reklámokra béreltem, rengeteget szenvedtem. A Hasselblad 6x6 –os formátum ugye, DE oldalra kellett fordítani, ha állóképet fotóztunk. Olyan dolog kezdődött el, amitől én nagyon rosszul voltam, de a piac megkívánta, hogy digitálist használjak és ez egészen addig tartott, amíg meg nem jelent a Canon EOS 1D Mark II, amivel - persze a megfelelő optikákkal, már tudtam gond nélkül dolgozni. Azóta ezt lecseréltem már egy Mark III –ra. Persze azóta a hátfalak is rengeteget javultak és azt gondolom, hogy szépen lassan eljön az idő, amikor majd lesz egy hátfalam majd…
- Láttam a honlapodon, hogy videoklipeket is készítettél. Hogyan jöttek ezek a munkák, és mi az, ami a jövőt illetően foglalkoztat?
Igen, csináltam, de csak három alkalommal, és nem kamerával, hanem fényképezőgéppel.
Az elsőt még a Canon Mark II –vel fotóztam, és közel 9 ezer képből állt össze. Gyakorlatilag úgy használtuk a gépet, mintha kamera lenne. De csupán kísérlet volt, a kíváncsiság hajtott, amivel egy másik műfajban kipróbálja magát az ember. Egyébként nagyon nyitott vagyok minden új dologra, és ez nem feltétlenül kötődik anyagi érdekhez. Vonzanak a technikai újdonságok, és azt hiszem a következő célom egy digitális hátfal beszerzése lesz, amit egyre fontosabbnak érzek, noha megjegyzem a jó fotó nem kamera vagy hátfalfüggő. Az igazi értéke egy képnek, nem a megapixelekben rejlik.
-sr-
