Farkas Tamás a fotóriporterek doyenje. Pályája az MTI-nél, illetve annak elődjénél, a Magyar Fotó Állami Vállalatnál kezdődött, majd vezető képes hetilapok munkatársa volt. Mostanában újra az MTI-ben forgolódik a leggyakrabban, mégpedig 85 évét meghazudtoló frissességgel. Mennyiségileg is imponáló, jelentős életműve archiválásában vesz részt. Számos portrét készített az elmúlt évtizedekben a magyar kultúra jeleseiről. Sütő Andrást, a kiváló erdélyi magyar írót már az 1970-es években fényképezte, s halála előtt nem sokkal is készített portrét róla. Vele nemcsak mint modellel volt kapcsolatban, igazi barátság született köztük. Erről is beszél a képek kapcsán.

Az utolsó képek egyike itt készült Budapesten, 2006-ban. Andris eljött Pestre, de már csak meghalni. Akkoriban már súlyos beteg volt. Minden nap kezelésre járt, s utána mindig fölhívott, hogy beszámoljon róla, mit intézett, hogy van. Harminc évvel korábban, 1975-ben kezdődött a barátságunk. A főszerkesztőm az Új Tükörnél, Fekete Sándor küldött hozzá. Ha már úgy is járok Erdélybe, fényképezzem le Sütő Andrást. Akkoriban minden évben legalább kétszer utaztam Marosvásárhelyre. Azzal az ürüggyel, hogy anyagot készítek a lapnak. Aztán gyakran írattam valamit Andrissal, hogy le lehessen adni erdélyi képeket a lapnak. Ennek az volt az előnye, hogy szolgálati útlevéllel mehettem, kaptam napidíjat is.

Farkas Tamás

Első alkalommal bementem a szerkesztőségbe, ahol Sütő dolgozott, s ahol a húgom egykori osztálytársa Erdélyi Laló, vagyis Lajos volt a fotós.  Ott találkoztunk először. Azonnal összebarátkoztunk. Meg is hívott magukhoz, mindjárt az első alkalommal megismertem Évát, a feleségét. Ma már alig is hiszem el, miben volt részem. Valamennyire, ha áttételesen is, de a nagypolitikába is beleszólhattam. Beültünk Andris kocsijába, fölmentünk a Somostetőre. Ez Marosvásárhely szélén egy erdő. Már gyerekkoromban is sokat mászkáltam arrafelé. Télen síztem, nyáron kirándultam. Tehát Andrissal jó barátságba keveredtem, s bizony sokat tanakodtunk ott az erdőben, a kocsiban ülve. Mit is tegyen ő? Maradjon-e bent a román parlamentben, vagy mondjon le inkább a szenátorságról? Maradjon-e bent az írószövetségben? Hogyan tehet többet az erdélyi magyarokért, ez volt a kérdés. Inkább úgy, ha rangja van, de köti a pártfegyelem, vagy ha nyíltabban ellenzéki lesz. Úgy kell elképzelni, hogy a nyári melegben, felhúzott ablakokkal ültünk a kocsiban, félig megsülve. De akkoriban ott úgy meg volt mindenki félemlítve, hogy másként ilyesmiről nem mertünk beszélgetni. Életveszélyes volt. Szörnyű világ, valami elképzelhetetlen félelem élt az emberekben.

Sütő András és Felesége