Azt jól tudom, hogy digitális gépen tanultál fotózni, és csak később kezdtél el filmes géppel is dolgozni? Igen, ez valóban így volt. Mikor megvettem az első tükörreflexes gépemet, egy thaiföldi  út előtt sürgősen szükségem volt egy zoomra a nagylátó mellé. A tulajdonosa csak filmes vázzal együtt adta el, ha pedig már ott volt, akkor kipróbáltam. Azóta már kb. fele-fele arányban használok digitálisat, illetve filmeset. 

Azt hiszem ez a hozzáállás elég ritka és mindenképpen értékelendő. Ha analógról beszélünk inkább csak fekete-fehéret használsz vagy vegyesen?

Általában két váz van nálam, az egyikben fekete-fehér, a másikban színes. Amennyivel színben többet ad a színes, annál több gond van vele a szkennelésnél. Ezért többnyire a színes negatívokat is átnyomom fekete-fehérbe. Kevés színes fotót tartok meg, ahhoz nagyon jó fényeknek kell lenniük. 

Sok képed alapján azt gondolhatná az ember, hogy digit??lis utómunkák által nyerik el végső formájukat a fotóid. Ez így van?

Egyáltalán nem. Kifejezetten szeretek szűrőket használni és a képalkotás pillanatában megformálni a képet. Nagyon sokat ülök a gép előtt és szeretek már úgy kibontani egy képet, hogy az színbeállításra, tónusra olyan legyen, ahogy elképzeltem. Ezért fényképezőgépet már előre tudatosan beállítom, megválasztom a színegyensúlyt, amivel egyrészt időt spórolok meg, másrészt teljesen más színeket eredményez az, hogy ezeket ott helyben beállítom, mintha utólag módosítanék rajtuk. Természetesen én is használok Photoshopot, effekteket, de azért a nyersképeim közel ugyanúgy néznek ki, mint a végeredmény. 

Az illatos úti sorozatod kicsit kilóg a többi közül.
Ez már teljesen a szocio és dokumentarista vonal.
Ez hogyan született?

Az egész úgy kezdődött, hogy a híradóban volt egy hír arról, hogy az Illatos úti munkásszálló épületének lakóit ki fogják lakoltatni. Kíváncsi voltam rá, ezért elmentem körbenézni egy szál vázzal és objektívvel, ha bármi történne, minél kevesebb kár érjen. Odamentem, nézelődtem és leszólított egy idős hölgy, hogy mit keresek ott. Beszélgettünk, próbáltam fotót készíteni róla, először nem engedte, de megbeszéltük, hogy máskor visszamegyek, és akkor összehozhatunk egy fotózást. Többször voltam náluk a nyár folyamán, akkor már teljes menetfelszereléssel. Az első alkalommal lettek a legjobbak a képek, utána már ismerték az arcomat, pózoltak. Végül is egy egész kerek sorozat jött össze a dologból. Az érdekessége az egésznek, hogy mikor utoljára visszamentem, addigra pont azt a családot, akiket megismertem és fotóztam, kilakoltatták. Mikor utoljára láttam őket, már négy napja ott ültek az ajtó előtt a hidegben. Elég megdöbbentő volt ezt így testközelből végigélni, nagy hatással volt rám ez a fotózás.

A FotoVideo pályázatára is több tájkép- vagy kültéri jellegű felvétel készült. Ha jól látom ezek a fajta képek is jellemzők rád. Valóban, nagyon szeretem a természetet, elég sokat járok kirándulni, keresem az egyedülálló helyeket, amiket érdemes megörökíteni. Ez is tudatos gyűjtőmunka. 

A másik kedvenc helyed pedig a Balaton?

Így van. Nagyon szeretem a vizet, főleg a képeimen megjeleníteni és ebből a szempontból Magyarországon jobb helyet nem is találhat az ember, mint a Balatont. A képeimen ugyanazt a partszakaszt, a keleti partot fotózom már három éve. Végül is ugyanazokat a stégeket fotózom, csak különböző napszakokban, évszakokban. Tulajdonképpen ez is egy hosszabb gyűjtőmunka, ami akár évekig is eltarthat.Mindenképpen pozitív, hogy már most, a pályád elején sorozatokban gondolkozol.Ez azért alakult így pont ezzel a parttal, mert sokat voltam ott és volt rá lehetőségem megismerni. De nyilván ez a többi témámnál is tudatos cél. Ha találok egy témát és látok benne fantáziát elég sok képet ellövök rá. Így van esély, hogy akár egy sorozat is összejön. Ez többnyire azután alakul ki, miután már látom a képet.