Fotó MagazinÉjszakai felvételek készítése

Fotó Magazin | 2014. Október 18., Szombat 08:00

Éjszakai felvételek készítése

Fotó: Nagy Barbara

Nyugodt, jó kedélyű, társaságban űzhető fotóstílus jellemzi. Ez az érem egyik oldala. A másik oldalon pedig ott a riport izgalmas lehetősége.

A képstabilizátorok, az egyre jobb digitális zajszűrés és az egyre nagyobb fényérzékenységek (ISO) miatt bővültek az amatőrök lehetőségei az utóbbi időben. Nézzük át, hogyan lehet ezeket kihasználni.

 

Szögezzük le, hogy az éjszakai felvételek nagy része nem éjszaka, hanem napszálltakor, a „kék órában” készül. Nagyjából tehát egy órányi időszak áll a rendelkezésünkre. Korábban nincs értelme fotózni, hiszen nincs esti hangulata a fotónak: a nap még fent jár az égen. A befeketedett ég pedig nem látványos és ilyenkor az épületeket, utcákat már nem tudjuk kellő átrajzoltsággal rögzíteni. Ne felejtsük el, hogy hajnalban, napkeltekor is van kék óra. Ilyenkor azonban nem nyugatról, hanem keletről süt a nap, és a színek egy kissé másképpen jelennek meg. A különbséget csak jó szemű ember veszi észre, de azért persze ott van, még ha elsőre nem is látjuk. A reggeli pára miatt a rózsaszín és a barackszín árnyalatai gyakran keverednek a többi szín, azaz a milliónyi kék árnyalat közé. A városképek és az ipari üzemek különösen jól mutatnak a kék órás felvételeken. Éppen ezért, ha lekéstünk a kék órás felvételről, ne álljunk neki fotózni, vagy fotózzunk mást inkább - például riportot. A kék óra a felhősödés függvényében rövidülhet, illetve hegyek között, völgyekben, ahol a hegyormok kitakarják a napot, korábban kezdődik.

Sokan a zajosodás rémétől rettegnek, mert kevés fényben, hosszú expozícióval dolgozunk a kék órában. Nem hiszem azonban azt, hogy ez a legnagyobb gondunk: annyit fejlődött a zajelnyomás az utóbbi évtizedben. Sokkal fontosabb az, hogy a lemenő napnál folyamatosan hosszabbodnak az expozíciók, míg a felkelő napnál rövidülnek. Ha hajnalban és este is több napon át fotózunk, bizony ebbe bele lehet keveredni. Ha ehhez hozzávesszük a poszterméretű város- és épületképek felbontásigényét, azaz műszaki géppel, ISO 100/21°-ra dolgozunk, a nagylátószögű objektíven fent van az 1.5-2.5 fényértéket visszatartó centerszűrő, valamint a színkorrekciós szűrők, és 8 s-nál hosszabb záridőknél a Schwarzschild-effektust is figyelembe kell venni, és igen kevés fényben kell élességet állítani a mattüvegen, akkor már sejthető, hogy nem a zaj, vagy a film szemcsézete a probléma. A sok, egyedi faktorból származó expozícióhosszabbítást fejben kell végigszámolnia ilyenkor a profi fotósnak. A záridő általában 15-240 s között mozog. Kisebb gépeknél persze ez az intervallum 1-15 s között van, ami jóval rövidebb, és a belső fénymérő sok számolástól megszabadítja az amatőr fotóst. A digitális technikánál pedig szűrőt sem kell felvételkor használni. Ez a nagylátószögű objektívek képszélsötétedését kompenzáló centerszűrőre persze nem igaz, azonban kisformátumon ilyet csak elvétve használunk (például: Zeiss Hologon). A fentiek fényében viszont érzékelhető, hogy a fotográfia mégiscsak komoly szakma.

 

rgb kicsi NagyBarbara_Balaton_esteledik.jpg Fotó: Nagy Barbara

 

Mi kell az éjszakai városképhez? Terepszemle, hogy tudjuk, mikor megy le a nap, és mikor oltják fel a közvilágítást. Nézzük meg, hogy a közvilágítási lámpák búrája megvan-e, illetve mindegyik lámpa rendesen ég. Állvány és kioldózsinór, vagy az utóbbit helyettesítő drótnélküli kioldó feltétlenül szükséges. Utóbbi azért annyira nem megbízható, mert egy Nikon kioldó az összes fotós Nikonját kioldja adott helyen. Egy Canon kioldó pedig az összes Canont. Vehetünk univerzális kioldót, mely minden kamerát kiold, így egyszerre sok fotóssal szúrhatunk ki. Ha azonban inkább fotózni akarunk, használjunk „drótos” verziót vagy az önkioldót a gépen. A városképekhez nem kell nagy fényerejű objektív, és a képstabilizátorra sincs szükségünk. Kapcsoljuk hát ki! Használjuk az objektív legjobb rajzát adó fényrekeszt, de legalább F8-ra rekeszeljünk le. Használhatunk kézi élességállítást is, illetve időautomatikát is. Ne állítsunk magas fényérzékenységet (ISO), hiszen az állvány segítségünkre van.

Érdemes tudni arról, hogy a naplemente és a színes neonfények expozíciója sohasem pontos, pontosabban fogalmazva, egyes embereknek a sötétebb, másoknak pedig a világosabb karakterű képek tetszenek. A neonfények fényudvara bővebb expozícióval például nagyobb. Ezért +/-1 fényértéknyi expozíciósorozatot is beállíthatunk (AEB), így rögtön megvan a többféle verzió a képekből. Persze, ha lehet, RAW állományba dolgozzunk, hogy az utólagos képkorrekciós lehetőségek megmaradjanak. Vagy, ha úgy tartja kedvünk: HDR-t készíthessünk utólag, tetszés szerint súlyozva az egyes expozíciókat a kompozitképben.

A másik jó tanács az, hogy ne rohanjunk! Ugyanannak az épületnek nagyon sokféle arca van, pontosabban 5 percenként változik észrevehetően a megvilágítottság, így 5 percenként más hangulatot fotózhatunk. Érdemes tehát többedmagunkkal letáborozni, és egy helyen, egy kék órát végigfényképezni. A HDR-ben rejlő lehetőségek további szabadságot adnak a miliő ábrázolásában.

Fehéregyensúly (WB)? Naplementéhez: 5200-5800 K, vagy a „napocska” szimbólum a megfelelő. Nem igazán lehet meghatározni pontos értéket, mert az árnyékokba a kék ég világít be, a maga 12-20’000 K-jével, míg a nap 3800-2500 K között világítja meg a tárgyakat. Ennek nagyjából átlaga az 5500 K körüli érték. Ha pedig közvilágítás is van, meleg foltokat is kapunk a képen. A napsütés-szimbólum tehát jó kompromisszum. Ha teljesen részlettelen, tintakék eget szeretnénk viszontlátni a felvételeken és/vagy a közvilágítást találjuk túlzottan melegnek, sárgásnak, vörösesnek, úgy az „izzólámpát” (3200 K) válasszuk. A nyers állomány pedig lehetővé teszi, hogy utólag is megváltoztathassuk finoman a színeket. A fehéregyensúlyon túl a színek telítettségével is komolyan foglalkoznunk kell, hogy legyen részlet az egyébként telített színekben.

 

 rgb kicsi NagyBarbara_kirakat_fenymontazs2.jpg

 Fotó: Nagy Barbara

 

Mit tehetünk, ha lement a nap? A városképfelvételnek ugyan lőttek, de a riport igazi területe csak most kezdődik. Az elsötétedő ég ellen az a megoldás, hogy a fényfoltokban gyülekező embereket fotózzuk. Általában lámpaoszlopok alatt állnak meg beszélgetni, de kirakatok fényében is lehet fotózni. Önmagukban a kirakatok is szolgálhatnak jó témaként, ha a tükröződés és a kirakat „fénymontázsát” fotózzuk. Hasonlóan jó téma a kávézók és éttermek világa, a terasztól a sörkerteken át, a beltérig, akár ablakon keresztül fényképezve. A tábortüzeket, a fáklyás világítású helyeket is kereshetjük. Gondolkozzunk szűkebb képkivágásban, hogy sok fekete ne legyen a képeken. Inkább a képek szegélye feketébe fusson ki.

 

    1 / 2  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




| Impresszum | Kapcsolat |
Betöltés: 4.742506 másodperc.