A háromszintes, iratszekrényekkel telizsúfolt, alacsony szinteken épphogy elférünk kiegyenesedve. Félhomály van, és kissé hűvös. A helyiségben állandó 18fok és szabályozott 30-40%-os a páratartalom – mutatja a hőmérőt Lengyel Beatrix a fényképtár vezetője. Ez a klíma biztosítja legjobban a papírképek dagerotípiák, üveg- és celluloidnegatívok állagmegóvását. A zsilipben minden képnek 24 órát kell eltöltenie, míg alkalmazkodik a kinti páratartalomhoz, hőmérséklethez. Egy millió képet, fotót és negatívot őrzünk itt, a magyar és a világtörténelem jelentős és apró pillanatait. A legújabb szerzemények, a Capa életmű szürke textildobozokban, fényvédő fóliák között lapulnak. Az egyik dobozt találomra kinyitva, cérnakesztyűvel lapozva nézegetjük a nagyításokat. Itt a rövid, de annál tartalmasabb élet legelső ismert képe, amint Trockij gesztikulálva szónokol 1932-ben, egész az utolsó kockáig a vietnami jelentéktelen rizsföldig, ahol a fotós aknára lépett. Köztük 22 év, egy polgárháború, a második világháború frontjai. Kína, a háború utáni Szovjetunió, Izrael születése, az indokínai háború, 4. földrész 23 országa. A válogatás átfogó, reprezentatívan mutatja be Robert Capa munkásságát..

Ez a 3. Master Selection. - meséli Lengyel Beatrix. Az első anyag a negatívokat birtokló new yorki International Center of Photography-ban (ICP) van, egy kollekció került Japánba és egy hozzánk a Nemzeti Múzeumba. Ezek 40X50 centiméteres, szárazbélyegzővel ellátott zselatinezüst nagyítások, és a leghíresebb húszról kaptunk 50X60 centiméteres nagyításokat is.Az anyag hatalmas, nemcsak a jól ismert ikonok vannak itt, 

de szinte ismeretlen képek is.  Látható az  spanyol polgárháborúban készült sorozat, ahol az ikonná váló képen szereplő milicista még életben van, és itt van a D napon készült,
a hibás laborálást túlélt tíz kép is. Capa remek portré fotós volt, nemcsak az ismert művészbarátairól, Picassóról, Matisse-ról, Hemingway-ről, Ingrid Bermanról, Steinbeck-ről készített érzékeny portrékat, hanem a hétköznapi emberekről is. Hadifoglyok, a bombázóktól megrettent civilek, teázó angolok, spanyol polgárháború civiljei, a frontkatonák, olasz parasztok, német hadifoglyok, orosz, magyar arcok néznek ránk ötven év távlatából. A múzeum most ötven képet állított ki, viszont  teljes anyagot a nagyteremben a kivetítőn láthatjuk. A tömeg, hisz az anyag előzetes kiállítását naponta kétezren nézték meg, néma csendben üli végig a másfél órát míg a kilencszáz kép, a huszadik század háborúval, szenvedéssel teli évei peregnek.. Az anyag megvásárlása még a New York-i 

Magyar Évad idején vetődött fel és a ládákat február közepén csomagoltuk ki. Most bepaszpartuztuk, kereteztük a kiállított ötvenet, de a Ludwig Múzeumban júniusban már 250 kép kerül a falakra. A paszpartuzáshoz speciális savmentes anyagokat használunk. Ez garantálja, hogy a képek ne kerüljenek semmi olyan vegyi
anyaggal reakcióba, ami árthat nekik. 

Én, mint történész máshogy nézem a képeket, mint azok, akik „csak” a fotókat, a fotóművészt, a kompozíciókat nézik. Számunkra egy kisebb részlet is érdekes. Mikor, milyen egyenruhában voltak, pontosan merre járt a fotós. Capa életútja még nincs pontosan dokumentálva és nem lehet csak és kizárólag a fotós emlékezetére, „meséire” hagyatkozni.

VL