Szakmai pályafutása során eddig két albuma jelent meg: az első, a Párizs flaneur hat, a pár hónapja megjelent Álmom India című, pedig négy év munkája. Nagy terve volt egy David Attenborough féle expedíció tagjaként felfedező utakról írt könyvekhez fotókat készíteni, de végül maga indult útnak, hogy felfedezze a világot.
Miért pont India?
Két meghatározó élmény befolyásolt, gyermekkoromban a Dzsungel könyve keltette fel az érdeklődésemet, 20 éves koromban, pedig Hesse Sziddhárta c. könyve. Egy hindu-magyar szerzetes, Leveles Zoltán barátom társaságában indultam útnak, aki nagy helyismerettel rendelkezik, ő intézett tehát mindent: hogy hova, hogyan, és hol szálljunk meg, mit együnk, stb. Segítségével nekem a kint töltött egy-egy hónap alatt jóformán "csak" fotóznom kellett, de másképpen ilyen képanyagot ennyi idő alatt nem is nagyon lehetett volna összehozni. Végül aztán szerzőtársam is lett, a könyvben a képek mellett található írások az ő szerzeményei: ahogyan ő megismerte és látja azt a világot. Neki, mint szerzetesnek egyébként sorsfeladata is a nyugati emberekhez közelebb hozni Indiát.
Eddig négyszer jártál Indiában. Mi az, ami miatt minden évben vissza kellett menni?
Folyamatosan elégedetlen voltam, mindig úgy éreztem, hogy ez még nem teljesen az, amit szeretnék: láttam, milyen képeket hagyok még ott. Legutóbb aztán azért mentem vissza, mert tudtam, hogy a gépemnek (Canon EOS 1D Mark IV) az ISO értéke már olyan magas lesz, hogy azokon a helyeken és helyzetekben is tudok majd fotózni, ahol korábban a technikai korlátok miatt nem tudtam.
Hogyan változnak a képek négy-hat év távlatában?
Ahogy telnek az évek, közben folyamatosan fejlődik az ember szakmailag és érzi, hogy a jelenlegi tudásával, mennyivel többet haza tud vinni, mint korábban, és ez még 40 évesen is így van. Persze egy utazó fotográfusnál a helyszínen szerzett tapasztalat is sokat számít: például hogy hogyan viszonyuljon az ottani emberekhez és kerüljön közelebb az ő világukhoz. Először még nem mindent vettem észre vagy tettem meg én sem, például nem mertem felszállni egy olyan vonatra, ahol a harmadosztályon együtt utazhattam volna velük, később viszont azt gondoltam miért ne tenném, hiszen éppen azért vagyok itt, hogy ezeket a dolgokat megtapasztaljam.
India annyira más világ, hogy európai szemmel egy egyszerű turistafotó is látványos és megragadó lehet. Hogyan törekedtél rá, hogy a fotóid ennél mégis többek legyenek?
Úgy, hogy például a Taj Mahal esetében eszem ágában sem volt odamenni, ahová a turisták is, lesétáltam inkább a folyó másik oldalára és onnan fényképeztem. Olyan érzésem volt egyébként, ahogy végignéztem az utcán, mintha szinte csak középkorú férfiakból állna India. Nagyon nehéz kihámozni 1.2 milliárd emberből, hogy kit érdemes fotózni. Például attól, hogy valaki gurunak néz ki, nem biztos, hogy az is- sőt, általában nem az. Nőket fényképezni sem könnyű, mert ők meg egész nap a földeken dolgoznak. Zoli többek közt abban volt még nagy segítség, hogy elvitt azokra a helyekre, ahol a számomra hiteles embereket megtalálhattam.
Fotósként milyen nehézségekkel kellett szembenézned Indiában?
Nagyon nehéz volt észrevétlennek maradni, mert azokon a helyeken, ahol mi jártunk, nem nagyon látnak turistát, így aztán fehér embert sem igazán. Viszont a kommunikáció nem nehéz, mutogatással, néha bólogatással is könnyen megértettük egymást.
Mi volt előbb, a könyv ötlete vagy az utazás?
Párizsnál évről-évre folyamatosan gyűltek a képek, majd egyszer csak azt gondoltam, hogy ebből talán érdemes lenne egy albumot összeállítani, India esetében viszont már eleve ezzel az ötlettel indultam neki az országnak.
Magát a képalkotást mennyiben befolyásolta a könyv elkészítésének a terve?
Teljesen. India minden szempontból hatalmas és egy ilyen ország esetében, ahol csak világvallásból van legalább öt, nem írhattam volna címként azt, hogy India, mert nem lehet mindent bemutatni, ennyi idő alatt legalábbis nem nagyon. Foglalkozhattam volna egy adott területtel, de engem most nem ez érdekelt. Nagyjából a harmadik út környékén viszont rájöttem, hogy az eddigi képanyag, és amit én Indiában valójában keresek, az nem India, hanem csak egy illúzió. A fejemben elképzelt képeket kutattam és nem azt a leegyszerűsített valóságot, amivel egyébként folyamatosan szembetalálkozik az ember. Engem nem érdekelt a nyomor, nem akartam szerencsétlen embereket fotózni, nem a dokumentarista ábrázolás motivált, hanem az, amit én akartam látni. Az én Indiám. Ezért is lett végül az album címe Álmom India.
A könyv megjelenésekor mi okozta számodra a legnagyobb örömet?
Nem csak maga a könyv, hanem az is, hogy nem egyedül csináltam. Jó érzéssel töltött el látni, hogy Zoli mennyire örül neki: az ő öröme például nagyon sokat jelentett a számomra. Sosem az a fajta becsvágyó voltam, aki a sikert kizárólag magának sajátítja ki, mindig is jobban szerettem csapatban dolgozni és utána együtt örülni a közösen elért eredménynek.
