Most persze az Arany Bika Hotel gazdasági problémája bizonytalanná teszi a művésztelep további terveit. De elképzelhető, hogy az egész projekt idén Hajdúszoboszlóra kerül át. Ha visszatekintek az elmúlt négy évre, büszkén mondhatom, hogy nagyszerű csapatokat sikerült összeállítanom. Közöttük voltak azok a profi fotósbarátaim, akikben biztos voltam, hogy nem fognak csalódást okozni, de meghívtam fiatal újgenerációs fotósokat is. Köztük volt Hossala Tamást szociálterapeuta, aki nagy felfedezésünk, és akiről azt illik tudni, hogy korábban egy Pajtás fényképezőgéppel elképesztően jó sorozatot készített nevelőintézeti gyerekekről. De velünk volt Móricz Simon, a Népszabadság fiatal fotóriportere is, aki most múlt el harmincéves, és két éve a Hortobágyon készített Birkanyírás című képével díjat nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton. Az elmúlt esztendőben eljött Kurucz Árpád, akiről azt kell mondjam, olyan tehetséges mint a nap, és aki egy Ibolya nevű nonstop zenés táncos „becsületvesztőben” több napot töltött el, és egy kiváló esszét készített az ott zajló életről. Kitartó munkájával megvalósította a dokumentarista fotográfiának azt a fajtáját, ami ma már nagyon ritka. Mert időigényes, aprólékos műfaj, és amire az élet gyorsuló tempója miatt már szinte senki sem figyel oda. De velünk volt a nagy generáció néhány oszlopos tagja, közöttük Friedmann Endre, Fejér Gábor és még sorolhatnám… - mind kiváló anyagokat készítettek. Nagy segítségemre volt az első három évben Gera Mihály, aki a fotós műfaj egyik legjobb szakírója, és aki közreműködött a képek válogatásánál.
Meghívtam Fejér Gábort és Kis Kuntler Árpádot, előbbi a Népszabadság, utóbbi a HVG képszerkesztője. Mindketten kitűnő fotográfusok, akik miután képszerkesztővé lettek, már nemigen volt módjuk fényképezni. Fejér Gáborra ez a mondat nem egészen érvényes, mert fotografálta a budapesti hidakat és a muzsikusokat, de Kiss Árpi nem győzte mondogatni:” Rávettél arra, hogy újból fényképezzek.” Annyira tudtam ennek örülni, és annak is, hogy olykor a reggelbe nyúltak a dumapartik.
Nekem mint a művésztelep fotótagozat vezetőjének, persze meg kellett őriznem a tekintélyemet, hiszen egyben felelős is voltam az egész társaságért, és kicsit a munkájukért is. Olykor kritikai megjegyzésekkel szinte szétrobbantottuk azokat az „alkotócsoportokat”, akik kezdetben együtt ugyanazt fényképezték. A fotózás magányos műfaj, és ezt mindenkinek meg kellett tanulni. Veszekedés soha nem volt. Néha persze jókat vitatkozunk, de ez teljesen normális. Emlékszem egyszer küldtem csak haza valakit, mert egyik este nem viselkedett stílusosan. Feltettünk a vonatra, és ezzel lezártuk az ügyet. A következő évben visszahívtam. Boldogan jött. A művésztelep embereket, kapcsolatokat kovácsolt össze, szakmai barátságok születtek és a jelenlévő fotósok, mérhetetlenül sokat tanulhattak egymástól. Itt a fotográfia, a szakma került előtérbe. Sokan újra analógra dolgozhattak, ami igazi élmény volt, hiszen a napi hajtásban már csak a digitálissal lehet tartani a tempót. Itt pedig, három hónap ideje van mindenkinek leadni a munkát.
Néha kísérletezés szemtanúi lehettünk. Fazekas István, a HVG fiatal fotósa egy panoráma Hasselbladot hozott, és ugyanarra a filmtekercsre szándékosan kétszer exponált különböző képeket. Így került például egy gémeskút alá vagy fölé egy könyvtár fotója. Izgalmas víziók, és sokszor sejtelmesen szép kompozíciók születtek egy-egy kép esetében. István ebben az évben a sajtófotó pályázat első díját nyerte a portré kategóriában. Velünk volt Gáti György, aki jó ideje részleteket fotografál, és Benkő Sándor, az Artfoto stúdió vezető fotográfusa, aki többnyire divatfotókat készít. A Hortobágy látványa teljesen felszabadította, és kitűnő anyagot tett le a legnagyobb örömömre. Sándor magával hozott egy 39 millió pixel felbontású Sinar kamerát, amivel high-end minőségben készítette a képeit.
Mindent egybevetve a jövőre nézve is vannak terveim. A Hortobágyi Művésztelepen olyan művészi alkotások születtek, melyek feltétlenül megérdemlik a további gondoskodást. Első célom, hogy megvalósuljon a 2010 –es program és a képek kiállítása a Mai Manóban. Ugyanakkor tervezem egy könyv kiadását, ami az 5-dik, a 2010-es művészeti táborunk után válhat aktuálissá. Mindezen túl, és felbuzdulva az eddigi sikereken, időszerű, hogy művészeti ankétokat szervezzünk, s ezekre előadókat hívjunk meg. Így elindulhat a műhelymunka olyan szakmai témákról, melyekről beszélnie kell a hazai fotóstársadalomnak.
Azért van még egy nagy szívfájdalmam: sajnálom, hogy női fotográfus még nem jött el közénk.
-sr-
