Bár APS-C és micro 4/3 vázakra találni hasonlóan nagy átfogású zoomobjektívet, full frame vonalon jószerével csupán a Sony FE bajonettel elérhető Tamron 28-200mm f/2.8-5.6 Di lll RXD tud ilyet. Az mondjuk legtágabb blende tekintetében fényesebb, cserébe nagyobb és nehezebb is.
A Pana 28-200-as 94,3 x 77,3 mm méretű (67mm-es szűrőmenettel), súlya pedig 438 gramm, ha rárakjuk a szirom alakú napellenzőt (márpedig azt nagyon érdemes), anélkül 413 gramm. A hossza zoomoláskor úgy harmadával nő, de még úgy sem ordenáré nagy – tényleg döbbenet, hogy ekkora zoom átfogást tudtak tenni ilyen kompakt objektívbe. Pláne, hogy por-, csepp- és fagyálló az üveg (-10 fokig), és még stabilizátor is került bele, amely megfelelő, OIS 2-t tudó vázzal együtt 6,5 fényértéket fog meg.
A frontlencséhez közeli, keskenyebb gyűrű szolgál kézi élességállításra, a vastagabbik pedig a zoomolásra. A fontosabb gyújtótávolságokat jelzik is alatta. A bajonetthez legközelebbi sávban találjuk az AF/MF ill. stabi ki/be- kapcsolókat. Blendegyűrű, funkciógomb nincs, de ezek nélkül is egészen jól felszerelt kis csomag ez. Mely még a teszteléshez használt, a legtöbb full frame gépnél jóval kisebb Panasonic S9 vázon sem érződött túl nagynak.

A Parlament és a Duna látképe az Erzsébet hídról 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/4, ISO: 160, gyújtótávolság: 28 mm

A Parlament és a Duna látképe az Erzsébet hídról 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 160, gyújtótávolság: 200 mm
Tudás, használati tapasztalatok
Az objektív autófókusza megbízhatóan, gyorsan, jellemzően csöndben végzi a dolgát.
Az objektív nevében szereplő Macro konkrétan azt jelenti, hogy legtágabb látószögön, tehát 28mm-en 0,5x-ös avagy 1:2-es a leképezés. Szóval fél-makró valójában, de így is épp elég közel tudunk kerülni a témához (14 centiméterre). A rossz hír az, hogy a többi zoom állásban már szerényebb a leképezés, tehát makrózásra istenigazából csak 28mm-en használható az objektív, ami azt is jelenti, hogy adott apróbb témát nehezebb lesz elkülöníteni a háttértől, mint mondjuk egy kistele gyújtótávolságú makró objektívvel lenne. De ez azért így is ajándékszámba menő extra.

Az is remek, hogy a különféle zoom állások közti fókuszlégzés nüansznyi, így videósok is örömmel használhatják a Pana 28-200-ast.
Ahol a kis méretért és súlyért „megfizetünk”, az egyrészt a legtágabb blende, másrészt a képélesség.
Ugye a legnagyobb látószögön elérhető f/4 sem az a kimondott bokeh-bajnok blende állás, a televégi f/7,1 pedig már olyan szűk rekesz, hogy ott sem nagyon számíthatunk igazán szép háttérelmosásra.
Kevesebb fényben szintén problémásabb ezt az objektívet használni. Jó-jó, a Pana S5II meg az S9 is elég szépen bírja a zajosodást, ISO 6400-ig simán fel lehet húzni az érzékenységet, témától, utómunkától függően tovább is. De azért borongós napokon, sötétebb órákban és helyeken nem biztos, hogy ez elég lesz. Pláne gyorsabban mozgó témáknál.

Cosplayerek a nyári MondoConon
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/6,1, ISO: 200, gyújtótávolság: 115 mm
A képélességgel meg az van, hogy úgy 150mm-ig középen legtágabb rekesszel is elég szép, és jobbára némi lerekeszelés még élesebbé teszi a képközepet. Hanem a képszéleken bejön a hasonlóan nagy átfogású zoomok egyik átka, és bizony erősebb a lágyulás. Jobbára nem használhatatlanul, és a lerekeszelés itt főleg sokat segít, csak hát akkor megint ott vagyunk, hogy f/5,6, f/8, f/11 – ha van elég fény, no problemo, de ha nincs…?
A legfőbb probléma viszont 200mm-en, a tele végen érkezik. Egy dolog, hogy 200mm-es telével távoli témákat fotózva mindig fennáll annak a veszélye, hogy a téma és köztünk lévő levegő túl sok port, szmogot, párát tartalmaz, ami óhatatlanul is lágyítja, életleníti a képet. Pl. a tesztelés első napjaiban a Dunánál ill. a városban lőtt tesztképeim lágyságát akár erre is lehetne fogni. De ha az ember közelebbről is szemügyre veszi a képeket, pláne nagyobb monitoron, rájön, hogy f/7,1-en középen is problémás az élesség. Félreértés ne essék, használható képeket így is lehet lőni, akár családi albumba is. A lágyulás főleg nagyobb nyomatoknál vagy ugye pixelkukkolásnál jön elő.
Annyi jó hírem van, hogy f/8 és f/11 között azért jelentősen javul a kép. f/16-nál viszont már beüt a diffrakció, oda már amiatt nem érdemes tekerni a rekeszt…
Apropó, 28mm-en f/32, 50-en már f/40, 100mm-en és afölött pedig f/45 a legszűkebb blende. Ilyet sem találni minden objektíven. Más kérdés, hogy istenigazából a zoomtartomány zömében úgy f/22 az a blende, amit még érdemes használni, afölött már igen erős a lágyulás. Ahogy az a fizika törvényeinek megfelelően várható.

Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/6,7, ISO: 100, gyújtótávolság: 162 mm
Mindazonáltal felmerül az emberben a kérdés, hogy jó, veszek egy frankó utazózoomot, ami elég lesz a teljes nyaralásra, mert majd’ minden témát le lehet vele fotózni (bár a 24mm-es tágabb látószög pont nagyon tud hiányozni ilyenkor). De akkor ne használjam a legtelébb végére kitekerve? Próbáljak minden tele témát 150mm-rel bezárólag meglőni, mert 200mm-re tekerve nagyon behatárolt, hogy hogy tudom használni? Ez így annyira azért nem hangzik jól, ugye…?
De a legtöbbünknek nem is akkora katasztrófa ez. Könnyű és élhető méretű objektív, amit 200mm-re csak akkor tekerünk, ha van elég fény és rendben van, ha a blendét f/8-11 közé állítjuk. Jó képet így is lehet vele lőni, a kevésbé tele állásokban meg pláne. Nyaraláson, turistáskodáskor bőven megteszi szinte minden témára, és a kényelmessége, hogy nem muszáj mellé további objektíveket magunkkal cipelni, igenis sokak számára teszi vonzóvá ezt az objektívet. Ha nem ebből élünk, ha nem fétisünk a képélesség kimaxolása, akkor bizony ez egy nagyon is jó üveg.

A Margit híd a Mecset utca felől nézve, 29mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/4, ISO: 100, gyújtótávolság: 29 mm

A Margit híd a Mecset utca felől nézve, 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 100, gyújtótávolság: 200 mm
Összehasonlítás, ár
Már csak azért is, mert effektíve nincs mivel összehasonlítani. Nincs még egy ekkora átfogású zoom objektív ebben a rendszerben. Ha úgy döntesz, kell, akkor köszönj el 400 ezer forintodtól, vagy vedd a Pana S9-cel kitben (úgy egymilliótól kell megválni).
Két üveget tudok csupán említeni, mint esetleges alternatívát.
A Panasonic Lumix S 24-105mm F4 Macro OIS nagyobb, pláne nehezebb, a képminősége kiegyensúlyozottabb, de hiába jelentős a 24 és 28mm közötti különbség, a 105 vs 200mm mégiscsak még látványosabb. Igaz, a konstans f/4-es legtágabb blende sem akármi. Az ára 550 ezer forint körül van, bár a szuper S5 II vázzal együtt kitben azért mérsékeltebb.
A Samyang AF 35-150mm F2-2.8 is elérhető immáron Panasonic full frame gépekre (vagyis Leica L bajonettre), de ez még kevésbé tág látószögről indul, meg eleve nem utazózoom, hanem profiknak szánt darab. 1,2 kiló a súlya, az ára pedig erre a bajonettre 482 ezernél kezdődik (Sonyra olcsóbb).
(És persze elérhető egy Leica Vario-Elmarit-SL 24-90mm F2.8-4 ASPH nevű üveg is, mint jókora zoom átfogású üveg, de átszámítva 2 millió forint fölött van az ára…)
S ha már fentebb szóbahoztam, a Tamron 28-200mm-ese 575 gramm, 117 mm hosszú, és 290 ezer forintért beszerezhető Sonyra…

Oldsmobile 442
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/50 mp, rekesz: f/6,1, ISO: 200, gyújtótávolság: 114 mm
Összegzés
Pozitívumok és negatívumok sajátos elegye ez az objektív, de az úgymond olcsóbb utazózoomok zömére igaz ez. Kompakt méret és súly, erős stabilizátor, az időjárás nem túl extrém viszontagságai elleni védelem, megbízható autófókusz és a zoomtartomány nagyobbik részében, képközépen megfelelő képélesség. Ezzel szemben képszéleken gyengébben produkál az objektív, tele végen (200mm-en) kb. két fényértéknyi blendeállás van, amiben értékelhetően éles képet ad, eleve a mérsékelten fényes legtágabb blendéi miatt nem igen használható kevesebb fényben, és a 28mm-es legnagyobb látószög is hagy kívánnivalót maga után (merthogy sok nagyobb átfogású zoomobi a sokkal több mindenre használható 24mm-ről indít). De összességében jól kezelhető objektív ez, melyet ha nem profi célokra használnánk, hanem képesek vagyunk együttélni a gyengeségeivel, és főleg nyaraláskor-utazáskor vinnénk magunkkal (ahol jó eséllyel nem is lesz tán más üvegre szükségünk), akkor igenis jó megoldás. De meg ilyen áron momentán jobbat nem is találni Panasonic full frame-re.
Értékelés: 4,4 pont
Pro:
- kompakt méretű és súlyú, hasznos átfogású utazózoomobjektív
Kontra:
- képszéleken ill. 200mm-es televégen a képélesség nem az igazi, és a legtágabb blendék is behatárolják a használhatóságát

Technikai adatok
Panasonic Lumix S 28-200mm f/4-7.1 OIS Macro
Elérhető bajonett(ek): Leica L
Gyújtótávolság: 28-200 mm
Objektív felépítése: 17 lencsetag 13 csoportban
Lamellák száma: 9
Látószög: 75-12°
Legnagyobb blende: nagylátó oldalon f/4, tele oldalon f/7,1
Legkisebb blende: nagylátó oldalon f/32, tele oldalon f/45
Legkisebb tárgytávolság: 14 cm (1:2) – de csak 28mm-en
Szűrőmenet: 67 mm
Méret: 77 x 93 mm
Tömeg: 413 g
Stabilizátor: van
Időjárásálló: igen

Párisi udvar 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/1250 mp, rekesz: f/4, ISO: 100, gyújtótávolság: 28 mm

Párisi udvar 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 100, gyújtótávolság: 200 mm

A Klotild paloták 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/4, ISO: 100, gyújtótávolság: 28 mm

A Klotild paloták egyikének tornya 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 100, gyújtótávolság: 200 mm

A Kisfiús kút részlete a Holddal
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/8 mp, rekesz: f/9, ISO: 100, gyújtótávolság: 152 mm

A Hold a Piarista közben, 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/20 mp, rekesz: f/4,6, ISO: 100, gyújtótávolság: 28 mm

A Hold a Piarista közben, 49mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/20 mp, rekesz: f/4,9, ISO: 100, gyújtótávolság: 49 mm

A Hold a Piarista közben, 100mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/15 mp, rekesz: f/5,9, ISO: 100, gyújtótávolság: 100 mm

A Hold a Piarista közben, 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/13 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 100, gyújtótávolság: 200 mm

Az igazi Hold 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/30 mp, rekesz: f/9, ISO: 400, gyújtótávolság: 200 mm

Szent Hedvig szobra a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomnál, 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/4, ISO: 100, gyújtótávolság: 28 mm

Szent Hedvig szobra a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomnál, 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 100, gyújtótávolság: 200 mm

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom részlete 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/5,9, ISO: 160, gyújtótávolság: 28 mm

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom részlete 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/80 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 160, gyújtótávolság: 200 mm

Az Erzsébet híd részlete 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/5,9, ISO: 160, gyújtótávolság: 28 mm

Az Erzsébet híd részlete 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 160, gyújtótávolság: 200 mm

A Budai Vár látképe az Erzsébet hídról 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 160, gyújtótávolság: 200 mm

A Budai Vár és a Duna látképe az Erzsébet hídról 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/1300 mp, rekesz: f/5,9, ISO: 160, gyújtótávolság: 28 mm

Az Erzsébet híd és a Nap f/32-es rekesszel
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/50 mp, rekesz: f/32, ISO: 160, gyújtótávolság: 28 mm

Bokeh-teszt az Erzsébet hídon: f/4
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/2500 mp, rekesz: f/4, ISO: 160, gyújtótávolság: 28 mm

Bokeh-teszt az Erzsébet hídon: f/32
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/32, ISO: 160, gyújtótávolság: 28 mm

Szent Gellért szobra az Erzsébet híd mellől, 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/1300 mp, rekesz: f/4, ISO: 160, gyújtótávolság: 28 mm

Szent Gellért szobra az Erzsébet híd mellől, 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 160, gyújtótávolság: 200 mm

Szabadság-szobor
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/7, ISO: 100, gyújtótávolság: 194 mm

Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/8, ISO: 100, gyújtótávolság: 28 mm

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/8, ISO: 100, gyújtótávolság: 28 mm

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom egyik tornya 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/8, ISO: 100, gyújtótávolság: 200 mm

A Párisi udvar részlete 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 160, gyújtótávolság: 200 mm

A Párisi udvar 28mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/4, ISO: 160, gyújtótávolság: 28 mm

A Margit híd a Mecset utca felől nézve, 200mm-en
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 100, gyújtótávolság: 200 mm

Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 100, gyújtótávolság: 200 mm

Paddy
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/5,2, ISO: 640, gyújtótávolság: 59 mm

Cosplayerek a nyári MondoConon (enyhén vágott kép)
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/13 mp, rekesz: f/5,3, ISO: 800, gyújtótávolság: 62 mm

Selyemakác
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/80 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 500, gyújtótávolság: 200 mm

Vitorlás a Balatonon
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 125, gyújtótávolság: 200 mm

Balatonaligai ház
Váz: Panasonic Lumix S9. Záridő: 1/50 mp, rekesz: f/11, ISO: 100, gyújtótávolság: 72 mm
(-)




