2018. május 26 - november 25. között a kiállításon megjelenő METU-s installáció a Művészeti és Kreatívipari Kar hallgatóinak innovatív munkáin keresztül, a kortárs művészet eszközeivel az egész intézmény flexibilis, kreatív struktúráját mutatja meg, azt az előremutató oktatási modellt, amely a 21. század kihívásaira reflektál. A rendhagyó válogatásban a METU 42 hallgatójának munkája jelenik meg, közöttük több OMDK díjazott, valamint hazai és nemzetközi sikereket elért alkotások is. Látható lesz Kaszás Tamás Fotográfia szakon készített, a 35. Magyar Sajtófotó Pályázaton nyertes Miskolci Elvis diplomasorozata.
„Amikor egy fotóriporter a helyszínre érkezik, nem mindig tudja mi vár rá, de meg kell oldania a feladatot, méghozzá jól. Ezt a kihívást szeretem.”

Kaszás Tamás Fotográfia alapszakon fotóriporter specializációján diplomázott. Számára a fotózás örök kihívás, a megoldandó feladat és az ebben rejlő mozgalmasság az inspiráló. Megörökíteni a pillanatot úgy, ahogy akkor és ott ő látja. Az egyetemi évek alatt számos METU-s eseményen - nyílt napok, kiállítás megnyitók, diplomavédések - készített fotósorozatot, amelyek az intézmény felületein - honlap, közösségi oldalak, kiadványok - folyamatosan felbukkannak, hiszen egy belső szem a legjobb az egyetemen zajló élet leghűbb bemutatására.
A Venice Dedign kiállításról: Palazzo Michiel
További információ a METU kiállításáról





