Mindenki elmondta mind azt, amit csak papírra lehetet vetni, de a lényeget nem lehet betűkbe önteni. Az szubjektív, és örökre az is marad.

Most újra teszünk egy kísérletet. Persze most sem a titkot akarjuk megfejteni, mert azt úgy sem lehet, mivel annyira egyéni és szubjektív, amennyire az egyén is az. Viszont megtenni az első lépést, megfogalmazni az alapgondolatot, talán Benkő Sándor szakavatott mondatai is segítségül szolgálnak majd.

A görcsös portré a múlté!

A portréfelvételnél a kivitelezéshez való jó érzék, a modellre és a technikára való tudatos odafigyelés maga a siker kulcsa. Az egyéni portrék lehetnek objektív kordokumentumok, szubjektív leképezések, a karakter mélységét kutató, vagy a felszínen maradó fotók. Hatást gyakorolhatnak az érzékeinkre, mint a tudatosan választott színes vagy fekete-fehér fotográfia. A kor szellemét, vagy a modell státuszát tükrözhetik a ruhák, kellékek, és színek.

A fotográfus megszabja felvételének célját, követelményeit, az esztétikai és formális tartalmakat. Ezek az indító gondolatok, amihez mindenkinek ragaszkodnia kell, ha bevállal egy ilyen feladatot. Persze nem szóról szóra, de alapjaiban, hiszen embert fogunk fényképezni, aki hagyja magát, odaáll a kameránk elé… Gondoljunk bele!

Éppen ezért, a fotósnak támaszkodnia kell a jó megfigyelőképességére, hogy a kamera segítségével a modellből a lényegest, a tipikust domborítsa ki. Magas vagy alacsony, de mindenképpen céljainak megfelelő kamera állópontot kell kiválasztani. Ne a fotós magassága határozza meg, hogy alulról, vagy felülről fotózunk le egy személyt. A gyújtótávolság megválasztásán keresztül határozzuk el, keressük meg a legjobb képkivágást, és mellőzzük a lényegtelent. Az ember természetes tartásának, vonásainak visszaadására koncentrálnunk, amihez egy laza beszélgetés keretében juthatunk el, ami nagyban segíthet a fotózáshoz lényeges természetesség elérésében.

A portré dramaturgiája

A portréfelvételnek személyesnek kell lennie, és egyértelműen a személy individuális, jellegzetes karaktervonásait kell tükröznie. A fotográfus kontaktust teremt, figyel, irányít és adott pillanatban - képességei szerint - megfogja, visszaadja azt az egyedi pillanatot, ami a lefényképezett személy egyéniségét és külső megjelenését jellemzi. Ehhez minden bizonyára sok tapasztalat, türelem és empátia szükséges. Profiknál szokás, hogy először csak bemelegítő képeket készítenek. Megnézik, megbeszélik a látottakat, és amikor a modell és a fotográfus intenzív kommunikációja révén oldott hangulat jön létre, igazából akkor és csak akkor kezdenek el élesben dolgozni, vagyis, Portré felvételeket készíteni – „közösen”.

Technika

A tipikus portrélencse vagy objektív gyújtótávolsága nem kényszeríti a fotográfust arra, hogy modelljétől túlzottan eltávolodjon, ezáltal nehezen legyen érthető amit mond, a személyes kontaktus szétessen. A javasolt és bevált gyújtótávolság erre a feladatra a 80-120 mm-es objektív /kisfilmes méretben/. Természetes fénynél ügyeljünk a zársebesség helyes megválasztására, ami a bemozdulási életlenség elkerülése miatt nem lehet kisebb 1/125 sec.

Fontos képalkotó elemként használhatjuk az élesség-életlenséget. Ezzel a technikával a modellt az előtérből és a háttérből kiemeljük. Nagyon hasznos, és szép képeffektet eredményez.

Koncentráljunk a lényegre, a főmotívum legyen éles, és a háttér, a lényegtelen képfelületek életlenek. Technikailag ezt a blende erős nyitásával /nyitott blende/ érjük el. Megjegyzem viszont, a modern digitális kamera-objektívek legjobb felbontóképessége Bl 5,6 és Bl 8 között van. Minden ettől eltérő blendeválasztás a készülő fotó minőségét hátrányosan befolyásolhatja. Főleg hölgyportrénál ajánlatos a „lágyító szűrő” (blur) használata, ami a kép kontrasztját és a kép élességét is csökkenti, ezzel a bőrfelületet kisimítja, megszépíti.

Legyünk merészek

A kamera állópontját ne mindig szemmagasságban határozzuk meg. Válasszunk inkább szokatlan perspektívákat a kép hatásának növelésére. Használjunk létrát, vagy térdeljünk le, használjunk békaperspektívát a portrémodellünk megnyújtásához. Ezt persze ésszerű keretek közé kell szorítani, nehogy karikatúra készüljön, mert ennek senki sem örülne igazán. Minden esetre, a kreativitás még soha ne vált a hátrányára egy fotósnak. Ebben is ki kell próbálja magát mindenki, aki komoly szándékkal veszi kézbe a kamerát.

Képkivágás 1.

Ennek megválasztásánál vegyük figyelembe, hogy sokszor a kevesebb a több.

A jó fotó elkészítésének alapszabálya a fontos különválasztása a lényegtelentől. Persze a ránk özönlő információtömeg a fotózásnál megnehezítheti a koncentrálást. Magyarul, ilyenkor észnél kell lenni.

Válasszunk egy szűk képkivágást, ami maximálisan a modellre koncentrál. Segítségünkre lehet ebben –mint említettem- a megfelelő gyújtótávolságú objektív /teleobjektív/ megválasztása. Elsődlegesen a gyújtótávolság határozza meg a képkivágást. A teleobjektív a teret tömöríti, erősen taglalja, a nagylátószögű objektív pedig széthúzza, torzítja ugyanezt. Szűkíthetjük, növelhetjük a kivágást, ha képötletünket előtte egyértelműen megfogalmazzuk, hogy mi a célunk vele. Közelebb is léphetünk, vagy távolabb. Egész alakban fotózhatjuk a személyt, vagy combközépig, vagy mégiscsak a fej? Fontos-e a környezete? Talán a szeme többet fejez ki, mint a testtartása? Hogyan tartsa a kezeit? Ezek fontos kérdések és lényegesek, amikről dönteni kell, mielőtt megnyomjuk a gombot.

Képkivágás 2.

A portréfotózásban az álló képkivágás a megszokott. Természetesen, ha képalkotási igényünk megkívánja, annak érdekében ettől eltérhetünk. Jól jön ilyenkor magunkban tudatosítani, hogy a formátumváltás milyen egyéb befolyással jár.  A fekvő képkivágás első sorban tájképfelvételeknél kedvez, a portréban nyugalmat sugározz. Az álló képkivágás hatása dinamikus, erősebb hatással lehet ránk, mint a fekvő felvétel, mivel képkivágásban jobban a lényegre koncentrál. Ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok alapján növelhetjük portrénk hatását a nézőre, főleg, ha modellünk szemvonalát a kép felső kétharmadában helyezzük el.

A háttér

 A fotográfus nagyobb képi hatást tud elérni azzal, hogy jobban a személyre, annak személységének, karakterének a kihámozására koncentrál, és ehhez egy neutrális, semleges  hátteret választ. A hátteret a felvételkészítés közben folyamatosan ellenőrizzük! Megkímélhetjük magunkat fölösleges retusmunkától!

Sokszor nyugtalannak tűnnek a hátterek, sokszor élesebb is, mint amennyire az ember azt a keresőn keresztül látja. A fotográfus a kamera előtt álló személyre koncentrál, emiatt sokszor elhanyagolja a modell környezetét. Ügyeljünk arra, hogy modellünknek a háttérben figyelmen kívül hagyott fali csillárból ne nőjön csúnya „nyuszifüle”, vagy valami más. Fontos, hogy kellő távolság legyen modell és háttér között, így kevesebb az esélye annak, hogy később valami lényegtelen elterelje a figyelmet.

A fotográfus szabadon mozoghat, tehát közelebb mehet, lejjebb hajolhat, vagy akár oldalra, ha ki akar kerülni valamilyen zavaró tényezőt, ami a kép minőségét negatívan befolyásolhatja, miközben – akárcsak egy fodrász - folyton beszél, irányít.

A képfelépítés rendszert ad felvételnek.

Az első odanézésre kuszának tűnő képösszeállításoknak többnyire rendszerük van.

A kompozíciót a fotósnak sokszor másodpercek töredékén belül kell elrendeznie. A felületeknek és vonalaknak harmonikusan kell illeszkedniük egymáshoz. Nem szabad a képfelületet szükségtelenül szétszabdalni. A portrénál viszonylag kevés képelemre kell odafigyelnünk, amelyek súlypontokat képezhetnek. Sötét, de fehér felületek is segítségünkre lehetnek ebben, amelyek kontrasztban állhatnak a bőr tónusához, vagy a ruha színéhez. Kültéri felvételeknél a horizontvonal problémát képezhet, kettévághatja optikailag modellünket. Egy kicsit alacsonyabban, illetve magasabban választott szemszög, kamera állópont modellünket ettől az „életveszélytől” megmentheti.

A megfelelő fény kiválasztása.

A frontálisan érkező fény unalmas lehet, játszunk a fény irányával, az árnyékokkal, közben irányítsuk a kontrasztot. Szükségünk lehet ebben némi árnyékderítésre. Ez a technika arra való, hogy a modellen a sötét árnyékos részeket a vaku segítségével éppen annyira derítsük ki, amennyire szükségét érezzük. Amennyiben ráncmentes, teljesen fehér arcbőrt szeretnénk kapni, célszerű szórt fényt használni, ami gyakorlatilag árnyékmentes világítást biztosít.

Amennyiben oldalról világítunk, a modell fejének, arcának erős plaszticitást adunk. Az erős árnyékok erőteljesen kidomborítják a felületek egyenetlenségét, ami férfinál markáns megjelenést eredményezhet, de a nőknél előnytelenül erősítheti a bőrhibákat. Aki a szokatlan képhatást szereti, az válassza ezt a megvilágítást inkább a férfiaknál.

A világítótest megfelelő elhelyezésével játszhatunk az árnyékkal. A legjobban ezt úgy figyelhetjük meg, hogy miközben a kamerán keresztül nézzük a modellt, egy másik személy addig mozgatja oldalra és fel-le a fényforrást, ameddig a képi összhatás számunkra elfogadhatónak tűnik.

A kontrasztot persze derítőlappal is csökkenthetjük, ha nem áll rendelkezésre vaku, vagy folyamatos fényforrás. Ha világításra kézi vakut használunk, ellenőrizzük, hogy a direkt villantás helyett, nem célszerűbb-e, ha indirekt világítást alkalmazunk és így elkerüljük a modell ilyenkor szokásos túl- és a háttér alulvilágítását. Segíthet itt a derítőlapra, vagy a plafonra történő derítés, például a külső vaku plafonra irányítva, feltételezve, hogy fehér és alacsonyan van, vagy a vaku használata 45 fokos szögben, kihúzott derítőlapkával.

A portréfotózásnak nagy hagyománya és még nagyobb múltja van. A legendás nagy fotósok, külön iskolát alapoztak a természetes fénnyel való portrék fotografálására, ebben nagy mesterek voltak. Napjaink digitális technológiája egészen más alapokat teremtett a fotózásban, de ennek is megvannak a maga szigorú szakmai és technikai törvényei, amire azért érdemes odafigyelni. Ellentétben a régi mesterek nagy tudáson és gyakorlaton alapuló munkáival, ahol minden elrontott kép pénzbe került, a mai digitális fotózás a képek ellenőrzésére folyamatos és ingyenes lehetőséget biztosít, hiszen azonnal láthatjuk az eredményt. Használjuk ki ezt az előnyt, a technika nagy ajándékát, de ne feledjük, hogy minden expozíció mögött azért ott kell legyen a megalapozott tudás, a fotózás lényegének elsajátítsa és megértése, ami alapfeltétele lehet a művészi szinten is értékelhető és technikailag hibátlan fotográfiának.

Benkő Sándor, artfoto 2014.04.14.