A Nikon bemutatta a gyors, és sokoldalú D750-est, úgy is, mint az ötödik full-frames, tükörreflexes kamerát, ami FX formátumban dolgozik. Kompakt méret, professzionális tulajdonságokkal, melyek segítik a fotóst a munkában, hogy elképzeléseit nagyobb biztonsággal tudja megvalósítani, és mindezt minimális súly mellett. A Nikon ezen kívül, a különböző rendszerosztályokban, mint az képünkön is látható - még számos új kamerát mutatott be.

A japán objektívgyártó termékei a legkeresettebbek a fotópiacon. A Canon, Nikon és Sony vázra gyártott leg különbözőbb lencséi kézről-kézre jártak a Photokinán. Legnagyobb érdeklődést az idén Eisa díjat nyert DSLR 16-300-as zoom, illetve az SP 150-600mm –es telezoom váltotta ki, amit Canon vázakon próbálhattak ki a látogatók.

Komoly felhozatalt produkált a Fuji, amely az egyik leglátványosabb standon várta a látogatókat. A bemutatott termékek között Digitális tükör reflexes és tükörnélküli kamerák mellett számos terméket és szolgáltatásokat mutattak be. Az újdonságok között ott volt a harmadik generációs Fujifilm X30 as prémium kompakt kamera, és az idei Eisa díjas új X100 T1, ami szenzációs új optikai keresővel rendelkezik, és az élességet oda állítja, ahova a szemünk a keresőben néz. ( ! ) Bemutatták az utóbbi idők legnagyobb Fuji sikerének legújabb kiadását a Fujifilm X-T1-et is, ami extrém gyors autofokusszal rendelkezik, vízálló, és Classic Chrome film szimulációs effekttel is rendelkezik. A Fujifilm bemutatott egy mobiltelefonos gyorsnyomtatót, és egy saját képrendező album megoldást is.

A San Disc ugyancsak kitett magért. A világhírű memorakártya gyártó, alig néhány négyzetméteren mutatta be termékeit, köztük az Extreme PRO micro SDHC és SDXC memóriakártyákat 32 és 64GB –os kapacitással, de megjelentek a profi felhasználásra szánt 512 GB ( ! ) kapacitású Extreme PRO SDXC kártyával is, ami már lehetővé teszi a 4K felbontású videofelvételek memóriakártyára történő rögzítését.





