2015-ben az esküvőfotósokat és a fotóriportereket is várják egy-egy félnapos programra, ahol gyakorlott előadók olyan témákban fognak hasznos információkat megosztani a résztvevőkkel, amelyek ismerete ma nélkülözhetetlen a sikeres karrier felépítéséhez, a gördülékeny mindennapi munkához.
A konferencia egyes szekcióiban 2×3 darab, egyenként 20 perces előadást hallgathatnak meg a résztvevők. Az előadások végén lehetőség lesz néhány kérdés megválaszolására, de a kávészünetben egymás között illetve az előadókkal is megvitathatók az elhangzottak.

A PHOTOEXPO alap belépőjegyével megtekintheted Magyarország legnagyobb fotós szakmai kiállítását és vásárát. A fotós piac valamennyi jelentős márkája és forgalmazója képviselteti magát a kiállításon. Megtekintheted és kipróbálhatod az újdonságokat, tanácsot és információkat kérhetsz első kézből a cégek vezető szakembereitől és egy igazán teljes képet kaphatsz a fotózás aktuális technikai irányvonalairól.
Szakítva a korábbi évek hagyományaival, a fotózásokat nem külön termekben, hanem a kiállítók standjain találod meg. A kiállítóknál megtalálható eszközöket így könnyebben ki tudod próbálni élesben is.
Részletek:
- Időpont:
2015. november 28-29.
(szombat-vasárnap)
10-18 óráig - Helyszín:
Budapest, Millenáris D épület
(Kis Rókus utca 16-20.)





