Gyakorta halljuk, hogy a fotó kimerevíti és rögzíti a múlékony pillanatot, vagy ellenkezőleg, hogy éppen az idő múlásának folyamatát adja vissza, esetleg valami időtlent és örökkévalót ragad meg. Az idő kifejezésére többféle mód és megközelítés is a fotósok rendelkezésére áll: a mozgás folyamatának vagy a mozdulatlanság pillanatának megörökítésén túl számtalan más fotográfiai eszköz, szimbolikus kifejezésmód is alkalmas az idő valamilyen aspektusának megjelenítésére. Bizonyos értelemben a fotográfia nem is értelmezhető az időtől függetlenül, erre a pályázatra azonban olyan képeket várunk, melyeken az idő különleges, kiemelt szerepet kap. Ez adódhat a kompozícióból, az alkalmazott fotográfiai technikából, vagy egyéb formai elemek használatából; esetleg maga a vizuális vagy szimbolikus eszközökkel megjelenített idő lehet a fotó témája.

A PH21 Galéria pályázatot hirdet csoportos kiállításon való részvételre, melynek címe: „Időben”. Minden olyan alkotó munkáját várjuk, akit érdekel a téma, és a PH21 Galérián keresztül szívesen osztaná meg alkotásait egy szélesebb, nemzetközi közönséggel is. A téma a lehető legtágabban értendő, minden műfaji megkötés nélkül. A pályázat nyitott a téma bármely kreatív fotográfiai értelmezésére.
Benyújtási határidő: 2018. január 25.
Nevezési díj: 15 euro/3 kép
Nemzetközi fotókiállítás
2018.február 15. – 2018. március 10.
Bővebb info: http://www.ph21gallery.com/cfe-just-in-time





