A micro 4/3 rendszerben nagylátószögű ill. majdnem normál látószögű, fényerős fix objektívekből nincs hiány, f/1,7 – f/2 legtágabb blendéjűből akad 12, 17 és 20mm-es is (ezek ugye full frame-es/kisfilmes/35mm-es filmes értéken 24, 34 ill. 40mm-esnek felelnek meg), a fényerőben kevésbé kimagasló, de a kitobiknál mégiscsak „gyorsabb” Panasonic 14mm f/2.5 II, s persze itt van cikkem tárgya, a 2014-ben megjelent Leica DG Summilux is a maga ekv. 30mm-es, tehát nem túl tág, de azért az 50mm-es normálhoz mérten mégis szélesebb látószögével.
Az f/1,4-es, profiknak szánt, jellemzően jóval nagyobb, nehezebb és drágább objektíveket most nem is sorolnám, de az említett profik sem fognak szégyent vallani, ha a kisebb-olcsóbb üvegeket választják.
De vajon mit tud a 15-ös, ha már ebben az f/1,7-f/2-es mezőnyben egyedüliként viseli nevében a Leica szót?
Kézbe véve
Külsőre kompakt, közelebbről megnézve egyértelműen csúcsminőségű anyagokból gyártott kis gyöngyszem ez. Mindössze 115 gramm, és 46mm-es szűrő tekerhető rá, akárcsak a legtöbb hasonló objektívre – ezért nyomban jár a jópont.
Legelöl egy letekerhető gyűrűt találni, aminek a helyére tekerhető fel az objektívhez kapott fém napellenző. Mivel ez alig teszi valamivel hosszabbá, mégis rendkívül hasznos, magam végig rajta is hagytam a teszt során.
Ami az MFT rendszerben, de a többiben is (túlságosan) ritka, az nyomban a frontlencse után jön: a rekeszállító gyűrű. Ez, úgy fest, luxusszámba megy, és talán nem is kell mondanom, milyen hasznos. A legtöbb MFT-s gépnek nincs a tetején LCD kijelző, így kikapcsolt állapotban nem tudhatjuk, az expozíciós háromszög értékei hol is állnak. Erre az objektívre rápillantva viszont legalább a blende állása kiderül. Már ha nem a piros A betűn áll, ami automatát jelent. A blende teljes fényértékeit is felfestették erre a gyűrűre, amúgy 1/3 FÉ-nként lehet vele állítani, és mindezt segíti, hogy ahol nincs írás, ott bordázott a gyűrű.

A csopaki mólón
Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/10, ISO: 200
Ezt követi a szintén bordázott, de vastagabb kézi élességállító gyűrű, mellyel igen finoman lehet fókuszálni. A bajonetthez legközelebb találjuk az automata / kézifókusz kapcsolót, ez szintén túl ritkán szerepel objektíveken, pedig roppant hasznos, hogy az objektíven lehet váltani, a váz helyett. Mert pl. a Panasonic G80-on van külön kar erre, ám a GX80-on nincs.
Az objektív nem időjárásálló, amit némileg sajnálok, hiszen számos kültéri fotós témánál jól jönne, és stabilizátor sincs benne, ami viszont kevésbé hiányzott, tekintve, hogy stabilizált gépeken használtam. Máskülönben már a külsején látszik, hogy funkciói terén párját ritkítja.

Használati tapasztalatok
Mivel számos Fujifilm gépet és objektívet volt már szerencsém tesztelni, és a zömükön van rekeszállító gyűrű, így nagyon örültem, hogy a Pana 15-öse is szolgál ilyennel. Némi zavart viszont okozott, hogy míg a Fujinál a rekeszgyűrű mindig a blendéhez közelebb van, s a manuál gyűrű a frontlencsénél, itt ugye fordítva. Az is zavaró volt párszor, hogy az A, mint automata állás után nyomban az f/1,7 jön, és bár az egyes blende állásokat érezzük is, ahogy tekerjük a gyűrűt (van klikk, ami videósoknak nem jó hír), könnyű véletlenül túlszaladni és 1,7 helyett automatára állítani. Más bajom a kezelésével nem volt.
Meglehet, részben azért, mert Panasonic vázakon teszteltem. Úgy olvasom ugyanis, hogy egyes Olympus vázak esetében nem működik a rekeszgyűrű. Meglehet, van, ahol egy firmware frissítés megoldja ezt a problémát, mindenesetre aki Olyra tekerné, keressen rá módot, hogy kipróbálja.
Az automata fókusz villámgyors, nem lehet rá panasz. A másik legfőbb kérdés, az élesség, szintén remek. Nyilván a legtágabb rekeszen a szélek nem lesznek pengeélesek, ez a legtöbb ilyen nagy fényerejű objektívnál így van, mindazonáltal középen szuper. Cserébe a háttérelmosás az egyik legszebb, amit a hasonló MFT-s objektívek között tapasztaltam.
A legjobb eredményt élesség szempontjából f/4 – f/5,6 között kapjuk – ahogy az szintén számos micro 4/3-os objektívre jellemző. Itt faltól falig csúcszuper élességet kapunk. De f/11-ig remek az élesség, és még f/16-on sem gyenge.

Kazinczy utcai bokeh
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 200
A legkisebb tárgytávolság 20 cm, vagyis szó nincs makrózásról, de azért elég közel mehetünk a témánkhoz, ill. ha arra van szükség, közeli téma esetén szépen el lehet mosni a hátteret.
Az ekv. 30mm-es látószög némileg szokatlan, abban az értelemben, hogy nincs sok pont ugyanezt adó objektív, máskülönben én igen hamar megbarátkoztam vele. Nagy kedvelője vagyok a 12mm-es (ekv. 24mm-es) látószögnek, sokszor a 14 (avagy 28) mm-es látószöget is túl kevésnek éreztem, de valahogy ez a 15/30-as olyan kis kompakt, olyan jól kezelhető, hogy miután ráállt a szemem, már nem okozott gondot ezzel lődözni. Nyilván streetfotós csípő magasságból lövöldözésnél oda kell figyelni, hogy a népek feje ne maradjon le a képről, de szinte alig fordult elő, hogy túl szűknek éreztem volna. (A cikk végén találsz összehasonlításul egy-egy képet 12mm-es és 15mm-es látószöggel ugyanarról a témáról.)
Az élességnek köszönhetően táj- vagy városképet is jól lehet vele fotózni, bár esélyes, hogy gépen belül javítja a processzor a képszéli torzítást, mely így a jpg-eken akár fel sem tűnik, de RAW-ban igényel némi plusz korrigálást.

A Színes Város Csoport falfestménye a Károly körúton
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/1250 mp, rekesz: f/4, ISO: 200
Összehasonlítás
Ha kihagyjuk a szórásból a 12mm-es nagylátókat, és a 25mm-es normál obikat, akkor is akad bőven kihívója a rendszerben ennek a mérsékelt nagylátónak. A Panasonic 14mm f/2.5 Lumix G picit tágabban lát, cserébe kevésbé fényerős. Élessége kiváló, és anno ez a palacsinta objektív sokak kedvence volt. A Panasonic Lumix G 20mm f/1.7 szintén palacsinta, szintén éles (sőt!), és sokan esküsznek rá (magam is, mert annyira egyedi a képvilága), de nagy hátránya a 15-össel szemben a relatíve lassú autófókusz (és a manuális fókuszállítás is nehézkes rajta).
Az Olympus részéről fényerős fix vonalon az M.Zuiko Digital ED 17mm f/1.8 cseppet szűkebb, leheletnyit kevésbé fényerős, és bár ennek sincs rekeszgyűrűje, van viszont távolságskálája, ha manuálra váltunk. Nekem a széleken picit túl lágy volt a képe legtágabb rekeszen, de ha összehasonlítom a 15-össel lőtt képeimmel, hát, emberi szemmel látható, ordító különbséget valójában nehéz lenne felfedeznem. Mindegyik felsorolt objektívvel lehet szuper képeket készíteni.
Az árban megjelenő különbség látványosabb. Cikkem tárgya legolcsóbban 204 ezer forint körül érhető el ebben a pillanatban. A 14mm-es Pana 85 ezer forint körül zsákolható be, a 20mm-es 100 ezer körül, míg az Olympus 17-ese 150 ezer forintnál kezdődik.
Talán érdemes még megjegyezni, hogy a fentieknél jóval nagyobb-nehezebb Sigma 16mm f/1.4 DC DN C 134 ezer forintért vásárolható meg, míg a látószögben legközelebbi, profiknak szánt objektív, az Olympus M Zuiko Digital ED 17mm f/1.2 PRO 477 ezer.

Graffiti a Kazinczy utcában
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 400
Összegzés
A PanaLeica 15mm-es fix hozta, amit vártam tőle: megbízható, villámgyors autófókuszt, szuper képélességet szinte a teljes blende tartományban, könnyű és kényelmes kezelést. Remek plusz a rekeszállító gyűrű és az AF/MF kapcsoló, ahogy az objektív kompakt mérete és könnyű súlya is jól jön – ráadásul nem annyira palacsinta, hogy furcsán nézzen ki a nagyobb vázakon. Ha 14-20mm-es látószögtartományban szeretnék venni relatíve elérhető árú, de fényerős fixet, akkor biztos, hogy ezt választanám (pláne Panasonic vázra, amin biztosan működik a rekeszgyűrű, mert Olympus vázak esetében nem feltétlenül). Streetre, nagylátós témákra remek, de kimagaslóan szép a háttérelmosása is, így közeli téma – távoli háttér mellett különösen látványos képeket vele készíteni.
Értékelés: 4,8 pont
Pro:
- kompakt méret és súly, remek képélesség
- rekeszállító gyűrű és AF/MF kapcsoló
Kontra:
- nem időjárásálló

Technikai adatok
Panasonic Leica DG Summilux 15mm f/1.7 Asph.
Elérhető bajonett(ek): Micro 4/3
Gyújtótávolság: 15 mm
Legnagyobb blende: f/1,7
Legkisebb blende: f/16
Objektív felépítése: 9 lencsetag 7 csoportban
Lamellák száma: 7
Látószög: 72°
Legkisebb tárgytávolság: 20 cm
Szűrőmenet: 46 mm
Méret: 57,5 x 36 mm
Tömeg: 115 g
Stabilizátor: nincs
Időjárásálló: nem
Összehasonlítás balatonvilágosi kilátással:
12mm
Objektív: Panasonic Lumix G Vario 12-32mm f/3,5-5,6. Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/8, ISO: 200


15mm
Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/8, ISO: 200

A Budapesti Nagyboldogasszony-templom Kispesten
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 200

Kazinczy utca 12.
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/3,5, ISO: 400

A Szimpla egyik bárpultja
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/3,5, ISO: 400

Kapu a Kazinczy utcában
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/3200 mp, rekesz: f/4, ISO: 400

A Kazinczy utcai Barkas
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/4, ISO: 400

A Szent Rókus-kápolna L-monochrome módban
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/1300 mp, rekesz: f/8, ISO: 400

Az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermének mennyezete
Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/5 mp, rekesz: f/3,2, ISO: 400

Kőasztal Balatonszabadi térségében
Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/14, ISO: 200

„Sanyiék” rádiója
Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/15 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 400

Kőbánya-kispesti panoráma
Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/2500 mp, rekesz: f/4, ISO: 200

Paddy, a kutya
Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 800
(-)





