Az együttműködés mind a két félnek kedvező lesz, hiszen a nehéz gazdasági helyzetben fontos, hogy a gyártási folyamatokat és a költségeket a lehető legoptimálisabban használják ki. Ennek érdekében jött létre egy közös együttműködési megállapodás, aminek keretében a SONY szenzorokat szállít az Olympusnak, míg a másik fél cserébe objektív gyártáshoz szükséges lencséket, alkatrészeket, sőt egész objektíveket is biztosít a SONY-nak.
Eddig javarészt a SONY tulajdonosok csak átalakítokkal tudtak használni például Olympus objektíveket, de a jövőben már nem lesz szüksége erre a megállapodásnak köszönhetően.
Pár napja tudomásunkra jutott, hogy az Olympus gyár egy új A bajonettes MILC fényképezőgéppel fog megjelenni, és ezt egy szintén új fejlesztésű 400mm f/4.0 teleobjektívvel párosítják. A megjelenést 2014 év elejére becsülik.
További pletyka, hogy az Olympus valószínüleg a jövőben fog gyártani a SONY-nak egy az Olympus ZUIKO DIGITAL ED 14-35mm f/2, illetve az Olympus ZUIKO DIGITAL ED 35-100mm f/2 hasonló objektívet is.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz magazinunk facebook oldalához ITT, ahol még több tartalmat osztunk meg!





