persze elsősorban videós szempontból. Az pedig, hogy a broadcast területen a Panasonic máris bemutatta az első 4/3-os HD videokamerát, az egyértelműen aláhúzza, hogy komoly érdeklődés van az új formátum iránt a professzionális területen is.
Az idei Fotós hónap fontos eseményekkel gazdagította a hazai fotós életet. Kiállítások adtak számot egy-egy fontos személyiség, vagy csoport munkásságáról, melyek közül néhány lapunkban is tetten érhető. Ehhez már csak pluszként említem a hónap során megjelent fotóalbumokat, mint például Szebeni András fotóművész, a Budapesti Kamaraszínház fennállásának 20 éves évfordulójára kiadott Szín-darabok című munkáját, melyből a kézben tartott Black&White ad szemelvényt. Az újgenerációs rovatban végre bemutathatunk egy igazi utcai fotóst, a hazai „street photography” egyik jeles képviselőjét. Talán érdemes lenne jövőre rendszeresíteni ezt a rovatot a FotoVideo- ban, és ebben a témakörben hallatlanul izgalmas képek születnek.
Más! Nem kaptunk még igazán visszajelzést az új honlapunkról, amit nagy lelkesedéssel készítettünk olvasóink számára. Rengeteg lehetőséget rejt magában, amit a jövőben még jobban szeretnénk kihasználni, de mind ehhez idő és kapacitás kell.
Reméljük hamarosan mindkettőre szert teszünk.
Most erről szeretnénk kérdezni olvasóinkat a www.fotovideo.hu szavazó ablakában, és reméljük, hogy építő kritikában lesz részünk.
Soltész Rezső
kiadó – szerkesztő




