Okos fényképezőgép és okostelefon találkozása
Ha azt mondjuk egy barátunknak, hogy az új E-P5 gépünk beépített WiFi-vel rendelkezik, nagy valószínűséggel ő azt feltételezi majd, hogy a felvételeinket egyszerűbben tudjuk feltölteni az internetre okostelefonon keresztül. De az E-P5 esetében a WiFi ennél sokkal többet jelent. Apple, illetve Android okostelefonunkkal a fényképezőgép távirányíthatóvá válik – többek között az autofókusz és a kioldó is. Az okostelefon és a fényképezőgép kijelzője szinkronizálható, így a telefon kijelzőjén pontosan azt láthatjuk, amit a gépen – ráadásul az érintőkijelzőn keresztül ugyanúgy vezérelhetjük a PEN-t, mintha a kijelző a fényképezőgépen lenne.
Ez rendkívül hasznos a FAST AF használatával kombinálva önarcképek készítéséhez, vagy például a vadon élő állatok közeli felvételéhez, amiket egyébként nem tudunk eléggé megközelíteni. A kioldó időzítőjét is vezérelhetjük a telefonunkkal, valamint lehetővé tehetjük, hogy barátaink hozzáférjenek a kiválasztott felvételekhez. Emellett lehetőségünk van – az Olympus új Image Share 2.0 programja által – az okostelefonunk GPS adatait a felvételekbe ágyazni.

Olympus PEN E-P5
A kényelem és a kezelhetőség találkozása
A manuális fotózás szerelmesei különösen nagyra értékelik majd az E-P5 gépben bemutatkozó innovációt: a 2x2 vezérlőtárcsa rendszert, mely két tárcsát és a gép hátoldalának felső részére – igen jól elérhető helyre – került kapcsolót foglal magában. Manuális fotózás közben a kapcsoló egyszerűen mozgatható a két pozíciója között. Az első pozícióban a gép elején található vezérlőtárcsával a rekesz, a hátsó részen található tárcsával pedig az expozíciós idő állítható be. A második pozícióban a tárcsákkal az ISO érzékenység és a fehéregyensúly adható meg. Ezen túlmenően a gép hátoldalán található kapcsolóval más funkciók hozzárendelése is lehetséges.
Az új PEN remek funkcióinak listája egyszerűen túl hosszú ahhoz, hogy itt mindent felsoroljunk. Többek között találunk itt 5-tengelyes képstabilizátort, másodpercenként 9 felvétel sebességű sorozatfelvételt, vagy például változtatható dőlésszögű VF-4 elektronikus keresőt. A 2.360.000 képpont felbontású kijelzővel a VF-4 a felvételek egyszerűbb és pontosabb komponálását teszi lehetővé. A kereső ráadásul szemérzékelője által automatikusan kapcsol be, ha belenézünk.

Olympus PEN E-P5 kezelőfelület
A fényképezőgép jellemzőinek megismeréséhez kérjük, látogassa meg az Olympus honlapját. Az E-P5 2013 június végétől érhető el a boltokban. A váz €999 ajánlott fogyasztói áron kapható, de kétféle kit is rendelkezésünkre áll: a 17mm 1:1.8 objektívvel szerelve €1449 áron (tartozék VF-4 keresővel), illetve a 14-42mm objektívvel €1099 áron, mely magában foglalja annak lehetőségét, hogy a rendeléskor választhatunk az egyedi, valódi fából készült markolatok között. Természetesen az E-P5 az egész Mikro-NégyHarmad objektívkínálattal kompatibilis, mely most éppen az M.ZUIKO DIGITAL 17mm 1:1.8, 45mm 1:1.8 és 75mm 1:1.8 objektívek fekete változataival bővült.
A váz 2013 júniusának végétől, €999 áron érhető el – mely cserélhető objektívek és kiegészítők széles választékával bővíthető. A 14-42mm objektívvel szerelt kit például €1099 áron kapható majd.
Technikai adatok a következő oldalon ->
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz magazinunk facebook oldalához ITT, ahol még több tartalmat osztunk meg!





