2009-ben a „Picture of the Year” versenyen elsőként a fotósok között Junior Príma díjban részesült. Képeivel az úszó sport legizgalmasabb pillanatait örökíti meg mint most is, amikor a Kazany-i vizes világbajnokságról mesél  nekünk fotós szemmel.

Minden rutin és tapasztalat dacára, egy olyan nagyhorderejű nemzetközi versenyen, mint az Úszó és vízilabda világbajnokság, főleg ha az Oroszországban kerül megrendezésre, sok mindennek kell történni ahhoz, hogy egy fotós a feladatot maradéktalanul teljesítse. Kovács Anikó sok tapasztalatot szerzett az elmúlt évek során, de mégis megkérdeztem tőle: hogyan készültél a kazanyi kalandra?

Talán meglepő lehet a válasz, de azon kívül, hogy sok meleg ruhát csomagoltam, valójában sehogy, ugyanis ez volt az ötödik vizes világbajnokságom és tudtam, mire számíthatok. Évek óta benne vagyok az úszó sportban, így azon felül, hogy egyeztettem a távirati irodával, hogy honnan kérnek majd és milyen képeket, gyakorlatilag rutinból végeztem a munkám.

Ez persze jól hangzik, de annál azért mégis nagyobb volt a feladat, hogy egy mondattal elintézzük. Érdekelne, hogy volt-e egyfajta koncepciód, általában ilyenkor mi a munkamódszered?

Mindig készítek magamnak egy időrendi beosztást, amiből rögtön kiderül az, hogy ha mondjuk, például a vízilabda egybecsúszik az úszással, akkor azt valahogy meg kell oldanom. Ez igényel némi előzetes adminisztrációt és előkészületet, valamint tudom, hogy általában a hosszabb optikákat kell magammal vinni, a 400-as objektívet, hozzá az 1 : 4 szerezőt a nagyobb távolságok miatt, mert nem mehetek mindig közel a medence partjához. Az előkészületek során persze naponta egyeztetnem kellett az úgynevezett fotómenedzserekkel, akik megmondják, hogy mit lehet, és mit nem lehet fotózni.  Ez persze itt mindig változott, amit nehéz volt megszoknom, mert minden nap minimum egy órával korábban ott kellett lennem az eseményen, hogy információkat szerezzek, illetve alkalmazkodnom kellett az időjáráshoz is, ami sok nehézséget tudott okozni. Ehhez csak annyit, hogy a hosszútávúszáson ömlött az eső, a női vízilabdameccsen pedig a hűvös, 10 fokos időben nyakamba folyt a víz, miközben a nem mindig optimális fényekhez próbáltam alkalmazkodni, ami nem volt egyszerű, ugyanis a világbajnokság egy Football stadionban kapott helyet, aminek a közepébe egy műmedencét állítottak, amit feltöltöttek vízzel, és ebben zajlottak az események. Ide délelőtt besütött a nap, de figyelni kellett arra is, hogy honnan jön a fény, mert ha visszatükröződött vízfelszínen képtelenség volt hasznos anyagot készíteni. Ez persze dupla odafigyelést igényelt, és így gyakorlatilag minden helyzetben más technikát kellett alkalmaznom.  Ennek következtében nem csak a gépeket, optikákat, de a vakut is magamnál kellett tartanom, mert amikor az érmesek lejöttek a fotózáshoz, ott csak vakuval tudtam felvételt készíteni. A versenyek közben fontos szempont volt az is, hogy a többi fotós között helyet találjak magamnak a lelátón, hogy egyáltalán érvényesülni tudjak.

Kazany egy közepesen nagy, talán milliós orosz város, de az események nyilván nem egy helyen zajlottak. 

Hogyan tudtad megoldani a közlekedést az egyes helyszínek között?

Nem volt egyszerű, nagyok voltak a távolságok, de azért volt segítség. A fotósok, újságírók részére úgynevezett shuttle buszok álltak rendelkezésre, és volt a magyar csapatnak is egy külön busza, amit egy idő után egyre gyakrabban vehettünk igénybe, illetve valahova mindig bekéredzkedtem – hozzáteszem, hogy az általunk megrendezésre kerülő következő úszó VB miatt nagyszámú hazai sportvezető volt jelen, akik külön kocsikkal közlekedtek, és olykor ők is segítettek, hogy időben eljussak egy számunkra fontos sporteseményre.  De a vízilabda és az úszás események között bőrönddel, fotós felszereléssel rendszeresen gyalog kellett átverekednem magam a tömegen. Idén több fotóssal is megesett, hogy lekéste a csatlakozásokat, szerencsére velem nem fordult elő ilyesmi.

Látva a fotókat, szinte mindenhol ott voltál, ott kellett lenned! Mégis melyik úszósportágat, melyik úszásnemet fotóztad a legszívesebben?

Mindegyik sportág más, ami szerintem nagyon szép és látványos és nekem nagyon tetszik,  az a szinkronúszás, és a csapatversenyek. Az úszásban, ha mondjuk egy világcsúcs születik, az fantasztikus, ott az öröm pillanatait kell elkapni, ez a fotós feladata. Ez a mostani egy olyan világbajnokság volt, ahol valamiért keveset örültek a versenyzők, nehéz volt önfeledt pillanatokat elkapni. A vízilabda az erő sportja, és itt megvannak azok a képek, amit elvárnak tőlem. Az is szempont, hogy miben vagyunk eredményesek. Nekem például nagyon nagy élmény volt a toronyugrás. High Diving az eredeti neve, de sziklaugrásnak is nevezik. Ezt a sportot anno a Red Bull indította el, gyakorlatilag szikláról ugrálnak az emberek és nagyon jó hangulatú, látványos elem. Itt szinte csak amerikaiak voltak a versenyzők, egy igazi show volt az egész, ami érdekes és új szín volt ebben a nagyon merev és konzervatív úszósportban.

Milyen közel tudtál menni a medencéhez?

Amikor magyar versenyzők voltak, vagy például a vízilabdán, kaptam egy u.n. pull mellényt, amit általában 8 ember, a legnagyobb ügynökségek, illetve az adott ország egy fotósa vehet fel.  Ilyenkor effektív ott voltak előttem a sportolók, az úszáson egész közel tudtam menni a medencéhez, ha rajtam volt a pull mellény. Ez nagyon szabályozott rendszerben működött. A díjátadáson persze odahozták a versenyzőket, illetve a nap végén a díjat nyert magyar versenyzőket le tudtam egyenként külön fotózni.

Mennyire használsz sorozat felvételi módot a fotózásnál?

Természetesen rendszeresen használom a sorozat felvételi lehetőséget a gépen, es szoktam a záridővel is "játszani" leginkább az úszó versenyek közben – a bemozdulós képeket készítve. Ennek az alkalmazásnak az elsajátításában Derencsényi István fotós barátom segített, aki szintén fotós, és aki mutatott néhány trükköt, amivel jobban ki tudom emelni a mozgást.

Milyen felszereléssel fotóztál Kazanyban?

A saját felszerelésem egy Canon Mark IV-es kamera, egy 400-as objektív, 1 négyszerezővel, valamint egy-egy 300-as, 70-200-as, 16-35ös, és 24-70-es, valamint egy halszem optika. Kiderült, hogy első alkalommal a helyszínen a Canon felállított egy kölcsönzőt, aminek nagyon örültem és ez nagy segítség volt. A városban picit távolabb, egy szálloda aljában volt a bázisuk és én „ráraboltam” minden nap egy 600-as objektívre, amit ingyen el lehetett vinni a munkához. Gépeket is lehetett kérni, és amíg én kölcsönöztem egy Canon 1 DX-et, addig ott hagytam a saját kamerámat, amit  a legnagyobb örömömre közben  kitisztogatták, rendbe tették.  Nagyon örültem neki…

Mit szerettél  a legjobban a világbajnokságban, és mi a következő feladat, amire „készülsz”…?

Hosszú Katinka világbajnoki címe volt, amit én is megkönnyeztem. Büszkeség számomra, hogy amikor Katinka megírta a könyvét, az én fotóimból is kért néhányat illusztrációként. Ami pedig az előttem álló feladatokat illeti, a következő vizes történet, amit nagyon várok, az jövőre az olimpia Rio De Janero-ban, ahol nagyon remélem, hogy Katinkát olimpiai bajnokként is meg tudom majd fotózni.

( - )