Hatalmas,
őszinte hittel indultam
fotográfusi pályámon;
láttam a világ tisztátalanságát,
az emberek gyarlóságát és ostobaságát,
s meg akartam változtatni őket.
Ideáimat fel nem adva
utam későbbi szakaszaiban beértem azzal,
hogy képeimet felmutatva megadjam
azok nézőinek a töprengés lehetőségét.

Atlantisz.
Elsüllyedt, mesés, kincses világ.
Túl földi életem nagyobbik felén
elmerülő emlékeim ellenállhatatlanul
kívánkoztak ki belőlem,
s álltak össze e ciklussá.
Megváltoztatni, netán jobbá tenni
senkit nem akarnak ezek a képek.
Legfeljebb egy kis szomorúságot,
fájdalmat hagynak bennünk,
hogy valamikor mindannyiunknak
el kell hagyni Atlantiszt.

Amíg lehet,
gyönyörködjünk abban,
hogy bent vagyunk.