A fotográfusnő így vall képeinek inspirációjáról:
"Esténként arra kértem a Jó Istent, hogy vigyázzon anyura, apura, Nagyira, Hédire és mindazokra, akiket szeretek. Utána hozzátettem: “Kérlek, ne legyenek rossz emberek és tengeri kalózok.” Mielőtt betakart anyukám, mindig ugyanazt kérdeztem tőle: “Mikor lesz holnap?” A kérdés nem volt igazán kérdés, s nem emlékszem, hogy volt-e más válasza rá, mint egy mosoly, egy puszi és a “Jó Éjszakát”.
Erre a kiállításra olyan képeket válogattam, amelyek, mint kísértetek, itt-ott feltűnnek, valahol az elveszettség és küzdés táján, szűkös vagy végtelen térségen, álom és valóság között. Káoszból eredve akkor és most. Ezek a képek valahogy mindig éltek bennem és ha szembe találkozom velük, megismerem őket, a nyomuk megmarad. Sylvia Plachy "
A kislány kérdezte esténként édesanyjától elalvás előtt és felnőttként magától már hangtalan.
Ezt, a válaszát önmagában hordozó kérdést soha nem biztos bizonyságával tette fel estéről
estére. Képei is így szólnak magányról, félelemről, vágyódásról, emlékekről, álmokról, emberségről
és szeretetről. Sylvia számára a másik megismerése, különösségének megértése nélkülözhetetlen,
ahhoz hogy az elkészült fotográfia Igaz legyen. Érzi, ami történik, és ez válik általa képpé, a
fényérzékeny papírra leképezett világgá. Érzésekkel írható le, amit jelentenek, belső képeink,
emlékeink, álmaink bukkannak fel általuk.
Azonos képeivel, mintha mind önarcképek lennének. Megközelítése nélkülözi a távolságot - nem
dokumentálja a történéseket - találkozásokat örökít meg nemcsak emberekkel, állatokkal, hanem
tájakkal, terekkel, tárgyakkal. Együtt él mindazokkal, akiknek arcával, fájdalmával és mosolyt
csalogató helyzeteivel jeleníti meg a világ számára való érvényességét.
Aki pedig mer elindulni Vele, az magára is lel képei között, hisz erős sugárzású művei az Egészet
oldják magukba holnaptól holnapig.
Csizek Gabriella kurátor
