Az egyedülálló verseny célja, hogy összehozza a fényképészet szerelmeseit kortól és szaktudástól függetlenül, és élmény legyen a részvétel a versenyzőknek. A szervezők amatőr és profi fotósok jelentkezésére is egyaránt számítanak.
A hagyományteremtő jelleggel indult versenyt a Pannon Egyetem Fényképészkör hasonló jellegű külföldi és itthoni rendezvények alapján szervezte meg, első alkalommal 2010 tavaszán Veszprémben. A mozgalmas, egész napos kihívást jelentő verseny lehetőséget ad a tapasztalatszerzésre, és a programból adódóan bizonyos határokig minden résztvevő tudja alakítani saját idejét. A rendezvény ideje alatt az 8 darab elkészítendő és a checkpointokon leadandó fotót Budapest festői belvárosában készíthetik el a résztvevők.

A verseny során leexponált képek készítői közül a szakmai zsűri értékelését követően pár héten belül kerülnek ki a nyertes képek. A FotósViadal vándorkupáját a győztes sorozat készítője viheti haza.
A FotósViadal programját úgy állítottuk össze, hogy kihívás legyen a versenyzőknek és kellően interaktív legyen a napjuk. Bizonyos határokig mindenki egyénileg is tudja alakítani az idejét, lehetőség van kisebb-nagyobb pihenők beiktatására is. Az eddigi tapasztalatok alapján az indulók nem veszítik el kezdeti lelkesedésüket, minden egyes téma kézhezvétele után újult erővel vágnak neki a feladatnak. Egy időben csak egyetlen téma címe, és az időkorlátja áll a versenyzők rendelkezésére, ez adja a FotósViadal dinamikáját.
Előzetes regisztráció hamarosan!
Regisztrációs díj: elővételben 2,000 Ft, helyszínen 3,000 Ft.; 14 év alattiaknak 1,000 Ft.
Facebook esemény: www.facebook.com/events/2066355460290380/?active_tab=about





