Fotó MagazinHuszonötödször: Trierenberg Super Circuit

Fotó Magazin | 2016. Február 22., Hétfő 11:00

A világ legnagyobb fotóművészeti pályázata a Trierenberg Super Circuit, amit Ausztriában szerveznek.

 

Minden esztendőben hírt kapunk az ausztriai Linzből, a Trierenberg Super Circuit felhívásáról, ahol több kategóriában lehet a beküldött képekkel versenyezni és komoly pénzdíjakkal gazdagodhatnak azok, akiknek pályaműveit a zsűri díjazza.

 

A 2016-ban immár 25 éve zajló verseny szinte felér egy fotográfia olimpiai méreteivel. A Trierenberg Super Circuit iránti nagy érdeklődés nem csak a kiváló szervezésnek és a művészeti kihívásoknak köszönhető, hanem a verseny szakmai hitelének is, ami 1992-es indulása óta a fotózás hívei körében kialakult szerte a világon.  A beküldött képekkel a fotós a világ minden táján érvényesülhet, miközben hazai pályán is sikeres lehet, eredménye pedig presztízs értékű rangot biztosít számára a szakmában.

 

Bruno Birkhofer_Switzerland_Love affair.jpgFotó: Bruno Birkhofer

 

A 2015-ös foto pályázati év nagyon sikeres volt, különösen a kreativitás, és ötletgazdagság szempontjából, amit elmondhatunk úgy az analóg, mint a digitális képalkotások esetében is. Itt minden a fotókról szól, melyek azután több figyelmet kapnak a világban. Fotók, melyek elvarázsolnak bennünket nézőket, és tartalmukkal, művészi minőségükkel, sokáig az emlékezetünkben maradnak.

 

DDiarte_Portugal_Extinction extremis.jpgFotó: DDiarte

 

Beküldött képek témájukat tekintve széles palettán mozognak. A fotók legnagyobb része mestermű, a világ legjobb természetfotósainak remekművei, köztük néhány egyszerű fotónak tűnő véletlenszerű felvétel, ami gyakran több hónapos előkészületet igényel, sokszor hosszú várakozást valahol, egy terepszínű sátorban. De beszélhetünk az utazási képekről is, melyekhez repülőjegyek kellenek, ami nélkül nem lehet körbeutazni a földgolyót, de beszélhetünk a tájképfotókról is, amikhez a lehető legjobb fényviszonyokra van szükség ahhoz, hogy az alkotók kellő eredményt érjenek el. Az aktfotográfia a meztelen nőiességről szól, a sport és akciófotók tele vannak erővel és dinamikával, az arcokról készült portréfelvételek intenzitása pedig sokszor olyan, amit az ember egyhamar nem felejt.

 

Chi Haibo_China_Purse seine.jpgFotó: Chi Haibo

 

Ennek az évente megismétlődő művészi képáradatnak nyújt megjelenési lehetőséget az a reprezentatív kiadvány, ami minden évben a legjobb fotók bemutatásával készül.  Ez a fotográfiai Univerzum ebben az esztendőben nem kevesebb, mint 560 oldalon mutatja be a fotóverseny legkiválóbb felvételeit. A kereken 4 kilogramm súlyú, magas szintű nyomdatechnikával készült, és fényes műnyomó papírra nyomtatott fotóalbum - amihez hasonló eddig még sohasem készült - idén 2000 fénykép felhasználásával készült, felsőfokú nyomdai minőségben. Egy igazi „felkiáltójel” a mindennapok átlagos képáradata ellen elsősorban azok számára, akik igazából „látni”, és nemcsak nézelődni szeretnének a fotográfia lenyűgöző világában.

 

Alois Absenger_Austria_Eisvogel.jpgFotó: Alois Absenger

 

Canon Picture Show

 

Az ausztriai verseny csúcspontja az a CeWe által bemutatott digitális diavetítés túra volt, ami rendkívül népszerű volt, és ami „Canon Picture Show” címmel, a 2014 –es verseny legjobb képeit mutatta be, a gyártó legjobb minőségű, nagyfelbontású vetítőinek segítségével Ausztria több városában. Ez a kiváló minőségű bemutató többszörösen varázsolja el a nézőt, és adja vissza a fotográfia globális szépségét. A diabemutató csökkentett tempójú képváltásban vetítette ezeket a csodálatos felvételeket, így egyszerűen több időt biztosítva a nézők számára a fotók megtekintésére, és értelmezésére. A bemutató szerkesztői elsősorban a klasszikus értelemben vett tökéletes fotográfiára koncentráltak az összeállításnál, és kevésbé adtak teret a digitális képfeldolgozással és trükkökkel átdolgozott egyéb fotóknak. A Canon prezentáció keresztmetszetét a legimpozánsabb portrék, lenyűgöző tájak, a legszebb aktok, humoros fényképek, sport és akciófotók, utazási, és díjazott természetfotók sokasága képezte, tökéletes színvonalú vetítéssel, és hangtechnikával. A turné során egy nyereményjáték is zajlott, amivel még több kedvet csináltak a fotózáshoz a résztvevők számára.

 

Arkadiusz Branicki_Poland_Malwa.jpgFotó: Arkadiusz Branicki

 

 

Barbara Seiberl-Stark_Austria_Silence.jpgFotó: Barbara Seiberl

 

Kiállítás és külön bemutatók Ausztriában

A közönség rendkívül kedvelte az u.n. Topfotók kiállítását, amit idén négy héten át, október 31, és november 23 –a között rendeztek Linz új városházának épületében, ahol kereken 600 fotót állítottak ki, melyek valóban a legjobb alkotásokból kerültek válogatásra. Az általános bemutató mellett a szervezők, a látogatók számára külön hétvégi téma-kiállításokat, külön bemutatókat rendeztek.

 

Dimitry Roulland_France_Two gymnasts in Paris.jpgFotó: Dimitry Roulland

 

Ennek következtében az első hétvégén a „Szokatlan emberfotók” c. tárlatot láthatta a közönség, amit az ugyancsak nagyon népszerű „Al-Thani” fotóverseny anyagából szerkesztettek. A világ legjobb portréfotósainak képei mellett mesés arcokat láthattunk a világ legkülönbözőbb országaiból, férfiakat, nőket, gyerekeket, képzelt víziókat a lélek tükréről, pillanatokat, melyek tele vannak érzelemmel, és kifejezőerővel.

 

Egy héttel később, a kiállítás képei az utazásról, a tájképekről, és a kalandokról szóltak. A dedikált képeket technikai tökéletesség, és hibátlan fotográfiai képalkotás jellemezte, miközben a föld legérdekesebb tájain zajló életet mutatták be a nézőknek. Az örök jég, az Antarktisz világán keresztül eljuthattunk a lenyűgöző afrikai természeti tájakig, az amerikai nemzeti parkokig, és láthattuk Ausztria hófedte hegyeit, és természeti szépségeit.

 

Horst Kistner_Germany_Herrmann.jpgFotó: Horst Kistner

 

A harmadik hétvégén a kiállítás a „Szürkezóna” melléknevet viselte. Bár a fotózás többnyire színekről szól, az örök fototechnika, a klasszikus fekete-fehér, mindig külön odafigyelést követel magának, alkalmazása különleges szintű kreativitást, találékonyságot, és nem utolsó sorban képzettséget igényel, mondhatnánk, a legnehezebb fotós műfaj. Alkalmazásához sokszor grafikai érzékre van szükség, hiszen a színek elhagyásával a fotósnak egyetlen segítőtársa marad a kompozíció igényes megfogalmazásához: a fény, a világítás, ami külön tudományág, és amit el kell sajátítani ahhoz, hogy a fotós megfelelő módon tudja átadni érzéseit, és színek nélkül visszavezetni a szemlélőt a fotózás eredeti, fekete-fehér gyökereihez.

 

Jimmy Hoffman_Spain_Blind spot.jpgFotó: Jimmy Hoffman

 

Az utolsó, negyedik hétvégén fantasztikus „Állatfotók „kerültek bemutatásra a Linz-i városháza termeiben. A világ legjobb természetfotósai képeiken hihetetlen pillanatokat örökítettek meg. Dráma és vadság, de mellette meghatóan harmonikus „állati” képek hozzák közel a nézőt ehhez az örök titkokat rejtő világhoz.

 

Leszek Paradowski_Poland_Welcoming the new day.jpgFotó: Leszek Paradowski

 

Az itt látható képek, és mind az, amiről olvashattak a Trierenberg Super Circuit kapcsán a 2015 –ös esztendő versenyét idézi, ami számos izgalmat és kellemes emléket idéz a szervezők számára. 2016 –ban különös hangsúlyt kap ez a „foto-olimpiai” méretekkel büszkélkedő rendezvény, mivel története a jubileumi 25. Évfordulóhoz érkezik. Remélem, hogy az olvasottak és a látottak alapján a PROFI FOTO olvasói is kedvet kapnak majd a részvételhez, és beküldik fotóikat a 2016-os versenyre. ( - )

 

További információ: www.supercircuit.at

 

 

SZerző: I Chris Hinterobermaier

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




| Impresszum | Kapcsolat |
Betöltés: 3.364889 másodperc.