Hemző Károly életműve a Magyar Nemzeti Múzeumba kerül

Fotó Magazin | 2010. November 08., Hétfő 08:00

A Magyar Nemzeti Múzeum az ősszel kamara kiállítás keretében ad ízelítőt a művész ötven évnyi munkásságából.

VAHL OTTO-01.jpgHemző Károly fotográfus több tízezernyi felvételét – negatívok, diapozitívek, vintage kópiák –, kameráit, objektívjeit, több mint öt évtizedet átfogó pályájának dokumentációját a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának adományozta. Június 29-én, kedden a 82 éves művésztől a múzeum főigazgatója, Csorba László, valamint a fényképtár vezetője, Lengyel Beatrix főosztályvezető és az adomány gondozója, Kiscsatári Marianna főmuzeológus vették át a maga nemében páratlan kollekciót. Korábban a művész több ezer fővárosi témájú felvétele már a Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményébe került, míg most egész fotográfusi életművének meghatározó részével gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeumot.


Hemző Károly az 1950-es évektől kezdve játszott meghatározó szerepet a magyar fotográfiában. Sportfotósként, riporterként és dokumentaristaként, képszerkesztőként, az utóbbi évtizedekben pedig gasztronómiai fényképészként is jelentőset alkotott. Balázs Béla- és Táncsics-díjat, Érdemes és Kiváló művész kitüntetést kapott munkásságáért, amellyel emlékezetes kiállításokon is találkozhatott a közönség (Műcsarnok 1976; Vigadó 1983, 1998, Magyar Fotográfusok Háza, 2005). Megérdemelt sikert arattak albumai is (Lódobogás, 1978; Budapest fotóalbum, 1993; Fotográfiák, 1998; Csak lovak, 2005).

 
3-HEMZO 002.jpg

 

A Magyar Nemzeti Múzeum az ősszel kamara kiállítás keretében ad ízelítőt a művész ötven évnyi munkásságából. A /Hemzőváros/ című tárlat kurátorai: az életmű szakmai gondozója, Szarka Klára fotótörténész és Kiscsatári Marianna főmuzeológus. A tervek szerint a mostani tárlatot néhány éven belül átfogó életmű-kiállítás és hozzá kapcsolódó album követi majd.


1-HEMZO 027.jpg2-HEMZO 046.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




| Impresszum | Kapcsolat |
Betöltés: 2.958292 másodperc.