Úgy gondoljuk, hogy az elkövetkező pár hónapban sokat fogunk még hallani a Canonról és az új fényképezőgépeiről. A Canon pár hete jelentette be a nagyközönségnek a legújabb belépő szintű DSLR gépeit az EOS 100D és az EOS 700D-t. Azóta nem telt el sok idő és egy újabb sajtóhír röppent fel, miszerint hamarosan megjelenik a Canon EOS 7D Mark II. Bár nem nevezhető új hírnek, hiszen a huzavona már két éve tart, de úgy látszik, hogy a 2013-as évben végre pontot tesznek az ügy végére. Remélhetőleg idén a rajongók megkaphatják ezt a brutális DSLR gépet, ami nem kevesebb, mint 21 MP felbontással támadja a közönséget. Talán ez önmagában még nem is lenne akkora motiváló erő, hiszen a konkurencia is kihozott már hasonló felbontású gépeket, de ha figyelembe vesszük az APS-C nagyméretű szenzorát, illetve a 10 kép/mp sorozatfelvételt, akkor már érthető az optimizmus. Bár a képfeldolgozó processzor típusáról egyértelmű információ nincs, - mint ahogy a konkrét felbontásról sem - de az EOS 7D Mark II valószínűleg vagy a Digic 5 vagy a Digic 6 típust fogja megkapni.
Ezt az új modellt leginkább a nemrég bejelentett Nikon D7100 DSLR-el lehetne összehasonlítani, aminek ismeretében vannak fenntartások az új Canon modellel kapcsolatban.
Elsőként az AF pontok számát említeném meg, hiszen a jelenleg nyilvánosságra hozott 19 fókuszpont igencsak karcsú a Nikon D7100, 51 fókuszpontjához viszonyítva. Sokak szerint kevés az egy darab - vélhetőleg CF - kártyafoglalat is. Ennél a kategóriánál alap felszerelés lenne a két slot, mivel a Nikon D7100-ban is kettő SD foglalat kapott helyet.
Azért érdemes megemlíteni a 10 kép/ mp sorozatvelvételt, mert ez jelenleg igéretesnek tűnik, szemben a D7100 6 kép/mp sebességével. Szintén jó hír a 3"-os kijelző, ami pont elég nagy ahhoz, hogy lássuk felvételeinket, és mellette kényelmesen elférjenek a kezelőgombok.
A végeredményt remélhetően hamarosan megtudjuk, hiszen egyes pletykák szerint 2013. nyarára várható e modell megérkezése. Az is biztos, hogy a FotoVideó Magazin hírt fog adni erről.
A jelenleg elérhető specifikáció a következő oldalon olvasható.
(Práger Péter)
Technikai adatok a következő oldalon ->





