A busó hagyományok, a korabeli öltözékek és a 21. századi környezet összefonódása, és ábrázolása egyedi stílusú.  A képek komponálása, a témák, a szereplők megközelítése egyaránt profizmusról árulkodik. Ezért is kértük föl arra, hogy képei segítségével avassa be olvasóinkat a Busójárás fényképezésének titkaiba. Halasi Tünde, mint kezdő fotós, 2013-ban elnyerte az Európai Unió Bizottsága által kiírt „Europe in my region” című fotópályázat első díját, az EU támogatásából épült mohácsi Busóudvar-ról készült „A hagyomány a jövőben él” ( Tradition lives in the future ) című képével…

Busójárás, ahogy én látom

A busójárás kedvelt és hálás fotótéma a fotósok körében, minden vérbeli fotós bakancslistáján szerepelnie kellene, hogy egyszer az életben végig kell fotózni a forgatagot. Vagy többször is, ahogy ezt én is tettem. Mohácsi lévén születésem óta egyetlen busójárást sem hagytam ki, azonban tudatosan először 2014-ben fogtam a kezembe a masinámat és indultam el Mohács főtere felé.  Kihasználva azt az előnyömet, hogy helybéli vagyok, tudtam, hogy hová érdemes állni, mikor, honnan és mit érdemes fotózni.  A kérdés már csak az, hogy hogyan.

Nem lehet nem észrevenni a tavalyi és az idei képeim közötti különbséget, hiszen folyamatosan változik (talán fejlődik) a látásmódom, a technikai tudásom és felszerelésem, valamint az utómunkastílusom is. Ezek a tényezők pedig menthetetlenül azt eredményezik, hogy két különböző képanyag született a két évben.

Kezdjük az elején:

 Hogyan is készültem fel a fotózásra? Azon kívül, hogy feltöltöttem az akksikat, megfogalmaztam magamban, hogy mi is a célom, mit szeretnék fotózni, hiszen így választom ki az objektíveket. Az nem lehet válasz, hogy a busójárást (!) konkrétan meg kell tervezni, hogy portrézni szeretnék busókat? Vagy riport jelleggel dokumentálni közvetlen közelről az eseményeket? Talán inkább messziről fotózni a szervezett programokat? Mindenesetre a nagy tömeg, a kevés hely és az egész napon át tartó programsorozat miatt célszerű nem magammal vinni az egész felszerelést.

2014-ben a Canon 650D gépvázamra (ami croppos váz, APS-C szenzorral, így érvényesül az 1,6-os gyújtótáv szorzó) az akkoriban legtöbbet használt Canon 70-200 f4 IS teleobjektívet tekertem fel, hiszen az volt a célom, hogy közelre hozzam azokat a  távolabbi eseményeket, amikor nem tudok  közelről fényképezni (pl. busók csónakos átkelése a Dunán, kép: 20). Másrészt pedig észrevétlenül tudtam fényképezni a busójárás szereplőit, elkerülve a beállított busó portrékat (kép:  11, 14, 16 és 17). 

A hihetetlenül változatos képanyagról a résztvevők sokasága gondoskodik: busók, népviseletbe öltözött sokac lányok (más néven szép busók), jankelék és délszláv zenészek közül válogathat a fotós, kénye-kedve szerint. Nekem is megvannak a kedvenc alakjaim, akiket belehelyeztem a hozzájuk leginkább illő környezetbe, szituációba.

Nagylátószög és Full Frame

Idén inkább a nagylátószöget részesítettem előnyben, így Canon 16-35 f2.8-cal fotóztam végig, kiegészítve a Canon 50 f1.4-gyel, mindezt fullframe vázon (Canon 6D), így gyújtótáv szorzó nélkül még jobban érvényesült a nagylátószög. Tehát a második évben törekedtem a riport jellegű dokumentarizmusra, minél közelebb kerülve a fotóalanyokhoz (kép: 1-6). A busókkal nem nehéz kontextusba kerülni, főleg a nőnemű fotósoknak, hiszen nagyon közvetlenek, és imádnak a középpontban lenni, tehát miután hagyom, hogy nőként mókázzanak velem (felszerelésre közben fokozottan vigyázok), utána fotósként egész egyszerűen megkérem őket, hogy álljanak modellt, és ezt örömmel meg is teszik. De a legnagyszerűbb képek akkor születnek, ha nem avatkozok be az eseményekbe, hanem próbálok jókor lenni jó helyen, és keresni (majd el is kapni) a pillanatot.

A nap végén szükségem volt még egy állványra, hiszen a máglyagyújtáskor már sötétedik, és nagy rekeszértékkel fotózva a Széchenyi teret (tömegestül, máglyástul) a záridő annyira megnő, hogy már nem lehet kézből kitartani (kép: 12 és 15). Vakut szinte sosem használok, mert megöli az eredeti hangulatot, de sötétedés után mindig résen vagyok, hogy kihasználjam a másik irányból érkező mesterséges fényeket, legyen az egy utcai lámpa (kép: 3), vagy egy videós kolléga állandó fényű Led lámpája (kép: 8), hiszen fény nélkül nincs fényképezés. A máglya, mint világos háttér lehetőséget teremt a sziluett-fotózásra, így ezt kihasználva busó-, illetve sokac lány alak is megörökíthető. (kép: 9, 10)

Utómunka

Talán a legszembetűnőbb az utómunkastílusom változása. 2014-ben még az enyhén alulszaturált, vintage hangulatú képi világot kedveltem, így ez nyomot hagyott a busós fotóimon is. Idén ettől elrugaszkodva már karakteresebb, élénkebb színben látom a világot, ami jobban is illik a busójárás dinamizmusához, forgatagához, jellegéhez, és talán az én személyiségemhez is, hiszen a kép megalkotásakor használt kompozíció mellett az utómunka az, amivel a fotós egyedivé teszi az alkotását.  Mivel raw-ban fotózok, ezért az utómunkát mindig Lightroom-ban kezdem. Az idei fotóimat kizárólag ebben a programban szerkesztettem, állítgatva az olyan alapértékeket, mint fehéregyensúly, expozíció, csúcsfény, árnyék és szaturáció. Tavaly ennél nagyobb hangsúlyt fektetve az utómunkára, Photoshopban Florabella action-t használtam, hogy elérjem a kívánt színhatást és hangulatot.

A 2016-os busójáráson is biztosan ott leszek, hiszen még bőven van szemezgetnivaló a kifogyhatatlan busójárásos eseményekből.

Halasi Tünde

https://www.facebook.com/halasitundefotoblog

http://halasitundefotoblog.blogspot.hu/

: http://halasitundefotoblog.blogspot.hu/2013/09/europe-in-my-region-versenyfotozas.html