A 2017-es nyitó év központi hazai és központi nemzetközi kiállításai mellett bevonja a főváros múzeumait, galériáit, a nemzetközi kultúrintézeteket és a művészeti felsőoktatási intézményeket, hogy Budapest izgalmas, pezsgő fotófővárossá váljon. A Budapest Fotó Fesztivál a The Photo Europe Network /PHEN/ tagja, fővédnöke Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, Budapest Főváros Önkormányzata.
Az évente megrendezett fesztivál idejére a város pezsgő fotográfiai központtá, tájékozódási ponttá válik hazai és nemzetközi viszonylatban is, amely a kortárs fotográfiai szcénát és a közönséget rendszeresen összehozza, összeköti. A rendezvény sorozatot a közönség számára befogadható programok, workshopok, múzeumpedagógiai események, kortárs, fiatal fotóművészeti szakmai események, portfolio review, photobook bemutató, és családi fotómaraton színesítik.
A Fesztivál a magyar és nemzetközi fotográfia klasszikus értékeit, a fotográfiai tradíciókat, valamint a kortárs fotóművészet kiemelkedő tendenciáit és alkotóit állítja középpontba az évente megrendezett kiállítássorozatok tükrében. A fotóművészek különböző generációinak, de elsősorban a fiatal alkotóknak nyújtva kiállítási lehetőséget és nyilvánosságot. Már indulásunk évében a The Photo Europe Network /PHEN/ tagjai lettünk, ahol Európa neves fotófesztiváljaival együttműködve dolgozunk célkitűzéseink megvalósításán. A Budapest FotóFesztivál fővédnöke Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, Budapest Főváros Önkormányzata.

A FESZTIVÁL PROGRAMSZERKEZETE
A fesztivál gerincét 2 sztárkiállítás adja, mely ismert magyar és külföldi fotósok munkáiból mutat be válogatást.
A fesztivál szatellit rendszerével a Budapesten működő kulturális intézetek, fotográfiával foglalkozó galériák és múzeumok kapcsolódnak be a programba, így jöhet létre a diverzitás, a különböző alkotói nézőpontok találkozása. A főváros támogatásával, a fesztivál központja a város szívében álló Budapest Projekt Galéria (1053 Budapest Kossuth Lajos u. 14-16.), amely a fesztiválvendég kiállításának ad otthont, az itt megrendezett kiállítások, workshopok, szakmai beszélgetések és alkotói bemutatkozások színesítik a rendezvényt. A Budapest FotóFesztivál Budapest főváros támogatásával jött létre.
„A fotográfiában mindig a sokszínűséget szerettem a legjobban, s most a Budapest FotóFesztiválon éppen ezt a gazdagságot és sokféleséget mutathatjuk be.” – Szarka Klára fesztivál kurátora
„Célunk egy szélesebb közönséget megszólítani, közelebb hozni a fotó műfaját az emberekhez. A Budapest Fotó Fesztivál lehetőséget teremt a különböző műfajok koncentrált megjelenésére, hozzá kapcsolódó programokkal (workshopok, tárlatvezetések, előadások, múzeumpedagógia foglalkozások). Budapest művészeti intézményeit és közönségét szeretnénk aktuális információhoz juttatni és a terület bemutatásával a résztvevőket együttműködésre ösztönözni, s a nagyobb nyilvánosság révén a kortárs magyar fotó területét ismertté és népszerűvé tenni a szakmai közegen túl is. A fesztivál megrendezésével nem csak kulturális attrakciót hozunk létre, hanem igyekezünk a város arculatához kapcsolni a fotó fogalmát, mely reményeink szerint a régió szakmai kooperációját erősítené. „
– Somosi Rita a fesztivál kurátora
„A Fesztivál nemzetközi színtéren történő megismertetése céljából csatlakoztunk a Photo Europe Network (PHEN), az Európai Fotófesztiválok Hálózatához, melynek tagjai a legnagyobb európai fesztiválok, többek között a francia Manifesto, a Landskorna, a Nordic Light, a Guernsey és New Castle, a görög Photometria, vagy a spanyol Photon Festival, ezért nagyon megtisztelő, hogy a Budapest Fotó Fesztivál is részese lehet ennek a jelentős körnek Magyarországot képviselve a nemzetközi érában.” – Mucsy Szilvia fotográfus, a fesztivál igazgatója
MUNKATÁRSAK:
Mucsy Szilvia fotográfus, a fesztivál igazgatója
Somosi Rita művészettörténész, a fesztivál kurátora
Szarka Klára fotótörténész, a fesztivál kurátora
Kocsány Kornél fotográfus, projekt koordinátor
Mitrik Dóra asszisztens
ALAPÍTÓK:
Mucsy Szilvia és Somosi Rita





