Bemutatták az MTI fotóalbum záró kötetét

Fotó Magazin | 2010. November 01., Hétfő 14:00

A rendszerváltást megelőző évtized történetét idézi fel az MTI történelmi fotóalbum-sorozatának nyolcadik, záró kötete, a Kor-képek 1980-1989.

 A 315 felvételt tartalmazó kiadványt október 14-én mutatták be Budapesten, a MÚOSZ székházában a sorozat előző, a hetvenes évtizedet átfogó kötetével együtt.Mint azt Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) elnöke a bemutatón kiemelte: kevés olyan, a Kor-képek sorozatához hasonlóan átfogó, a lehetőségekhez képest objektív munka jelent meg eddig a magyar történelemnek erről a korszakáról.  

 

Képern222222yőfotó 2010-11-01 - 4.00.56 PM.png

Az MTI 2004-ben azzal a céllal indította el a Kor-képeket, hogy fotóarchívumának Magyarországra vonatkozó képeiből jöjjön létre egy nagy ívű válogatás, amely tükrözi az 1938 és 1994 közötti közel 60 év történetét – mondta el Vince Mátyás, a sorozat főszerkesztője a bemutatón. Hozzátette: szerkesztőtársaival együtt e mozaikokból próbáltak egy képet összerakni, amely a lehető legtöbbet megmutatja az adott évekből. Arra egyik kötet esetében sem vállalkoztunk-vállalkozhattunk, hogy minden szempontból kiegyensúlyozott és torzításmentes összképet adjunk.

 

Balról jobbra: Eötvös Pál, Vince Mátyás és Féner Tamás

[Fotó: Szigetváry Zsolt]

 

Már csak azért sem, mert az albumokhoz tudatosan alapvető forrásként kezelt MTI-képanyag - korszakoktól függő mértékben persze – nem kiegyensúlyozott, hiszen évtizedeken keresztül politikai célokat szolgált – tette hozzá Vince Mátyás. Most már teljes az ív 1938-tól 1994-ig – összegzett Féner Tamás szerkesztő. Mint felidézte, a sorozat fő célja volt, hogy a több mint fél évszázadnak a „látható” eseménytörténetét mutassa be, természetesen azzal a megkötöttséggel, hogy a sajtóirányítás ezt korszakonként különböző mértékben tette lehetővé. A Kossuth-díjas fotóriporter emlékeztetett: a Kor-képek legújabb, 1980-1989 kötetében ábrázolt, sokszor „puha diktatúra” kifejezéssel illetett korszakban a sajtóirányítás még keményen működött. Az M7-es autópálya új, Székesfehérvár-Balatonaliga közti szakaszának átadási ünnepsége. Székesfehérvár, 1975. július 3. Bajkor József / MTI 
„Az igazi, döntő váltás 1988-ban érződik, mikor már olyanokat lehetett fényképezni, amit addig nem, például beengedték a sajtót a Központi Bizottság ülésére. Előtte szigorúan megszabták a protokollt, hogy ki meddig mehetett el” – jegyezte meg Féner Tamás. A Batthyány-örökmécsesnél 1987. március 15-én tartott hivatalos megemlékezés után például Wéber Lajos, az MTI fotóriportere az ablakban maradt és rögzítette a rendőrség által nem engedélyezett tüntetést is. Ezeket a fotókat akkor nem lehetett kiadni, így most először jelenhetnek meg a kötetben – árulta el Féner Tamás.


A Kor-képek 1980-1989 című kötetben látható 315 fotóból 312 az MTI archívumából származik. A felhasznált képeket az MTI munkatársai a Norvég Alap és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával digitalizálták. Sütő Enikő a Habselyem Kötöttárugyár termékeit mutatja be Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának és Havasi Ferencnek, az MSZMP PB tagjának. Budapest, 1984. július 25. Manek Attila / MTI 
Az albumban szereplő felvételekhez – amelyek egy része az interneten, a http://foto.mti.hu, illetve a http://rendszervaltas.mti.hu oldalon is megtekinthető – utólag, a publikálás szempontjait figyelembe véve készültek a képaláírások. A cél az volt, hogy tényszerűen és lehetőleg röviden adjanak minél több információt a megértéshez. A képaláírások, Vince Mátyás főszerkesztő és Féner Tamás szerkesztő előszava, valamint Rainer M. János történész bevezetője angolul és németül is olvasható a könyv végén.
A sorozat hagyományait követve a szerkesztők ezúttal három részre, s ezen belül öt tematikus fejezetre – Politika, Hétköznapok, Gazdaság, Kultúra és Sport – osztották a képanyagot; a témákat irodalmi művekből, dalokból, politikai megnyilatkozásokból vett idézetek, valamint korabeli MTI-hírek vezetik be.
A sorozatnyitó a Kor-képek 1945-1947 album volt, ezt az 1938-1945-ös korszakot átfogó kötet követte, a forradalom ötvenedik évfordulójára jelent meg az 1956-os évet felidéző könyv, majd az 1948-1955-ös és az 1957-1967-es évekről szóló albumot vehették kézbe az olvasók. 

 

Képernyőfotó 2010-11-01 - 4.08.40 PM.png

 

A rendszerváltás huszadik évfordulójára adta ki az MTI a Kor-képek 1989-1994 című kötetet, végül idén nyáron jelent meg az 1968-1979-es időszakot bemutató album. 

 

Tamás Gáspár Miklós, az SZDSZ tanácsának tagja, Deutsch Tamás és Rockenbauer Zoltán fideszes politikusok az alternatív szervezetek több tízezer embert megmozgató demonstrációján a Roosevelt téren. Budapest, 1989. március 15. Kovács Attila / MTI 
A képanyag zömének forrása, a Magyar Távirati Iroda védett muzeális gyűjteménnyé minősített Fotóarchívuma 13 millió eredeti negatívból és 5 millió mintaképből álló hatalmas anyagot őriz, köztük felbecsülhetetlen értékű, történelmi jelentőséggel bíró munkákat.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




| Impresszum | Kapcsolat |
Betöltés: 3.055482 másodperc.