A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014 októberében alapította meg az 5 millió forint összdíjazású Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, melynek odaítéléséről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben döntött. A májusban megnevezett három, 500-500 ezer forintos ösztöndíjban részesülő alkotó elmúlt féléves munkáját értékelve döntött végül a zsűri Kudász Gábor Arion anyaga mellett. Így a fotográfus elsőként vehette át a Capa-nagydíjat és ezzel további 3,5 millió forintos pénzjutalomban részesült a Robert Capa születésének 102. évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyes díjátadón, október 21-én a Capa Központban.
A nyertes anyag:
A zsűri dolgát megnehezítette, hogy rendkívüli előrehaladást mutatott munkáiban a Capa-nagydíj másik két ösztöndíjasa, Sopronyi Gyula és Stiller Ákos is.






