Fotó MagazinANDREAS H. BITESNICH: a meztelenség művészete

Fotó Magazin | 2017. Január 16., Hétfő 16:00

Andreas H. Bitesnich tizenkét évvel ez előtt adott interjút lapunknak, gyönyörű, női kebleket ábrázoló fotója az első Black&White címlapját díszítette.

Pár hónappal ez előtt kaptunk hírt arról, hogy Andreas az „Aktfotográfia művészete” (magyarul) címmel, egy DVD-ét jelentetett meg, amiben feltárja az aktfotózás szakmai titkait, és beavatja az érdeklődőket a klasszikus stúdióvilágítás rejtelemibe. 

“Magamnak már nem kell bizonyítsak”


Az osztrák fotóművésszel történt találkozásra Bécs belvárosában, a Neustiftgassse 12 alatti ház legfelső emeletén lévő műtermében került sor, ahol egy kávé mellett beszélgettünk. Tőle hallottam először, hogy a fekete-fehér fotográfia mennyire kifejezőbb, mint a színes, ami elvonja a néző figyelmét a lényegről. Igaza volt…Az óta sok víz folyt le a Dunán, Andreas kiköltözött a bécsi belvárosból, és a Fertő  tó mellett épített házat a saját elképzelései alapján, ahol egy 170 nm-es manzárdban kapott helyet az új napfénystúdió, amiben harmonikus meleg tónusú színek dominálnak. A műterem különlegessége, hogy bármikor besötétíthető és átalakítható napfényről műfényre. A fotográfus szereti a 45 fokos szögben, oldalról érkező természetes fényt, ami egy nagy tetőablakon keresztül érkezik a műterembe. Andreas semmit nem bíz a véletlenre, már jó ideje maga printeli a nyomatait, amihez egy Canon IPF8300 nagyformátumú nyomtatót, és a legjobb minőségű Hahnemühle papírokat (PhotoRag Ultra Smooth, Photo Rag Barytha és Bambus) használ. “A modern nyomattechnika meggyőzött. A tónusok és a színek ugyanazok, mint amit a képernyőn látok és a felhasznált tinta is tartós” - tette hozzá. Kiváló, galériaminőségű képeit maga dolgozza fel kalibrált Eizo monitorok, és Photoshop program segítségével.

 

DUPLA OLDAL 02.jpg

 

DUPLA OLDAL The_art_of_nude_photography_Andreas_H_Bitesnich_Light_box_set_9662.jpg


Mennyire változott az Aktfotográfia az elmúlt 25 évben?


A 90-es években az az érzés uralkodott, hogy liberalizálódott az általános felfogás a testről. A meztelen test látványa a reklámban természetessé vált. Ez a kockázatvállalás, azaz meztelen testtel reklámozni, mára megváltozott. A társadalmi beállítottság az Aktfotográfiáról az Internet befolyása miatt teljesen felszabadult. Ott mindenki gazdagon talál erotikát, de a fórum zártabb. Időközben az Aktfotográfia megjelent a művészi könyvekben is. Az aktfotók manapság másként néznek ki, mint a 90-es években. Más a szépségideál és mások a modellek. Nagyobb a bátorság a speciális típusok megformálásához.

 

Packshot DVD.jpg


Változott az Ön hozzáállása is az Aktfotográfiához?


Nehezebb belelkesíteni, viszont annál boldogabb vagyok, ha aztán van egy képem, ami teszik. Sokszor a finomság a részletekben az, ami igazán lelkesít. Ami fontos megjegyzés, hogy a formanyelvezet árnyaltabb lett, míg a  digitális fotográfia miatt a megközelítés közvetlenebb, és gondtalanabb lett.

 

The_art_of_nude_photography_Andreas_H_Bitesnich_Classic_set_2103.jpg


Krízisben van manapság van az Aktfotográfia?


Nem látok krízist. Szerintem az aktfotográfiáknak ma nagyobb a tábora, mint valaha. És több a kínálat - a blogger generációnak köszönhetően. Észrevettem viszont, hogy a fotográfus egyre jobban a háttérbe került. Sok az olyan fotoanyag, ami amatőröktől származik, akik boldogok, ha egy-egy fotójuk nyilvánosságot kap. 

 

The_art_of_nude_photography_Andreas_H_Bitesnich_Color_contrast_set_8314.jpg


Mi lepte meg a legjobban, ha visszatekint 25 éves karrierjére?


Manapság olyan dolgokat csinálok, amiket a karrierem elején nem mertem megtenni. Ma már nem kell semmit sem bizonyítsak magamnak, és megtehetek mindent, amit csak akarok, de ezért a könnyedségért keményen meg kellett dolgozzak a múltban. Alapjában inkább visszafogott ember vagyok, de a tapasztalat biztonságot és bátorságot ad, hogy a szokványos ösvényekről letérjek.

 

The_art_of_nude_photography_Andreas_H_Bitesnich_Projection_set_8874.jpg


Munkájában állandóan keresi az új stilisztikai utakat. Mi az, ami motiválja?


Ebben az értelemben az amerikai fotográfus Irving Penn nagy hatással volt rám. Az ő munkássága mutatta meg nekem a sávszélességet a portré, akt, csendélet és a divat között. A saját látásmódomban, én akkor sokkal beszűkültebb voltam.  Persze szórakoztatónak tartom, hogy különböző dolgokkal foglalkozhatok: ma egy portrét, holnap egy albumot készítek mondjuk Tokióról. Így nem unatkozom. Sokszor - mint az India-albumomnál - már a projekt előtt kitalálom a látványt, amit megszeretnék megvalósítani.

 

The_art_of_nude_photography_DVD_Andreas_H_Bitesnich_05.jpg


Néhány éve saját kiadójában publikál könyveket. Ezt miért lépte meg?


Ez megadja nekem a lehetőséget, hogy a dolgokat úgy tegyem, ahogy azt jónak látom. Egy nagy kiadó, mint a teNeues nekem művészként fontos, mivel kiváló terjesztést biztosít. A saját kis „szívügy-projektjeimet” a saját kis kiadómban valósítom meg. Mindkettő jól működik és egy teljesen más közönségre talál.


Készen áll nagymértékű vállalkozói rizikóba belemenni?


Óvatos vagyok. A saját projektjeimet befektetésnek látom saját magamba. Ez nem több nyomás, mint máskor. Ha egy reklámmegbízást kapok, amelybe egy cég pénzt fektet, akkor az sem végződhet kudarccal.  Ezekben a pillanatokban sosem éreztem magamon nyomást. Ha nagyban gondolkodsz, a dolgok nagyban is történnek. Fontos az a tudat, hogy valami működik, és azt csinálni kell. Csak 25 évesen kezdtem el a fotográfusi pályafutásomat. Akkor tudatosult bennem, hogy ez az a munka, amivel meg akarom keresni a kenyerem.


Az Ön munkásságának egyes fejlődési szakaszai mögött kimutatható összefüggés bizonyos életszakaszokhoz? 


Az India-albumom esetében ez egyértelmű. 2005/06-ban kerestem az életemben valamit, ezért közvetlen előtte a zene felé fordultam. Ez az út helyre tette bennem a dolgokat, és visszavezetett ismét a fotográfiához.

 

The_art_of_nude_photography_DVD_Andreas_H_Bitesnich_02.jpg


Az Ön ember-ábrázolási módja az évek során megváltozott?  

 
Jobban megközelítem az embert, sokszor csak 20 cm távolságban állok arcától. Ez a motívumokat sokszor kerekebbé, kompaktabbá teszi. Fontos a gyors munka a meglepetés faktor miatt.


Könnyebb ismert embereket fotózni manapság, mivel most már maga is híres?


Észreveszem, ha valaki ellazul, akkor közelebb kerülhetek hozzá. A bizalom a kulcs. Bár az is érdekes kihívás, ha valaki tényleg nehéz eset. Ebben a helyzetben egy “ropogós” képet kap, és az ellenkező élményben lesz része.

 

The_art_of_nude_photography_DVD_Andreas_H_Bitesnich_00.jpg


Az eredmény, amit Öntől prominens emberek kapnak, nem ellenkezik sokszor a bennük kialakult önképpel?


Az emberek néha lassan nőnek bele a portréimba, lehet, hogy kell két év, hogy nyilvánossá tegyék a fotót, mivel az ábrázolási módomat szokni kell. Vannak emberek, akiknek először meg kell öregedni ahhoz, hogy úgy nézzenek ki, mint ahogyan a fotóimon kinéznek (bajsza alatt mosolyog).

 

The_art_of_nude_photography_Andreas_H_Bitesnich_White_set_8006.jpg


Évek óta fotóalbumokat gyűjt. Hogyan kezdődött ez a szenvedély?


Az első képes-albumom 1984-ben az “Erotikus fotográfia Amerikában, ma” volt. Valószínűleg ez egyfajta vadászösztön bennem, ami képekre vadászik és egyben könyvekre is. A vadász, aki éveken át keres egy fotókönyvet és ezt végezetül valahol a világban meg is találja.


( - )

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




| Impresszum | Kapcsolat |
Betöltés: 3.384254 másodperc.