SZERZŐ: Nagy Anita
Ahogyan a fotósok, úgy a videósok életének is egyik megkeserítője a kevés fény, a magas ISO és az ilyen kedvezőtlen körülmények miatt létrejövő képzaj. A legtökéletesebben felvett videót is tönkreteheti ez a hiba, hiszen jelentősen lerontja a képminőséget. Az új Lumix GH5s egyik legnagyobb ígérete, hogy megoldást kínál erre a problémára és aki ezt a gépet használja, az sötétben, rossz fényviszonyok között is hibátlan minőséget állíthat elő. Mai tesztünkben mi is kézbe vettük és kipróbáltuk, mit tud ez a kifejezetten videósoknak, profi filmkészítőknek kínált szerkezet.
Külső jellemzők, első benyomások
Az új kamerát a nevében csak egy s betű különbözteti meg elődjétől és számos hasonlóságot megtartottak a Lumix GH5-höz viszonyítva, azonban a GHs fotós funkciói gyakorlatilag teljesen a háttérben szorultak, és a videózásra helyezték a hangsúlyt. A kamera tetején helyet kapott két tárcsa, amiből az egyik kifejezetten csak az egyes videózási módokhoz nyújt gyors választási lehetőséget. A tárcsa körül a szokatlan piros gyűrű még inkább prémium érzést sugall. A jobb oldali, általános tárcsa mellett kapott helyett az Fn gomb, az ISO és a fehéregyensúly állítás, az expo-kompenzáció és a wifi csatlakozás pici lámpája. A fekete géptestből kivirít a kis piros Rec gomb, azaz a felvételindítás egyszerűen. A gépre jellemző szögletes formákat már megszokhattuk a Panasonictól, de ez a gép talán a szokásosnál is masszívabb érzetet kelt és a sok-sok gomb pedig hamar értelmet nyer, ha közelebbről is megvizsgáljuk azokat. A GH5S első és hátsó váza magnéziumöntvényből készült és csepp,- porálló, valamint -10 Celsius fokig a fagynak is ellenáll.

Okos tulajdonságok és funkciók
Először is le kell szögeznünk, bár első ránézésre egy fényképezőgépet tartunk a kezünkben, valójában ez egy videókamera, nem a szokásos hibrid fényképezőgép-videókamera kombináció. Ezt egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk és ennek fényében kell tekintenünk a kamerára. A mikro-négyharmados vázba egészen pontosan 10,2 megapixeles szenzor került, ami azzal a következménnyel jár, hogy ezt a gépet nem nagyon fogja senki fotózásra használni. Miért volt erre szükség? Ennek a csökkentett felbontású szenzornak köszönhetjük, hogy a magas ISO ellenére is kevés a képzaj az elkészült videónkon és új műszaki megoldásokat tudtak a gépbe helyezni.
Az egyszeres natív ISO rendszerben az érzékenységgel párhuzamosan nő a képzaj is. Ez az új fejlesztésű érzékelő dupla áramkörével (Dual Native ISO) képes már a jelerősítő képfeldolgozás előtt nagy natív érzékenységre váltani, így csökkentve a képzajt. Ha automatikus választásban hagyjuk a gépet, akkor kiválasztja a helyzetnek megfelelő áramkört, azaz például ISO 800 felett az alacsony képzajért felelőset. A már említett szenzor egy picit nagyobb a szokásos négyharmadnál, ami azt eredményezi, hogy a különféle képarányoknál ugyanakkora marad a látószög, azaz képvágás nélkül jelenik meg a 4K video. Ha a Raw formátumot nézzük, akkor képes a 14 bites színmélységet hozni, azaz még szebb, teltebb, élénkebb színeket kapunk.

Ezzel a Dual Native ISO technológiával és Venus Engine képfeldolgozóval működő Digital Live MOS képérzékelő a kép legsötétebb részeit is élethűen jeleníti meg, az ISO-t pedig egészen 51200 érzékenységig csavarhatjuk fel. A gép legalacsonyabb értéke az ISO160, de ezt kiterjeszthetjük kevesebbre, ISO80-ra is.
A kamera oldalán két SD kártyanyílás van, amelyek mindegyike UHS-II kompatibilis a nagy adatsebességek kezeléséhez, illetve használható a Video Speed Class 60 szabványokkal. A GH5S az MF Assist (20x-os nagyítás) és a Focus Peaking mellett az összes eredeti Lumix-fókuszálási funkciót is örökölte, beleértve az Arc- / Szemfelismerést.
4K videó felvételi lehetőség
A Lumix GH5s kamera 4K módban 60p/50p felbontással képes rögzítésre. Lehet ezt még tovább fokozni, ugyanis 4K 60p/50p videorögzítésre képes Cinema 4K (4096x2160) felbontásban is. A LUMIX GH5S 4:2:2 10-bites 400-Mbps All-Intra tömörítéssel Cinema 4K 24p és 4K 30p/25p/24p felbontással, valamint 200-Mbps All-Intra tömörítéssel Full HD felbontásban is rögzít videókat. Sem a Full HD, sem a 4K videóknál nincs korlátozva a felvétel időtartama. A VFR (Variable Frame Rate) funkcióval a felhasználók lassított vagy gyorsított videót készíthetnek C4K/4K (60 fps, maximum 2.5x lassított 24p-ben) és FHD (240 fps, maximum 10x lassított 24p-ben) felbontásban. A fényképezőgép gyárilag tartalmazza a V-LogL adatokat, hogy a felhasználóknak ne kelljen külön megvásárolni a frissítési szoftverkulcsot, mint korábban.
A szereo mikorofonon kívül referencia zaj mikrofont is használhatunk, a tényleg tökéletes hangélmény érdekében. Ez utóbbi kiszűri magának a gépnek a hangjait és megakadályozza, hogy azok negatív irányba befolyásolják a hangfelvételt.
AZ új Lumix GH5s-ből elhagyták a 6K-s felvételi módot, ezért azt ne is keressük.
A fényképezőgép más GH5S modellek és professzionális videokamerák Timecode generátoraként is használható, azaz több kamerás produkciók esetén is használhatóak, köszönhetően a Timecode In / Out kompatibilitásnak.

Bevetés közben
A GH5S egy 12-35 mm F2.8 Power OIS objektívvel érkezett hozzám. A fókusz megbízható, és a fényképezőgép még a gyenge fényviszonyok között is jó eredményeket nyújt, köszönhetően a jó zajszintnek. A kamerában nincs stabilizátor, ami mellett azért döntöttek, mert így volt kiküszöbölhető a túlmelegedés, én ennek hiányát különösebben nem tapasztaltam. Az automatikus fehéregyensúly álltás mellett nem mehetünk el szó nélkül. A kamerát nagyon kevés fény mellett, több helyről jövő és különböző színhőjű lámpák között használtam és az eredmény bámulatos volt. Nem tapasztaltam elcsúszó színeket, és kijelenthetem, hogy azonnali csodálatos képminőséget produkált a gép. A Lumix GH5s-sel a jelek szerint valóban nem nehéz igazán profi videókat készíteni, a kép tiszta és megfelelően részletgazdag, a fókusz hibátlanul zongorázott.

Összegzés
A Panasonic a komoly filmesekből és videósokból álló piaci rést célozta meg ezzel a géppel. Valóban csodálatos a képminőség javulása, bátran használható gép éjszakai videók készítésére is. A Lumix GH5s egy nagy lépés a videókamerák világában, olyan képminőséggel és funkciókkal, amik biztossá teszik a sikert. Ajánlom mindnekinek, aki komolyan veszi a filmezést vagy a filmes szakmában dolgozik, a Lumix GH5s-ben nem fog csalódni.
Pontszám: 4,9 kiváló / csúcs kategória
TECHNIKAI ADATOK
Panasonic Lumix GH5s
PRO
Kiváló videóminőség sötétben is; időjárásálló kivitel
KONTRA
Fotózásra nem ajánlott a kis felbontás miatt
GYÁRTÓ
Panasonic
SPECIFIKÁCIÓK
(Teljes leírás ITT)
| TÍPUS | Típus | Digital Single Lens Mirrorless camera | |
| Rögzítési adathordozók | SD memóriakártya, SDHC memóriakártya, SDXC memóriakártya/(Kompatibilis az UHS-I/UHS-II UHS 3. sebességosztályú SDHC/SDXC memóriakártyákkal és az UHS-II 60-as videosebességi osztályú SDXC memóriakártyákkal) | ||
| Képérzékelő mérete | 17.3 x 13.0 mm (in 4:3 aspect ratio) | ||
| Objektívrögzítés | Micro Four Thirds mount | ||
| KÉPÉRZÉKELŐ | Típus | Live MOS Sensor | |
| Összes képpont | 11,93 megapixel | ||
| Fényképezőgép effektív képpontszáma | 10,28 megapixel | ||
| Színszűrő | Elsődleges színszűrő | ||
| Állókép | JPEG (DCF, Exif 2.31), RAW (14/12 bites) |
| 4K PHOTO | MP4 (H.264/MPEG-4 AVC, hangformátum: AAC (2 csat.) |
| Mozgókép | MOV: H.264/MPEG-4 AVC, (hangformátum: LPCM (2 cs. 48 kHz / 16 bit, 48 kHz / 24 bit*, 96 kHz / 24 bit*)) *DMW-XLR1 felhelyezése esetén (külön szerezhető be)./MP4: H.264/MPEG-4 AVC, H.265/HEVC, (hangformátum: LPCM (2 cs. 48 kHz / 16 bit), AAC (2 cs.))/AVCHD Progressive, AVCHD (hangformátum: 2 cs. Dolby hang) |
| Típus | Kontrasztalapú autofókusz-rendszer |
| DFD technológia | Van |
| Utólagos fókusz | Van |
| Fókusz-egymásrahelyezés | Van |
| Fókuszmód | AFS (1 kép) / AFF (Rugalmas) / AFC (Folyamatos) / MF |
| AF mód | Arc-/szemérzékelés / Követés / 225 terület / Egyéni multi / 1 terület / Precíziós/(Teljes érintéses terület igény szerint) (Beállítható AF-képméret és rugalmas AF pozíció) |
| AF érzékelési tartománya | EV -5–18 (ISO100 egyenérték) |
| Egyéb | Egyképes AF, Kioldáskori AF, Félig megnyomás-felengedés, Gyors AF, Folyamatos AF (mozgókép felvétele közben), Szemészlelő AF, AF+MF, Kézi fókuszsegéd, Érintéses kézi fókuszsegéd, Fókuszkiemelés, Érintéses AF/AE funkció, Érintőtáblás AF, Érintéses exponálás |
| Expozíciós mód | Program AE, Rekesz prioritás AE, Zár prioritás AE, Manuális | |
| ISO-érzékenység (szabványos kimeneti érzékenység) | Állókép: Autom. / intelligens ISO / 80* / 100* / 160 / 200 / 400 / 800 / 1600 / 3200 / 6400 / 12800 / 25600 / 51200 / 102400* / 204800* (1/3 EV lépésben változtatható) * Kiterjesztett ISO/Kreatív videó mód: Autom. / 80* / 100* / 160 / 200 / 400 / 800 / 1600 / 3200 / 6400 / 12800 / 25600 / 51200 / 102400* / 204800* (1/3 EV lépésben változtatható) * Kiterjesztett ISO | |
| 4K PHOTO** | Gyors sorozat | 60 kép/másodperc, 30 kép/másodperc | |
| Exif-adatok | Igen (A 4K sorozatfelvételi fájlból kivágott JPEG képek EXIF-kompatibilisek.) | ||
| Jelölő funkció | Igen (4K sorozat (S/S) módban) | ||
| Végtelenített rögzítés funkció | Igen (4K sorozat (S/S) módban) | ||





