Sokan találkozhattak már azzal a bosszantó problémával, hogy a téma eredeti színei, a monitoron látható kép színei, majd a kinyomtatott kép színei köszönő viszonyban sincsenek egymással. Vagy pusztán két monitoron nézve ugyanazt a képet, hol ilyen, hol olyan színekkel talákozhatunk. Ezen a problémán próbál segíteni most induló sorozatunk, ezúttal a kamera kalibrálásánál kezdve.
Valójában kicsit pontatlan fogalom a kalibrálás, de kétségtelen, hogy ez terjedt el a szakirodalomban, így én is ezt használom. Precízebb lenne profilírozásnak hívni, hiszen nem pusztán arról van szó, hogy például egy monitoron beállítjuk a megfelelő fehéregyensúlyt, kontrasztot és fényerőt, hanem precíz méréssel, egy etalonhoz viszonyítva megnézzük egy mért színnek az elvárt eredményhez viszonyított pontosságát. Tehát készül egy egyedi, csak az adott eszközre jellemző színprofil, amely pontosan ismeri az adott eszköz hibáit, így ezeket külön korrigálva, a lehetőségekhez képest a legpontosabb képet képes mutatni. Ebből adódik, hogy azok a csoda programok, beépített kisegítő lehetőségek, amelyek a monitor kalibrálását ígérik pusztán a mi szemünkre hagyatkozva, egyáltalán nem képesek érdemi kalibrálásra. Kétségtelen, hogy egy monitor képe jobb lehet jobb ezáltal, de ez messze nem elég a fotós gyakorlatban.
A színhűség tekintetében az egyik első lépés – amit még sok fotós kihagy – a fényképezőgép kalibrálása. Sok százezer forintot költünk fényképezőgépekre és hozzá megfelelő objektívekre. Talán megéri a maximumot kihozni belőlük, és elkészíteni a saját, csak a mi fényképezőgépünkre jellemző DNG profilt.
Ez ma egy 20 000 forintos eszközzel, és szinte két gombnyomással megoldható. Nézzük lépésenként:

Amennyiben (Photoshop) Camera Raw-t vagy Lightroomot használunk raw képeink feldolgozásakor, a DNG profil megfelelő megoldást nyújt a színhibák kiküszöbölésére. Más programok – pl. a CaptureOne – nem DNG profilokat, hanem ún. ICC profilokat használnak. A két rendszer nagyon hasonló, mégsem ugyanaz. Mivel a kortárs gyakorlatban elterjedtebb a Camera Raw és a Lightroom használata, a DNG profilgyártáshoz használt X-rite által gyártott táblák is könnyen beszerezhetőek, és nem utolsó sorban lényegesen egyszerűbben, házi körülmények között is használhatóak. Ebben a cikkben ezek használatát ismertetjük.
1. Vegyél, vagy kérj kölcsön egy az X-rite által gyártott ColorChecker táblát. (Lehet persze más cég ilyen típusú tábláit is használni, ez esetben értelemszerűen a cég által ajánlott programokat kell majd használni.) Ez a tábla egyaránt alkalmas fehéregyensúly mérésre és kalibrálásra. Sokféle tábla létezik, a kisebb, 24 színes, olcsóbb változat tökéletesen megfelelő (ColorChecker Mini). Kalibráláshoz csak ezeket a mezőket használja a rendszer. Normál esetben kb. fél évente illik megismételni a kalibrálást, de bármely esetben, különösen rendhagyó, kevert fények esetén alkalmanként is készíthető ilyen profil.
2. Le kell tölteni az X-rite oldaláról egy megfelelő Lightroom plugint. Így a legegyszerűbb elkészíteni a kalibrálást. Természetesen lehet más program alá épülő plugint is keresni, sőt létezik önálló programként futó változat is (Adobe DNG Profile Maker). A letöltött fájlt Lightroomnál – ugyanúgy mint bármely más plugint – a File menü / Plug-in manager / Add résznél lehet hozzárendelni a programhoz.

3. Ezt követően homogén fényben le kell fényépezni a színtáblát. Lehetőleg úgy, hogy minél nagyobb területet töltsön ki a képen, és ne legyen túl nagy a perspektívikus torzítás. Fontos, hogy helyes legyen az expozíció, ne égjen ki és ne is bukjon be sehol sem a kép. Ezt a legkönnyebben a histogram paletta két felső sarkában látható kis háromszög segítségével (vagy a klaviatúrán a J gomb megnyomásával) lehet leellenőrizni. Ilyenkor ugyanis a kiégő területeket vörös, a bebukó részeket pedig kék maszkkal emeli ki a program. Ha nem jelenik meg maszk, akkor valószínűleg jó az expozíció. Értelemszerűen csak nyers, raw fájlból lehet profilt készíteni. Ilyenkor a Lightroomban nem kell foglalkozni a fehéregyensúly beállítással. Az elkészült profil viszont a felvételkészítéskor használt fehéregyensúly értéknél lesz pontos. Tehát megéri műfényben és nap (esetleg vaku) fényben is lefotózni a színtáblát.
4. Az elkészült képet importálni kell Lightroomba. Egyáltalán nem kell hozzányúlni, csak az export gombot megnyomni és kiválasztani az X-rite presetet. Pusztán egy nevet kell adni a készülő fájlnak. Megéri a fény típusát és a készítés dátumát beírni a fájlnévbe (pl: mufeny_2015_aug). A kamera típusa nem fontos. Más dolgunk nincs, már csak el kell indítani a plug-int.


5. A profil elkészítese igénybe vehet néhány percet. A program automatikusan a megfelelő helyre menti a kész profilt, csak újra kell indítani a programot és már használható is.
A profilok használata nem különösebben bonyolult dolog. A develop menü Camera Calibration/Profiles listájában találhatóak az adott képhez elérhető profilok. Csak azok a profilok jelennek itt meg, amelyek ehhez a kameratípushoz választhatóak. Automatikusan, több képre is alkalmazni az adott profilt három féle módon lehet. Egyrészt minden beállítás kimásolható és beilleszthető bármely más tetszőleges számú képre. (Library/Photo/Develop settings/Copy-Paste Settings). Másrészt több kép kiejölése eseten a Sync Setting parancs is használható. Talán azonban a legjobb megoldás az adott Camera Calibration paletta beállítások mentése Presetnek. Egyszer egy beállított képnél, amely az adott kamerával készült, bal oldalon a Preset felirat melletti pluszjelre klikkelve újabb Preset menthető. A megjelenő menüben csak a Calibration fül legyen kipipálva. Most megéri a kamera nevét és a fény jellegét beírni a név mezőbe. Ezt követően bármikor, amikor új képet importálunk a Lightroomba, és egyszerűen kiválasztjuk ezt a presetet, már automatikusan az összes kép ezzel a beállítással jelenik meg.
Ha mindenezeken túl vagyunk, a fényképezőgép kalibrált lett és a nyers adatok a lehetőségekhez mérten a leginkább hasonlítanak a valósághoz. Természetesen ahhoz, hogy a monitor mindezt színhelyesen tudja megmutatni, nem elég a kamerát, a monitort is kalibrálni kell. Erről olvashatunk a következő részben.
Nánási László
TIPP:
Amennyiben két képet készítünk a ColorCheckerről, az egyiket műfényben (sárgás izzólámpa) a másikat napfényben, majd ezeket a képeket egyszerre kiválasztva töltjük be a ColorChecker plug-in-ba, lehetőség nyílik dual profil készítésére. Így már a felvételkor fennálló fehéregyensúly érték sem érdekes, hiszen a dual profil minden színhibát kezel. Tehát nincs szükség napfény és műfény profilok kiválasztására importáláskor, hanem mindez egyetlen profillal megoldható.





