Utolsó szakaszához közeledik a Capa-nagydíj 2016 pályázata. A zsűri által májusban kiválasztott három ösztöndíjas – Fátyol Viola, Ficsór Zsolt és Timár Sára Erzsébet – nyilvános prezentáció keretében mutatja be munkáit a zsűrinek október 14-én, pénteken 13 órától az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron.

A Capa Központ által 2014-ben megalapított Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat idén ítéli oda másodszor egy öttagú, neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri. Májusban a zsűri kiválasztotta az 5 millió forint összdíjazású Capa-nagydíj három ösztöndíjasát, Fátyol Violát, Ficsór Zsoltot és Timár Sára Erzsébetet, akik az elmúlt hónapokban tovább dolgoztak fotósorozataikon. Erről a munkáról számol be a három fotográfus az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron egy nyilvános prezentáció keretében (Millenáris D épület / Inside Art terem), hogy a zsűri eldönthesse, ki veheti át másodikként a nagydíjat október 21-én, Robert Capa születésének 103. évfordulója alkalmából.
A Capa-nagydíj 2016 átadására 2016. október 21-én, pénteken 17:30-kor, Robert Capa születésének 103. évfordulója alkalmából kerül sor a Capa Központban.

Az ösztöndíjasok nyertes pályaművei: http://capa-nagydij.capacenter.hu/capaSite/fellowship
A zsűri tagjai:
• HORÁNYI Attila, a zsűri elnöke, művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének docense
• Krzysztof CANDROWICZ, a łódźi Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál igazgatója és a Hamburgi Fotográfiai Triennálé művészeti vezetője
• OLTAI Kata művészettörténész, kurátor
• Marina PAULENKA fotográfus, az Organ Vida Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál igazgatója
• Clément SACCOMANI, a NOOR fotóügynökség ügyvezető igazgatója
A zsűri tagjairól további információt itt talál: http://capa-nagydij.capacenter.hu/zsuri
Időpont: 2016. október 14., péntek 13 óra
Helyszín: Art Market Budapest, Millenáris Park (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20), D épület, Inside Art terem.
Ösztöndíjasok: FÁTYOL Viola, FICSÓR Zsolt, TIMÁR Sára Erzsébet
A program angol nyelvű (szinkrontolmácsolás biztosított).
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/607328582762519/





