Fotó Magazin33. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjai – eredmény

Fotó Magazin | 2015. Január 19., Hétfő 11:00

A zsűri üdvözölte a fotósok érzékenységét a szociális és társadalmi kérdések iránt. Idén a „Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia” és az „Emberábrázolás” kapott legnagyobb figyelmet.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya harmincharmadik alkalommal írta
ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre 243 fotográfus, 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel
pályázott. A kategóriák közül az Emberábrázolás-portré kategóriára érkezett a legtöbb pályamű, az zsűri
összesen 506 egyedi és sorozat pályamű közül válogathatott. Tartalmilag is ezeket a kategóriákat értékelte
kiemelkedőnek a nemzetközi zsűri.

A 33. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése 2014. január 16. - 18. között zajlott a Magyar
Sajtóházban. Az idei zsűri összetétele kifejezetten erős, tagjai korban és szakmailag is széleskörű
tapasztalattal és megközelítéssel rendelkeznek. Adrian Evans, a zsűri elnöke, a Panos Pictures igazgató,
amely a szociális témákat különösen érzékenyen feldolgozó tevékenységéért vált elismertté a szakmában,
emellett korábban háromszor is részt vett a World Press Photo zsűrizésében. A zsűri tagjai voltak Eric
Baradat, az AFP Photo főszerkesztője; Bócsi Krisztián, a Bloomberg Finance fotográfusa, Marián Pauer
fotótörténész, kurátor; és Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere.

Bődey János_index_Visszatérés a csillagos házakba_-2.jpg

 

Fotó: Bődey János: Visszatérés a csillagos házakba



Bődey János_index_Visszatérés a csillagos házakba_.jpg

A zsűri elnöke kiemelte, hogy a zsűri tagjai nagyon jól kiegészíttették egymás és egyenrangúan jutott
érvényre minden tag véleménye, ezt tükrözi a pályázat végeredménye is.
A zsűri a pályázatban meghirdetett valamennyi kategóriadíjat és különdíjat odaítélte.
„Az előzsűrizés során a „Társadalom ábrázolás, dokumentarista fotográfia - sorozat” kategória válogatása
kifejezetten izgalmas volt, amely elsősorban annak volt köszönhető, hogy esszé esetében a fotográfus
személyes véleménye, látásmódja is megmutatkozott. Ezek a szerzők kitartó, tudatos munkával formálták
sorozataikat, melyek többnyire fontos társadalmi problémákra, nehéz emberi sorsokra irányítják a
figyelmet.” – mondta Adrian Evans a zsűri elnöke.

Csudai SĂĄndor_Magyar Hirlap_HĂĄborĂş az utcĂĄn_-2.jpg

Fotó: Csudai Sándor - Háború az utcán


Emellett a zsűri tagjai üdvözölték, hogy a pályaművek között nagy számban bukkantak elő az elmúlt év
emblematikus képei. Fontos ez azért is – hangsúlyozta Reviczky Zsolt - mert a Magyar Sajtófotó Pályázat és
Kiállításon nemcsak a győzelem a fontos, hanem, hogy a legjobb képek – díjazott és nem díjazott képek
egyaránt - bekerülnek egy olyan almanachba, ami az utókor számára korlenyomatként őrzi meg az év
eseményeit, arcait, érzéseit.  
A díjakat a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján, 2015. március 19-én adják át a kiállítás
helyszínén, a Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A kiállítás a nagyközönség számára 2014. március 20. –
május 17. között lesz látogatható.

A NEMZETKÖZI ZSŰRI:
A zsűri elnöke:

Adrian EVANS (London, Nagy-Britannia)

Történelem szakon szerezte egyetemi diplomáját 1983-ban. Három évig szabadúszó grafikusként dolgozott,
majd a Hutchinson archívumnál kezdett fotográfiával foglalkozni. 1990-ben csatlakozott a Panos Pictures-
höz, 1997-től igazgató. Vezetése alatt vált a Panos Pictures a szociális témákat különösen érzékenyen
feldolgozó tevékenységéért elismertté a szakmában. Jó néhány fotópályázatot zsűrizett már, háromszor
tagja volt a World Press Photo zsűrijének is.

A zsűri tagjai:

Eric BARADAT (Párizs, Franciaország)

1990-ben, 18 évesen kezdett külsősként fotózni az AFP-nek. 1996-ban képszerkesztőként folytatta a
munkát, 2001-ben az ügynökség franciaországi helyettes fotó-főszerkesztője lett. 2006-2011 az ázsiai térség
fotó igazgatója. Jelenleg az AFP Photo főszerkesztője.

Hirling Bálint_vs.hu_Termelők a Nagybani piacon_.jpg

Fotó: Hirling Bálint - Termelők a nagybani piacon


BÓCSI Krisztián (Berlin, Németország)

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett kulturális antropológus, vizuális kultúra tanári és
muzeológus diplomát. Fényképei Magyarországon néhány könyv mellett a HVG, a Népszabadság és a
National Geographic hasábjain jelentek meg. Berlinben él, a Bloomberg Finance LP-nek dolgozik
fotográfusként.

Marián PAUER (Bratislava, Szlovákia)

Fotótörténész, újságíró, több, mint kétszáz fotókiállítás kurátora. A pozsonyi Páneurópai Egyetem
médiaintézetének vezetője.

REVICZKY Zsolt (Budapest, Magyarország)

1987 és 1992 között a Budapesti Műszaki Egyetemen biológusmérnök diplomát szerzett. 2002 és 2003
között elvégezte a Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporter szakát. 2003-tól 2005-ig a Színes Mai Lap,
2005-től a Népszabadság fotóriportere.

STATISZTIKA

Pályázók száma: 243 személy

Pályázatok száma: 2738 darab

Képek száma: 7164 darab

DÍJAK ÉS DÍJAZOTTAK - KATEGÓRIÁNKÉNT:

A legkiemelkedőbb teljesítményért járó:

MÚOSZ Nagydíjat

Béli Balázs a Barikád fotóriportere érdemelte ki Úton Európában című képriportjáért
A legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó:

Stiller Ákos HVG_A fal mÜgÜtt_.jpg

Fotó: Stiller Ákos - A fal mögött


André Kertész Nagydíjat

Balázs Attila az MTI külső munkatárs Egy hajléktalan karácsonya című képriportjáért kapta.

KÜLÖNDÍJAK:

A legjobb hírképért járó:

Escher Károly különdíjat

Móricz-Sabján Simon a Népszabadság, fotoriportere nyerte Netadó tüntetés című képével,
szintén evvel az alkotással nyerte el a Hír kategória ekső díját.

A legjobb kollekcióért járó:

Munkácsi Márton különdíjat

Hajdú D. András, kapta, aki elnyerte a Társadalomábrázolás sorozat kategória első díját is.

A megyékben dolgozó legjobb fotóriporter

Balázs Attila, az MTVA/MTI külső munkatársa lett.

A legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporter díjat

Béli Balázs a Barikád munkatársa kapta.

MĂĄtĂŠ Bence_Nagy KĂłcsag_.jpg

Fotó: Máté Bance - Nagy kócsag


KATEGÓRIADÍJAK

1. Hír-, eseményfotó (egyedi) - Beérkezett pályaművek száma: 306

1. hely: Móricz-Sabján Simon (Népszabadság): Netadó tüntetés

2. hely: Koszticsák Szilárd (MTVA): Avató

3. hely: Tuba Zoltán (szabadúszó): “Hazaáruló”

2. Képriport (sorozat) - Beérkezett pályaművek száma: 150

1. hely: Csudai Sándor (Magyar Hírlap): Háború az utcán

2. hely: Süveg Áron (szabadúszó): Bú/csúztatók

3. hely: Huszti István (index.hu): Tüntetés a netadó ellen

3. Emberábrázolás – portré (egyedi) - Beérkezett pályaművek száma: 422

1. hely: Veres Viktor (Mediaworks Kiadó Nemzeti Sport / Népszabadság): Bálvány

2. hely: Oláh Gergely Máté (szabadúszó): Pallag Zoltán

3. hely: Bődey János (index.hu): A rejtélyes Berény festmény

4. Emberábrázolás – portré (sorozat) - Beérkezett pályaművek száma: 84

1. hely: Bődey János (index.hu): Visszatérés a csillagos házakba

2. hely: Erdélyi Gábor (szabadúszó): Vizes válogatott

2. hely: Hirling Bálint (www.vs.hu): Termelők a Nagybani piacon

5. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel

(egyedi) - Beérkezett pályaművek száma: 278

1. hely: Eöri Szabó Zsolt (Nemzeti Színház Nonprofit ZRt.): Éjjeli menedékhely

2. hely: Szabó Gábor ([origo]): Győri Balett - Bolero

3. hely: Urbán Ádám (Szabadúszó reklámfotós): A cirkusz kulisszatitkai

6. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel

(sorozat) - Beérkezett pályaművek száma: 103

1. hely: Hartyányi Norbert (szabadúszó): Mr. Franz Koffer

2. hely: Tuba Zoltán (szabadúszó): A bányából a Parlament elé - így készült a Kossuth-szobor

3. hely: Ajpek Orsolya (Index.hu Zrt.): Neohippi törzs járta táncát Nógrádban

BalĂĄzs Attila_MTI_Egy hajlĂŠktalan karĂĄcsonya_.jpg

Fotó: Balázs Attila - Hajléktalan karácsonya


7. Sport (egyedi) - Beérkezett pályaművek száma: 247

1. hely: Süveg Áron (szabadúszó): Falramászás

2. hely: Thomas Campean (Freelance Photojournalist): Amputee football

3. hely: Veres Viktor (Mediaworks Kiadó, Nemzeti Sport/Népszabadság): Kezes-lábas

8. Sport (sorozat) - Beérkezett pályaművek száma: 61

1. hely: Mohai Balázs (Szabadúszó/MTI): Highline a Szellemvárosban

2. hely: Illyés Tibor (MTVA/MTI ): Asszonyok

3. hely: Hirling Bálint (www.vs.hu): Madár utolsó mérkőzése

9. Természet és tudomány (egyedi) - Beérkezett pályaművek száma: 437

1. hely: Máté Bence (Bence Máté Photography, HidePhotography Inc.) :Prés

2. hely: Gódor Miklós (Elektrikó Kft ): Raktár & logisztik...

3. hely: Vincze Bálint (MVM Paksi Atomerőmű Zrt.): Állcsúcson

10. Természet és tudomány (sorozat) - Beérkezett pályaművek száma: 62

1. hely: Máté Bence (Bence Máté Photography, HidePhotography Inc.): Nagy kócsag

2. hely: Hartyányi Norbert (szabadúszó): Fácán vadászat

3. hely: Faragó Csaba (Rév8 Zrt.): Tiszavirágzás

Mohai BalĂĄzs_MTI_Highline a SzellemvĂĄrosban_.jpg

 

Fotó: Mohai Balázs - Highline a Szellemvárosban


11. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) - Beérkezett pályaművek száma: 284

1. hely: Stiller Ákos (hvg): A fal mögött

2. hely: Bődey János  (index.hu): Akiket mindenhonnan kitaszít a rendszer

3. hely: Veres Viktor  (Mediaworks Kiadó Nemzeti Sport / Népszabadság): Enni vagy nem

lenni

12. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) - Beérkezett pályaművek száma: 109

1. hely: Hajdú D. András  (szabadúszó): Menedékkérők - miskolci romák útja Svájcba

2. hely: Móricz-Sabján Simon (Népszabadság): Sárvidék

3. hely: Kallos Bea (MTI): Zora

13. Bulvár, humor (egyedi vagy sorozat) - Beérkezett pályaművek száma: 195

1. hely: Teknös Miklos (Népszabadság Zrt.): Magyar markoló gép

1. hely: M. Schmidt János (Szabadúszó): Zavarban

3. hely: Veres Viktor (Mediaworks Kiadó Nemzeti Sport/Népszabadság): Na, ki a legerősebb?

A zsűri Emberábrázolás – portré (sorozat) kategóriában megosztott második helyet, míg Bulvár,
humor kategóriában megosztott első helyet adott.


http://www.sajto-foto.hu/

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




| Impresszum | Kapcsolat |
Betöltés: 3.570264 másodperc.