Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, beszélünk a kezdeti motivációkról, nagy témákról, szakmai dilemmákról, kedvencekről, kudarcokról, sikerekről, végül pedig a fókusz a jelenlegi tevékenységre és a jövőbeli tervekre irányul. A szavakat képek kísérik és fordítva.
Időpont: 2018. február 13., kedd, 17.30 óra
Helyszín: Capa Központ, Stúdió
Az eseményen való részvétel ingyenes.
Vendég: Móricz-Sabján Simon fotográfus
Móricz-Sabján Simon fotóriporter, dokumentarista fotográfus 1980-ban született Kiskunhalason. 2018-ban a 36. Magyar Sajtófotó Pályázaton Borsosék című sorozatával elnyerte a MÚOSZ Nagydíjat.
„Érettségi után a Filmművészeti Főiskola operatőr szakára szerettem volna jelentkezni, de mivel ez a szak három évente indult csak, és ebből még két évem volt hátra akkor a jelentkezésig, beiratkoztam a Práter utcai Fényképész Szakiskola kétéves képzésére.
A fotózást ekkor már szerettem, s érdekelt is, miután gyermekkoromban többször vettem részt diákújságíró táborban unokatestvéreimmel, ahol a fényképezést választottam a különböző opciók közül. A Práter utcai időszak alatt tulajdonképpen már eldőlt, hogy a fotográfia és én egymásra találtunk, így két év után már nem a Filmművészetire, hanem a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának fotóriporteri szakára jelentkeztem és tudatosan készültem a fotóriporteri munkára, mivel a fő motivációm a fotografálásban az ember és környezetének megjelenítése volt, később pedig a véleménynyilvánítás, hogy a szűkebb és tágabb környezetemről alkotott álláspontot képekkel tudjam visszaadni. Az iskolák alatt két gyakorlati helyem volt, amelyeknél rengeteget tanultam, először Grnák Lászlótól a Vasárnapi Blikknél, majd Habik Csabánál, az akkor az ország egyik legjobb fotórovatával rendelkező Magyar Hírlapnál. Első munkahelyem a ma már keveseknek rémlő Budapesti Nap volt, első mentorom, Grnák László invitálása után, majd amikor 2003-ban Gárdi Balázs elköszönt a Népszabadságtól, felhívtam Rédei Ferenc fotórovatvezetőt, aki ikonikus alakja a magyar fotóriporteri társadalomnak, és hosszas válogatás után, engem választva az újsághoz hívott. A lap bezárásáig a lap fotóriportere voltam, és mai énem nagyban köszönhető az ottani műhelynek, Rédei Ferencnek és Fejér Gábor képszerkesztőnek. Napilapos munkám mellett mindig rengeteg időt szántam a személyes anyagaim elkészítésére, elsősorban az emberre és környezetére koncentrálva. Az utóbbi években kizárólag a hosszútávú projektek érdekelnek, egy-egy témán évekig dolgozom.”
