A rendezvény lényege, hogy március 23-24. hétvégéjén mintegy 20 budapesti fotóműterem nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt és biztosított lehetőséget a fotózásra és a különféle stúdiók megismerésére. Így azok, akik bizonytalanok voltak eddig, hogy melyik műterem a számukra legmegfelelőbb, vagy még csak most ismerkedtek a műtermi fotózás és világítás rejtelmeivel, ezen a két napon számos kérdésükre választ kaphattak. A programban szereplő helyek igazán felkészültnek bizonyultak, sok helyen válogathattunk a fotózási lehetőségen kívül workshoppok, előadások közül is, így egy igazán mozgalmas esemény elé néztünk. A meghirdetett számos program közül én elsősorban a modell és tárgyfotózásnak eredtem a nyomába. A karszalag felvétele után szabadon lehetett választani, hogy mely műtermeket szeretnénk felkeresni. Ehhez egy nyomtatott programfüzet is segítséget nyújtott, amiből azért egy kis térképet nagyon hiányoltam, reméljük legközelebb erre is gondolnak szervezők.
Először az Artfoto Stúdiót kerestem fel, amely már 20 éve foglalkozik az alkalmazott fotográfia műfajaival. A tágas műteremben éppen extrém sminkkészítés zajlott, a későbbiekben pedig modell vagy tárgyfotó program közül lehetett választani.
Az oktatással is foglalkozó ZebrArt Studio az Üllői úton várta az érdeklődőket a nyitott hétvégén. Emberközeli alkotóműhelyként definiálták magukat az esemény honlapján, akiknek fontos a közösségi élmény és a közösségi fotózás szeretete és ez a megfogalmazás valóban pontosan illett a műteremre. A barátságos munkatársak igyekeztek mindenkinek maximálisan a segítségére lenni. Minden látogatónak 20 %-os kuponnal kedveskedtek és talán a legtöbb izgalmas programmal készültek a rendezvényre. Amikor ott jártam, éppen egy modellfotózással egybekötött sminkes tanfolyam zárónapjára érkeztem, de volt itt hasznos előadás például a Lightroom program használatáról, a tükörreflexes fényképezőgépekben rejlő lehetőségekről és még sok egyéb érdekes témáról.

Innen utam a Stereo Team Kreatív Fotóstúdió központjához, a Teréz körúton található, bérlakásból kialakított magas belmagasságú műterembe vezetett, ahol lelkes fiatal csapat fogadott. A modern, tágas stúdióról tudni lehet, hogy a nap 24 órájában várja a fotósokat, természetesen előzetes bejelentkezést követően. Az ide betérőknek divat és portréfotózásra nyílt lehetőségük és az egyik legprofibb szervezéssel itt találkoztam. Az egymást váltó két gyönyörű és gyakorlott modell megjelenése, sminkje és ruhái egyaránt kifogástalanok voltak, a műterem munkatársai pedig készségesen tanácsokkal segítettek mindenkinek, sőt, kérésre akár a gépünket is beállították.

A város központjában, a Deák tér közelében lévő Cross Media Fotó és Design Stúdió arra bíztatott a programfüzetben, hogy legyek a tűz ura. Ezt természetesen mindenképpen meg kellett néznem közelebbről is, így egy igazán kreatív és szokatlan tárgyfotózásba csöppentem. Először különböző, profin megvilágított italos üvegeket, majd két, egymásra helyezett zöldpaprikát fotózhattunk, miután meggyújtották azokat. Ezzel még nem volt vége a lehetőségeknek, hiszen a másik, kisebbik szobába belépve meglepve tapasztaltuk, hogy az ablakok fekete kartonnal vannak lefedve. Egy camera obscura szobát rendeztek be, ahol a lyukkamera rejtelmeibe avatták be az izgatott érdeklődőket.

Néhány szép fotó elkészítése után a Kálvin tér felé vettem az irányt és a Hamarits Fotóstúdiót kerestem fel. Az 5 méteres belmagasságú helyiségben, ahol a totál felülnézeti gépállásra is lehetőséget kínálnak, éppen glamour fotózás zajlott. A lelkes fotósoknak meglepetéssel is készültek, ugyanis a gyönyörű modell lány még egy igazán extrém modellt kapott maga mellé egy valódi kígyó képében.

Bár tartottam a tömegtől, meglepetésemre kellemesen eloszlott az ember mennyiség a stúdiók között és sehonnan sem kellett emiatt csalódottan távoznom. Néhány helyen ugyan tapasztalható volt némi szervezési hiba, ami főként abban nyilvánult meg hogy csak késéssel indultak a programok vagy éppen az újonnan érkező fotósoknak nem adtak információt a lehetőségekről. A távolság miatt sajnos nem valószínű, hogy az összes helyszínt be tudjuk járni a két nap alatt, de 6-7 stúdió kényelmesen megismerhető. A rendezvény végére pontos képet kaphattak a látogatók a budapesti műtermekről és ezek alapján bárki el tudja dönteni melyik stúdiót választja fotózásra a jövőben, hiszen bőven volt összehasonlítási alap. Az Canon Fotóműtermek Hétvégéje igazán kellemes élményt kínált és amellett hogy remek képek készülhettek, nagyszerű fejlődési lehetőséget is biztosított. ( - )





