Mivel hosszú záridős képekről van szó így mindegyik most bemutatásra kerülő technika este, vagy éjszaka, mindenestre sötétben lesz kivitelezhető. Valamennyi esetnél szükségünk lesz egy masszív állványra és néhány segédeszközre is, olyanokra, mint például egy zseblámpa, vagy az acélgyapot, de feltétlenül hasznos lesz majd egy fényerős zoomobjektív is, és még hosszasan sorolhatnám.
- Fényfestés
Legyen a sorban ez az eljárás az első ami voltaképpen igen egyszerű és látványos trükk, sejtelmesen és ha akarjuk vidáman feldobja a képeinket. Nem kell hozzá más, csak egy masszív állvány és egy olyan fényképezőgép, ami képes hosszabb expozíciós záridőkre, és az sem árt, ha van egy távkioldó lehetőségünk is, mert ez nagyban megkönnyíti a munkánkat! A képet sötétben kell elkészíteni és lényegében a végeredményt is csak az exponálás után fogjuk látni.
Elsőként helyezzük, fel a fényképezőgépet az állványra, majd keressük meg a helyes fókuszt, hogy a kiválasztott témánk éles legyen! Ez nem mindig könnyű feladat, és főleg a sötétben kíván gondos odafigyelést. Váltsuk gépünket manuális üzemmódra, és kézi beállítással keressük meg a fókuszt, amire azért van szükség, mert a kamera automata élességállítással a sötétben nem fogja megtalálni a helyes fókuszt vagy az is előfordulhat, hogy hibásan hibásan máshova fokuszál. Segítséget jelent a beállításnál egy kis segédfény, ezzel világítsuk meg a témát amig manuálisan fókuszt állítunk.
Ennél a balatoni képnél hosszú expozícióval dolgoztam. Mint látjátok az egyik képen a modell mozdulatlan volt, miközben én gyorsan egy zseblámpával megrajzoltam a világító alakokat! Én azért nem látszok a képen, mert sötét ruha volt rajtam és viszonylag gyorsan mozogtam a képen miközben a modell egyhelyben állt! Ugyan ez történt a többi képnél is, teljesen sejtelmes a vízből kijövő két fényfigura, és a Balaton felirat is. Olyan mintha neoncsövegből lennének, de mégi sokkal lágyabb, életszerűbb az összhatás.
Lehet sokkal komolyabb és összetettebb dolgokat is festeni a levegőbe ez már csak ügyesség és kreativitás kérdése, de a technika ugyan az! Ezen a képen nem történt képmanipuláció, minden egy beállításból készült, mindössze 30 másodperces expó alatt!



Fotó: /A lány és az ismeretlen barátai, Ki a vízből
- Acélgyapot pörgetés
Itt voltaképpen a kamera manuális beállítása hasonló precizitást, odafigyelést igényel, mint azt a fentiekben már ismertettem. Az „acélgyapot pörgetés” nagyon látványos szórakozás, de nem veszélytelen! Barkácsáruházakban vagy épp a neten is beszerezhető az acélgyapot, ami köztudottan gyúlékony anyag. Ezt az acélgyapotot, ha begyújtjuk, akkor egy csillagszóróhoz hasonló, csak éppen veszélyesebb szikrázó jelenségben lesz részünk. Ez a veszélyes tüzijáték lényegében nem más, mint forró, cseppfolyós acél, tehát nem éppen a játék kategória, veszélyes, de igazán látványos eszköz egy hasonlóan látványos esti fotó elkészítéséhez.
Az általam kipróbált legjobban bevált módszer, hogy egy fémből készített konyhai habverőbe bele gyűrjük az acélgyapotot, majd a nyelére valami erős, nem gyúlékony, mondjuk egy vékonyabb szigetelt vezetéket vagy huzalt kötünk, hogy a felvételkor meg tudjuk majd pörgetni! Önmagában ez a gyapot nem ég látványosan, de a pörgetéstől a kapott plusz oxigén mennyiségtől gyorsan beindul a reakció, és olyan szinten történik hőképződés, hogy folyékony izzó acél lesz belőle, ami a pőrgetés közben mindenfelé szétszóródik, és igen látványos tüzijáték keletkezik belőle. Ez így leírva mind szép, de azt ne felejtsük el, hogy a szerkezetet egy bátor valakinek meg kell pörgetnie. Itt is hosszú záridőt kell használni, a felvételnél. Én a fotózásnál ilyenkor B módban használom a gépet és persze távkioldóval, így én határozom meg az expozíció idejét. Tehát praktikusan valaki elkezdi pörgetni a gyapotot, én megnyomom a kiloldót, majd ha a gyapot elégett, abbahagyom az exponálást.

Fotó: /Acélgyapot pörgetés a Szent László Hídon
- Hosszú záridő és a zoom használata
Itt is hasonlóképp állványra lesz szükségünk. Nagyon érdekes hatást lehet elérni, ha egy esti hosszú záridős fotózásnál az exponálási idő utolsó másodperceiben eltekerjük az objektív zoomját. A lényeg itt abban rejlik, hogy tényleg csak az expó végén szabad egy határozott mozdulattal eltekerni a zoomot, mert így az alap képünk éles marad. Ha például egy esti városképet készítünk, mondjuk 15mp-es expo idővel, akkor az utolsó 1-2 másodpercben csavarjuk el a zoom gyűrűt. Ha fordítva tennénk, akkor nem lehetne a várost látni csak a fényforrásoknak a csíkjait, ami önmagában nem túl érdekes, de ha jól csináljuk, akkor tisztán látszani fog, hogy honnan indultak ki a fénycsíkok!


Kép: /Szekszárd városa egy kicsit másképp
- Extra Bokeh
Több géptípusnál is van módunk a multi expóra. Ez lényegében nem más mint több kép egymásra fotózva. Ezt a képet maga a fényképezőgép teszi össze, még photoshop sem kell hozzá. Akinek nincs ilyen az is meg tudja csinálni, de neki photoshoppal vagy más képszerkesztő programmal kell utólag egyberaknia a két képet. Ennél a technikánál is el kell csavarni valamit az objektíven de az most nem a zoom lesz, ugyanis ebben ez esetben, az élességállító gyűrűt kell elforgatnunk.
Hogyan csináljuk? Először is kell egy jó éles alapképet csinálni természetesen állványról, majd anélkül hogy egy hajszállal is elmozdítanánk a gépet, kell egy olyan fotót is csinálnunk, aminél az élességet teljesen elállítjuk, amivel szép kör alakú bokeh-jelenségeket kapunk az éles fényforrásoknál. A lényeg, hogy a második expo, amivel a bokeh hatást keltjük fele olyan rövid legyen mint az alap kép expozíciós ideje! Ha ezt nem így csináljuk, akkor nem marad éles az alapképünk, mert a második expo el fogja takarni az éles alapképünket. Két képből utólag - photoshopban összerakva - könnyebb elérni a megfelelő és látványosabb végeredményt, mivel ez esetben két külön rétegként könnyebben tudjuk kezelni és alakítani a képeket, de hozzáteszem, hogy kellő gyakorlással könnyedén elsajátítható a „multi-expozíciós” fotózás is, amivel viszont sok időt takaríthatunk meg magunknak!
Kép: / Szekszárd Bokeh árban úszik , GarayTér/ (2 Kép)
Remélem tetszett a cikk és kedvet kaptatok, hogy valamelyiket kipróbáljátok! Jó szórakozást!
(Makovics Kornél)
MAKOVICSFOTO@T-ONLINE.HU
Mi a Bokeh hatás
A fotográfiában használt bokeh vagy boke kifejezés eredendően az életlen területek minőségére vonatkozott, nálunk azonban szűkebb értelemben, az életlen részeken kialakuló fényfoltok leírására honosodott meg ez a kifejezés. Ezek a foltok általában kör alakúak, azonban a lencsék és a blendelamellák tulajdonságaitól függően, néha előfordul sokszög, mandula vagy akár csillag alakú fényfolt is. A fénykörök az élességi síkból erősen kieső világos pontok leképezései, ami például a lombokon áttűző napfénynek, vagy távoli fényforrásoknak köszönhető.
( - )





