Teszt: Sony RX100 VI – tenyérnyi csúcstartó

Uzseka Norbert | 2019. Április 24., Szerda 11:00

Teszt: Sony RX100 VI – tenyérnyi csúcstartó
A Sony RX100 sorozatába 1"-es érzékelővel épített csúcskompakt fényképezők tartoznak. A VI-os két fő különbsége az elődeihez képest, hogy sokkal nagyobb zoomátfogású (de kisebb fényerejű) objektívet rejt, és végre érintésérzékeny a képernyő.

Az okostelefonok térnyerése szinte kivégezte a kompakt fényképezőgépek piacát, és ahhoz, hogy a csúcskompaktok életben maradjanak, valami extrát kell tudniuk. A legtöbb vásárlónak önmagában az nem sokat mond, hogy a csúcskompaktok érzékelője számottevően nagyobb (13,2 x 8,8 mm), mint a mobiltelókban található mini szenzorok, és hogy ez számottevően jobb képminőséget is jelent. Ennél többre van szükség, hogy a fotózás iránt érdeklődő laikus a zsebébe nyúljon. A Sony RX100 sorozata eddig az 1"-es szenzorhoz mérsékelt zoom átfogású, de fényerős objektíveket csatolt, ám a VI-os sorszámú sokkal nagyobb zoomot rejt, úgy, hogy továbbra is elfér a gép a tenyerünkben vagy zsebünkben. Ezt csak a fényerő rovására lehetett megoldani, így az RX100 V ekvivalens 24-70 mm-es átfogású, f/1,8-2,8-as objektívje helyett kisfilmes értéken 24-200 mm f/2,8-4,5-ös optikát kapunk.

 

Kézbe véve

Az RX100 VI elképesztően kicsi és könnyű (102 x 58 x 43 mm, 301 gramm), főleg ahhoz képest, hogy mekkora tudást pakoltak belé. Mindenképp ajánlott csuklópánt vagy nyakpánt rászerelése (előbbit kapunk is hozzá tartozékként), elkerülendő a leejtést.

A letisztult, elegáns designt úgy alakították ki, hogy még apró beépített vaku és elektronikus kereső is került bele, melyeket egy-egy gombbal lehet előcsalogatni a gépből. Mindkettő nagyon hasznos tud lenni, utóbbi különösen akkor, ha napfényes időben fotózunk, amikor az egyébként remek hátsó kijelzőt nem látni elég jól.

A fizikai kezelőgombok és tárcsák amennyire lehetséges jól kezelhetően lettek elhelyezve. Nyilván aprók, de a jobb felső sarokba került, ezért nem igazán kézre/ujjra eső piros videógombtól eltekintve mindegyiket könnyű volt kezelni.

 

720_20190314_DSC9926_.jpg

London Eye

15,59mm (ekv. 42mm), 1/6400 másodperc, f/4, ISO: 400

 

Tulajdonságok, tudás

A 20,1 megapixeles szenzor messze jobb képminőséget biztosít, mint a kompaktfényképezők vagy a mobiltelefonok. Ez jpg-ben fotózva is igaz, a RAW file-okból pedig még több részlet kihozható.

Az érzékenység 125 és 12800 között állítható (kiterjesztve 80-ra ill. 25600-ra), bár ISO 1600 fölé nem igazán jó tekerni, mert ott már nagyon erős a zajosodás, ill. a processzor egyébként remekül működő zajszűrése is túlkapásokra hajlamossá válik. Ezzel együtt mérsékelt ISO-t használva a teljes zoom tartományban éles és részletgazdag képeket lehet készíteni.

Az ekv. 24mm-es legnagyobb látószögön kapjuk csak meg az f/2,8-as legtágabb rekeszt, 25mm-en már 3,2-re jutunk, f/4 a legtágabb a 40-109mm közötti részen, afölött pedig már f/4,5. Ez a legfőbb hátránya a VI-osnak az V-öshöz mérten, melyet főleg kevés fényben fotózva érzünk meg. De pl. közeli portréknál az ekv. 70-109mm közötti részen egész rendbenlévő háttérelmosást és mélységélességet produkál az az f/4-es rekesz.

Az pedig, hogy ekv. 200mm-ig lehet zoomolni, és még akkor sem igazán sötét a legtágabb rekesz, rendkívül sokoldalúan használhatóvá teszi ezt az apróságot. Emiatt aztán családi és turista gépnek különösen ajánlott. Ráadásul a követő fókusza olyan gyors, hogy nem csak saját kategóriájában nincs párja, de a cserélhető objektíves gépek közül is sokat lepipál. Így aztán természetfotózáshoz ill. sportfotózáshoz is nagyon jó – de akinek a gyorsan és kiszámíthatatlanul mozgó gyerekeit kell fotóznia, annak is megkönnyíti az életét. Ahogy a sorozatfelvétel is, mellyel másodpercenként 24 képet lehet lőni, folyamatos autófókusz mellett.

Ez a remek fókuszteljesítmény a képterület 65%-át lefedő, 315 fókuszsík-fázisérzékeléses AF-pontnak köszönhető. A gyorsan mozgó témáknál brillírozó követő fókusz mellett van egy másik erőssége is a kis Sonynak, ez pedig a Szem AF, mely elképesztően jól működik, ha emberi arcot kell fotóznunk.

 

Képernyő és kereső

Az RX100 VI képernyője 180 fokban fordítható felfelé és 90 fokban lefelé. Előbbi tökéletes selfie kamerává teszi, utóbbi pl. koncertfotózáskor jön jól.

A külön gombbal előhívható apró elektronikus kereső is nagyon hasznos, főleg erős napfényben. Mindkét képernyő szép, jól látható, éles képet ad.

Az RX100 sorozatban a VI-os volt az első, amibe végre-valahára érintőképernyőt szereltek. Más kérdés, hogy ez csak néhány alapfunkcióra használható: fókuszpontáthelyezésre és érintésre történő fotózásra (akkor is, ha a keresőn keresztül komponálunk), ill. a fényképek visszanézésekor lapozásra. Az okostelefonok korában elvárható, hogy ennél jóval több mindenre lehessen használni, de még így is hatalmas segítség lehet.

 

sonyrx100vi_hatul.jpg

 

Stabilizátor, akkumulátor, wifi, menü

Az apró masinába egy igen hatékony, 5 tengelyes stabilizátor rendszer is belefért, mely a CIPA hivatalos mérései szerint 4 fényértéket tud megfogni.

Szintén az ő méréseik szerint 240 fotót lehet készíteni egy töltéssel, viszont ha csak az elektronikus keresőt használjuk, akkor ez 310-re is feltornázható. Előbbi szerényke, utóbbi már szebb eredmény – a kategória többi versenyzője sem tud számottevően többet.

Az akkut USB-n keresztül lehet tölteni, fali töltőt nem kapunk a fényképezőhöz.

A wifi mellett NFC és Bluetooth csatlakozási lehetőség is van, melyek a Sony saját telefonos appjával (PlayMemories) együtt lehetővé teszik a masina távirányítását, a képek GPS adatokkal ellátását stb.

 

Bár a legfontosabb beállításokat a gép kezelőszerveivel könnyen alakíthatjuk, számtalan funkció csak a menüből érhető el, és ha van gyenge pontja a Sonynak, akkor az a menürendszer. A mai, követhetetlenül sokat tudó fényképezőgépeknél általános, hogy bizonyos dolgokat hosszasan kell keresgélni a menükben, de a Sony menürendszere olyan logika és elrendezés mentén lett felépítve, amit nekem rém nehezemre esik követni. Mindez nyilván megszokás kérdése is, de abban a kb. két hétben, amíg nálam volt a gép, ezzel a részével nem bírtam megbarátkozni.

 

Legtágabb és legtelébb látószög a Victoria & Albert Museumnál

720_20190314_DSC9871_.jpg

9mm (ekv. 24mm), 1/6400 másodperc, f/2,8, ISO: 400

720_20190314_DSC9876_.jpg

72mm (ekv. 200mm), 1/5000 másodperc, f/4,5, ISO: 400

 

Videó

A Sony nem fukarkodott videós képességek terén, olyannyira nem, hogy az 1"-es szenzorral szerelt csúcskompaktok között az RX100 VI most a legjobb.

Van UHD 4K videó 30 kocka/másodperc sebességgel, 1080p-ben számos különféle módon lassíthatjuk ill. gyorsíthatjuk a felvételeket, s még S-Log 2 és 3, HDR és Hybrid Log Gamma mentési lehetőség is elérhető.

Nincs viszont mikrofonbemenet, sem pedig beépített ND szűrő (vagy szűrőmenet az objektív elején). Utóbbi erős napfényben videózásnál okozhat problémát a videósoknak.

A 4K videóhoz a teljes, 5472 x 3648 pixeles szenzor képét használja a gép, s ezt konvertálja vissza 3840 x 2160 pixeles videóvá. Ennek előnye, hogy még részletgazdagabb lesz a kép, hátránya, hogy erősen igénybe veszi a processzort, s emiatt max. 5 percet lehet 4K-ban filmezni.

A lassított-gyorsított felvételeknél is van limit: bár akár 960fps gyorsaságú felvétel is készülhet, amit aztán igen szépen lehet lassítani (max. 40-szereset), viszont a puffer és a memóriakártya kapacitása befolyásolja, milyen időtartamot lehet így felvenni – és a tapasztalat azt mutatta, hogy nem valami hosszút: úgy 3 másodpercnyit ebből az extrém lassításból, de még 240fps-ből is csak úgy max. 7 másodpercet lehet rögzíteni. Jól kell tehát időzíteni, ha lassított videót akarunk készíteni, már csak azért is, mert aztán beletelik némi időbe, mire a processzor feldolgozza a felvételt.

Az autófókusz a videózásnál is remekül működik, és az érintőképernyőt is lehet hozzá használni.

 

sonyrx100vi_felul.jpg

 

Használati tapasztalatok

Az RX100 VI-ot egy londoni utam alatt teszteltem leginkább. Először szoknom kellett, hogy annyira kicsi, de egy idő után ráállt a kezem. A kezelésével is így voltam (kivéve a menüt), és arra jutottam, hogy városi és turistafényképezőnek eszményi ez a kis masina, mely nem húzta le még a zsebemet sem, ha épp abban tartottam.

A legnagyobb érzékenységen és erős napfény mellett néha több fényes terület égett ki a fotókon, mint amihez szokva vagyok, kevés fényben pedig a remek stabilizálás mellett is megnőtt a bemozdult vagy zajosabb képek száma – ez elsősorban a nem túl fényes legtágabb rekesz számlájára írható. Máskülönben gyakorlatilag bármit fotóztam, éles és színhelyes képek születtek. A Sonyt sokan szeretik szinte harsány színvilágáért, mások ugyanezért kárhoztatják – nekem nem volt gondom ezzel, a legtöbb esetben jobbára azt kaptam a fotón, amit a szemem is látott. A nagy zoomtartomány is nagyon jól jött, hogy le tudjam kapni London minél nagyobb vagy épp minél kisebb, közeli vagy távoli részeit.

 

720_20190314_DSC9864_.jpg

Régi fényképező a Victoria & Albert Museumban

9mm (ekv. 24mm), 1/30 másodperc, f/2,8, ISO: 640

 

Összehasonlítás

Az RX100 VI jelenleg 340-365 ezer forint körüli áron érhető el. Annyi pénzért középkategóriás DSLR és tükörnélküli cserélhető objektíves gépeket is lehet venni, de egyik sem lesz olyan könnyű és kicsi, mint a VI-os, és ha hasonló átfogású és fényerejű objektívet is szeretnénk hozzá, akkor esélyes, hogy végül többe fog kerülni. Pl. a micro 4/3 rendszerben ugyanilyen látószögtartományt lefedő Olympus M Zuiko Digital ED 12-200mm f/3.5-6.3 önmagában kb. 300 ezer forintot kóstál (bár azért még időjárásálló bevonatot is kapunk, ami a kis Sony gépnél nincs meg).

De nézzük, hogy a maga 1"-es csúcskompakt kategóriájában milyen vetélytársai vannak:

 

A Sony RX100 V nevű elődnek kiadták egy frissített változatát VA néven, melybe a VI-os processzora került – ám az érintőképernyőt abból is kihagyták. Ennek ugye jóval szerényebb a gyújtótávolság-tartománya (ekv. 24-70mm), cserébe sokkal fényerősebb: 24mm-en f/1,8 a legtágabb rekesz, 70-en f/2,8. Ez ideálissá teszi kevesebb fényben fotózáshoz, és emiatt esélyes, hogy profi vagy elkötelezett amatőr fotósok megvennék maguknak mindenhova hordozható zsebgépnek – viszont az RX100 VI nagy zoom tartománya nekik is jól jöhet néha. Az VA, ha épp nincs rá akció, 280-290 ezer forint körüli áron szerezhető be.

 

A Canon PowerShot G7X Mark II kevésbé ügyes fókuszálás és videó terén, de ekv. 24-100 mm zoomoptikája f/1,8-2,8-as fényerőt nyújt, s mindezt 175-180 ezres áron.

 

De a két legközelebbi kihívója a Panasonic TZ200 és TZ100. Előbbi még az RX100 VI-nál is nagyobb, ekv. 24-360mm-es átfogást kínál, ámbár szerényebb legtágabb rekeszekkel: f/3,3-6,4. Viszont 218-230 ezer forintért elérhető. A TZ100-as kisfilmes értéken 25 - 250mm-es zoomobjektívvel, f/2,8-5,9-es fényerővel és 160 ezer forint körüli árral támad. Tény, hogy mindkét Panasonic elmarad a Sony mögött képminőségben és videós készségekben, de nem biztos, hogy annyival, amennyivel emez drágább.

 

Annyi szent, hogy mindegyik felsorolt fényképezővel remek képeket lehet készíteni, akár kezdő szinten is, de nyilván mindegyik esetében hoznunk kell valamilyen kompromisszumot. Végül is a vásárlónak kell eldöntenie, hogy melyik csomag az, ahol az ár-érték arány a számára legkedvezőbb.

 

720_20190311_DSC9659_.jpg

Trafalgar tér a legnagyobb látószöggel

9mm (ekv. 24mm), 1/1000 másodperc, f/5,6, ISO: 160

 

Összegzés

A Sony 1"-es szenzort rejtő apróságainak sorában az RX100 VI az első, amelybe igazán nagy zoom átfogású objektívet építettek. Ez eszményi turista- és családi fényképezővé teszi, még ha a nagy zoomnak megfizetjük is az árát a kevesebb fényerőben. Ha azonban elegendő fény áll rendelkezésünkre, nem éjjel vagy sötét épületbelsőkben fényképezünk vele, akkor aligha lesz okunk panaszkodni a képminőségre. A Sony híresen fürge követő fókusza ebben a csöppségben is szuperül működik, a villámgyors sorozatfelvétellel együtt még a fotózáshoz mit sem konyítóknak is meg kell majd erőltetniük magukat, hogy lemaradjanak a megfelelő pillanatról. Videózás terén is lenyűgöző, amit a kis gép nyújt, igaz, a sok tudás időbeli korlátokkal jár, így pl. 4K videót csak kb. 5 percen át lehet vele rögzíteni.

Mindennek persze meg is kérik az árát. Úgy gondolom, ez a gép leginkább annak jó, aki szeretne a mobiljánál láthatóan jobb minőségű képeket készíteni az utazásai során vagy a családi életét megörökítendő, szüksége van a nagy zoom átfogásra, a gyors fókuszálásra, de nem akar nehéz felszerelést magával cipelni, sem pedig objektíveket cserélgetni.

 

Értékelés: 4,2 pont

Pro:

- párját ritkító zoom átfogás apró géptestben, 1"-es szenzorral,

- piacvezető gyorsaságú követőfókusz

Kontra:

 - kevesebb fényben szűkös lehet a legtágabb rekesz is, és magas ISO-n zajosabbak a képek

 

A fényképező honlapja

 

sonyrx100vi_szembol.jpg

 

Technikai adatok

Sony Cyber-shot DSC RX100 VI

Szenzor: 1"-es Exmor CMOS szenzor

Pixelek száma: 20,1 megapixel

Legnagyobb záridő: 30 másodperc

Legkisebb záridő: 1/32000 másodperc

Érzékenység (ISO): 125-12800 (kiterjeszthető 80 / 25600-ra)

Beépített vaku: van

Vakupapucs: nincs

Maximális képfelbontás: 5472 x 3648 pixel

Maximális videófelbontás: 3840 x 2160pixel

FPS (maximum felbontásnál): 24 kép/mp

Kijelző: 3"-es, fel-le dönthető LCD

LCD felbontása: 921K pixel

HDMI kimenet: nincs

Mikrofon bemenet: nincs

Méret: 102 x 58 x 43 mm

Súly: 301 g (akkumulátorral és memóriakártyával)

 

 

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.085986 másodperc.