A GX sorozat
A Panasonic az utóbbi években alaposan megkeverte a cserélhető objektíves fényképezőinek a jelzéseit. A GX sorozat esetében ez úgy jelentkezett, hogy míg a maga idejében számos remek újítást hozó GX7 után a GX8 sokkal nagyobb lépést jelentett (pl. az új, immáron 20,3 megapixeles szenzorával), a 2016 nyarán kiadott GX80 sokkal inkább volt a GX7 utódja (Japánban GX7 mark II is a neve…). Közben múlt évben megjelent a GX800, amiből hiányzik az elektronikus kereső, s ilyenformán inkább tűnik a GF sorozat folytatásának.
A GX9 ezek után újra okoz némi meglepetést. Ez a masina ugyanis nem kimondottan a GX8 frissített verziója, inkább az és a GX80 között helyezkedik el.
Különbségek a korábbi modellekhez képest
Meglepve tapasztaltam, hogy a GX9 mérete és súlya (124 mm x 72,1 mm x 46,8 mm, 407 g) csupán nüansznyikkal tér el a GX85-től. A GX8 ennél azért nagyobb és nehezebb volt, de erre magyarázatot ad, hogy annak volt időjárás álló szigetelése, ami sajnos a GX9-ről lemaradt.
Viszont 20MP-s érzékelő került a GX9-be is, szemben a GX80 „régi”, 16MP-s lapkájával. Ordító különbség szerintem nincs a két érzékelő között – a micro 4/3-os méret fix, így a több pixel talán némileg részletgazdagabb képet ad, de nem számottevően.
Aluláteresztő szűrő nincs a GX9-ben (a GX8-ban volt), ami viszont sok esetben láthatóan erősíti a kép élességét.
Visszatért a mozgatható elektromos kereső: ez egy jópofa készség, amit anno nagyon szerettem a GX7-ben, de ha őszinte akarok lenni, elég ritkán használtam. Ha le kell hajolni egy fotó kedvéért, általában elég a fel- és lefelé (de oldalra nem) kihajtható érintőképernyőt használni. Viszont remekül használható, ha az ég felé fordított objektívvel kell lődözni.
A kereső sajnos nem olyan nagy, mint a GX8-é volt, és a GX7/GX80-nál is jelentkező „piros-zöld-kék csíkokat látok” hatás itt is megvan. Ez az apró LCD képernyő megoldásának köszönhető, és nem is mindenki látja. A kereső 16:9-es képaránya sem túl szerencsés fotózáshoz, de persze még így is messze jobb képet ad, mint sok régebbi kereső.
A képernyőről még annyit, hogy némileg nagyobb felbontású, mint a GX80-é volt, de ami még izgalmasabb: van egy olyan beállítása, ami a sötétben/kevés fényben való komponálást segíti.
A GX8-cal ellentétben, itt van a gép tetejéből előugró beépített vaku, amitől sokat nem szabad várni, de van, hogy megmenti a képet.
A Budapest Eye reggel
Objektív: Olympus M.Zuiko Digital 12-40 mm F2.8 Pro. Záridő: 1/250 s, rekesz: f/16, ISO: 200, gyújtótávolság: 12mm
A vázba épített stabilizátor az a Dual IS2, ami a G80-ban debütált, tehát a GX8-nál jobb verzió, és megfelelő objektívvel együtt akár 4-5 fényértéket is képes megfogni.
Sajnos az autófókusz megmaradt a 49 pontos DfD (Depth from Defocus), a csúcsmodellekben (GH5, G9) található rendszer tehát még mindig nem jött le az olcsóbb modellek körébe. Ez sem teljesít rosszul, de a gyors mozgást sokkal könnyebb megfogni az említett két géppel.
A fotósorozat sebessége ill. a minimális záridő mutat némi kis különbséget, de nem számottevőt. Az már érdekesebb, hogy a képfeldolgozó motort a G9-ből hozták át, így valósághűbb színekre számíthatunk a GX9-től.
Az sem mellékes, hogy itt megvan egy s más, amit én a GX80-ból nagyon hiányoltam: van egy tárcsa az autó/követő/kézi élességállítás váltására, és a módválasztó alá bekerült egy expozíció korrekciós tárcsa is, ami 1/3 fényértékenként, +/-3 Fé-ig tekerhető. A gép menüjéből amúgy +/-5 FÉ is állítható, de ez így is nagyon hasznos plusz. Még akkor is, ha szokni kell a kezelését, hogy odanézés nélkül is tudjam használni, s mellé elég szoros, nem jár olyan könnyen (ami talán inkább pozitívum).
A kis gépen összesen négy különféle tárcsa van, és két fizikai funkciógomb a szokásos irányítógombok mellett, de csaknem minden kedvünkre testre szabható és átprogramozható. Mi több, a menün is sikerült egy kicsit fejleszteni. Ma már szinte minden fényképezőgép annyi mindent tud, hogy képtelenség úgy megoldani a menüt, hogy bármit szemvillanás alatt megtaláljuk, de én úgy találtam, hogy a Panáé a jobbak, logikusabban felépítettek közé tartozik, és a GX9-ben az érintőképernyős navigáció lett a jobb oldali görgető sáv miatt még egyszerűbb.
A GX9-be került egy új automata fehéregyensúly mód is (AWBc), mely kiszűri a túl erős vöröset, más szóval hűvösebb színeket produkál (erre utal a c is, mint cool).
A wifi és NFC mellé kapunk alacsony fogyasztású Bluetooth kapcsolatot is, ami főleg azoknak jön jól, akik sűrűn távirányítják a fényképezőjüket mobilról vagy tabletről – bár attól még az app maga nem fogja kevésbé szívni a mobil/tablet energiáját.
Az akku nagyjából 260 fotó elkészítését bírja egy töltéssel, ami kevesebb, mint a GX80 átlaga (290). USB-ről, gépen belül is tölthető, de külön falitöltőt nem kapunk hozzá. Viszont a HDMI és USB csatlakozást rejtő, kb. miniatűr rolóra emlékeztető ajtó (a gépen hátul jobb oldalon) valami zseniálisan van megoldva.
A Panasonic által kitalált ill. tökéletesített 4K fotómódok itt is megvannak. Ezekkel 8 megapixeles képeket készíthetünk, amik A/4-es nyomathoz még simán jók – de nagyobbhoz már kevéssé.
Az utólagos fókusz ill. fókusz terület kijelölése stb. mellett akad egy újdonság is, melynek neve Sorozat kompozíció, és a lényege, hogy kiválaszthatunk képeket a 4K sorozatból, amiket aztán kb. fél perc alatt egy fotóra applikál a fényképező. Ez csak tripodról (vagy fixen rögzített kamerával) használható, és az benne a „pláne”, hogy utómunkával sokkal nehezebb megoldani, főleg, ha a háttér nem egyszerű. Mókás képek születhetnek így, pl. hogy valaki több példányban látható, ahogy „végigmegy” a képen. De ügyesen kell komponálni és kiválasztani az összedolgozandó fotókat, különben nem mókás, hanem képi hibákat rejtő, idétlenül természetellenes képet kapunk. Ezt pedig bonyolítja, hogy amikor kiválogatjuk az egyes fotókat a 4K sorból, az előző elvileg látszik ugyan, de gyakran olyan kevéssé, hogy szellemképnek is csak nagy jóindulattal nevezném. Akárhogy is, jópofa dolog ez, mellyel feltehetőleg a mobiltelós fotó-trükköző appok rajongóit igyekszik megfogni a Pana, mert nehezen tudom elképzelni, hogy ha már az összes családtagot és barátot lefotóztuk így, újra használnánk. Különösen, ha azt hallja az ember, hogy a fotó alanyából "egy is épp elég".
4K sorozat kompozíció
Objektív: Olympus M.Zuiko Digital 12-40 mm F2.8 Pro. Záridő: 1/200 s, rekesz: f/5, ISO: 400, gyújtótávolság: 15mm
A Fotóstílusok közé került egy L Monochrome D nevű, amelyet a Panasonic kimondottan a street fotósok igényeihez igazított, és három féle erősségben lehet hozzá szemcsésséget állítani. Ez némileg talán kontrasztosabb, mint a már ismert L Monochrome stílus, és mindenképp "életrevalóbb", mint a szimpla Monokróm beállítás, ami elég lapos. Nekem továbbra is a Dinamikus monokróm nevű beállítás a kedvencem, ami ugyan a Szűrők (és nem a Fotóstílusok) között található, de a fotós menüben könnyen rá lehet tenni a PASM módokra is. Ez messze kontrasztosabb és drámaibb képeket ad – a kétféle L Monochrome stílus viszont nagyon szép szürkeárnyalatokat ad – az új D némileg világosabb összhatással. A kapcsolódó Flickr albumunkba tettem néhány összehasonlító mintát.
Reggeli ellenfények L Monochrome D-ben
Objektív: Panasonic Lumix G Vario 45-200mm F/4-5.6 II Power OIS. Záridő: 1/250 s, rekesz: f/5,6, ISO: 800, gyújtótávolság: 200mm
A videófelvétel piros gombja a ki-bekapcsoló tetejére került, így könnyebb használni, mint a GX80-on. Filmezés terén a GX9 nem hoz újdonságot, tudja mindazt, amit a GH5/G9 alatti modellek, de nem többet, és mikrofonbemenet sincs benne (szemben a G80-nal). Igaz, még ezzel a tudással is nagyon kevés további fényképező versenyezhet, árkategóriáján belül meg aztán különösen. Manuál módban használható az Auto ISO, timelapse és stop motion videót is lehet vele készíteni gépen belül. Viszont a 4K módoknál kicsit többet vág a teljes képből, mint az elődei (csak a GH5 és G9 használja a teljes szenzort).
Kitek
A teljesen fekete és fekete-ezüst színváltozatban kapható GX9 váz magában 250 ezer Ft-ba kerül, a 12-32-es obival felszerelt verzió 285-be, a 12-60-as 315-be, a 14-140-es 378-ba. Utóbbiak rendszeren belül a nagyobbak közé tartoznak (legalábbis az apró fixekkel összehasonlítva). Egyébként mindkettő megbízható és remekül használható darab, bár a 12-60-as nagy erényét, miszerint időjárásálló, ezen a vázon nem igen tudjuk kihasználni. A 12-32-es palacsinta objektív pedig meglepően éles és szép képet ad, már-már a fixek, mintsem a többi kitobi szintjét hozva, de hiányzik róla a kézi élességállító gyűrű, és el kell forgatni, hogy kinyíljon, plusz zoomnak eléggé korlátolt. Cserébe ezzel belefér egy nagyobb zsebbe a GX9, míg a másik kettővel nem.
A GX8 sok fotósboltban már nem kapható, de némileg drágább a GX9-nél (azért az időjárásálló kivitel sokaknak hiányozhat). A GX80 viszont önmagában 159, Pana 12-32-vel 175, 14-140-nel kitben pedig 270 ezer Ft-ba kerül. (És elérhető belőle olyan kit is, amihez a 12-32 mellett a szintén kicsi és meglepően jó 35-100-ast csomagolták, és 250 ezer Ft az ára.)
Markolat
A GX sorozat tagjaival kapcsolatban a nagyobb kézzel élőknek szokott problémája lenni, hogy túl kicsik, nincs jó fogásuk. A GX8-nak még viszonylag mély markolata volt, de a GX9-é alig nagyobb, mint a GX80-é. Viszont a Panasonic kiadott hozzá egy DMW-HGR2 nevű markolatot, melyet, ahogy látom, ajándékba is megkaphat az ember, ha a megfelelő helyen vásárolja a GX9-ét (egyébként 20 ezer forint körüli áron elérhető). Ez szuper kis kiegészítő, ami különösen a nagyobb, testesebb objektíveknél jön jól, hiszen azoknál jelentkezik igazán a váz méretéből fakadó hátrány. Az viszont problémát okozhat, hogy nincs rajta alul ajtó az akkuhoz és memóriakártyához, tehát ha előbbi lemerül, utóbbi betelik, akkor le kell szerelni a gripet. A markolat a GX80-ra is illik, ami igen szimpatikus húzás a Panasonictól.
Emellett készült a GX9-hez egy DMW-EC5 nevű szemkagyló is, aminek főleg szemüvegeseknek veszik majd hasznát, tekintve, hogy a kereső elég kicsi.
Veréb a dróton
Objektív: Panasonic Lumix G Vario 45-200mm F/4-5.6 II Power OIS. Záridő: 1/320 s, rekesz: f/5,6, ISO: 400, gyújtótávolság: 200mm
Használati tapasztalatok
Nagyjából ugyanazt mondhatom el a GX9-ről, mint a GX80-ról és az amúgy testesebb G80-ról: olyan mindenes, ami csaknem bármely fotós témánál jól helyt áll. A szenzor kisebb méretéből fakadóan persze magas érzékenységen (ISO 3200 és afölött) erős a zajosodás, de nem annyira, hogy ne lehetne weben vagy kis méretben használható képeket lőni vele. Egyébként az egyszeres autófókusz kevés fénynél is remekül teszi a dolgát, s a követő sem rossz, amennyiben az, amit/akit követnie kell, nem túl gyorsan és viszonylag kiszámíthatóan mozog.
A váz mérete nekem eddig leginkább akkor okozott problémát, ha huzamosabb ideig kellett vele dolgoznom (pl. koncerten), ezért is jó, hogy kapható hozzá kiegészítő markolat. A kis 12-32-es kitobival vagy az apró fixekkel különösen jó móka vele fotózni, ha meg nagyobb üveg kerül rá, hát legfeljebb inkább abba kapaszkodik az ember, mint a vázba.
Mivel Lightroomban még nincs meg a GX9-hez tartozó színprofil, így a RAW file-jait nem tudtam kipróbálni (viszont van gépen belüli RAW feldolgozás, ami azért nem ugyanaz, de így is meglepően sok mindent lehet benne állítani), de a JPG-ek valóban kissé színhelyesebbnek tűnnek, illetve a látvány egésze általában egy kicsit élettelibbnek tűnik. Hozzátenném, hogy nekem eddig sem volt gondom a Pana színvilágával, míg másoknak nem tetszik, de persze ez is egy a fotós társadalom múlhatatlan harcai közül, melyet jobbára felold a megfelelő józan paraszti hozzáállás, vagyis, hogy ízlések és pofonok különbözőek. Vagy csak megszokás kérdése, én mindenesetre úgy találtam, hogy a GX9 általában véve azt adja vissza, amit a két szememmel látok.
Pipacs
Objektív: Panasonic Lumix G Vario 45-200mm F/4-5.6 II Power OIS. Záridő: 1/640 s, rekesz: f/5,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 200mm
Összegzés
Nagy előrelépés (hacsak a 20,3 megapixeles szenzorra váltást nem számítjuk) nem történt, de a GX9 így is rendkívül sokat ad. A relatíve kicsi és könnyű vázba irdatlan sok okosságot épített a Panasonic, egyértelműen az elérhető legjobb ár-érték arányú cserélhető objektíves gépek közé tartozik. Még akkor is, ha egyéni megítélés kérdése, hogy tud-e, ér-e annyival többet a GX80-nál, amennyivel többe kerül. De az tény, hogy a két plusz tárcsa óriási segítség, főleg, ha sűrűn fotóz az ember olyan helyzetben, ahol a fókuszálás módját ill. az expó korrekciót villámgyorsan kell állítani.
Aki túl kicsinek érzi a kamerát (különösen, ha nagyobb objektívet tekernénk rá), segít a jó esetben ajándékba kapott markolat. Mind fotós-, mind videós képességek terén remek gép ez a miniféltégla, a piacon elérhető egyik legjobb stabilizátorral, a gyorsan zajló eseményeket is remekül elkapó 4K fotós módokkal, és az olyan beépített készségekkel, melyek hosszas utómunkát válthatnak ki. Utazáshoz, városi- vagy street fotózáshoz különösen ajánlott gép ez, és sok minden máshoz is remekül használható.
Értékelés: 4,8 pont
Pro:
- fotós és videós téren is számtalan jól használható extrával van felszerelve
- a kisebb-könnyebb tükörnélküli vázak közé tartozik
Kontra:
- relatíve kevés számottevő újdonság az elődmodellekhez képest
- nagyobb kezűeknek nehézkes lehet a tartása (de elérhető hozzá kiegészítő markolat)
- az elektronikus kereső kisebb sok más konkurrens vázénál
A fenti és további tesztfotóink megtekinthetők Flickr albumunkban.
Technikai adatok
Panasonic Lumix G DC-GX9
Bajonett: micro 4/3 rendszer
Pixelek száma: 21,77 MPx
Legnagyobb záridő: 60 másodperc
Legkisebb záridő: 1/16000 másodperc
Érzékenység (ISO): 100 - 25600
Beépített vaku: Felugró vaku
Vakupapucs: Van
Maximális képfelbontás: 5184 x 3888 pixel
Maximális videófelbontás: 3840 x 2160 pixel
FPS (maximum felbontásnál): 30 kép/mp
Kijelző típusa: fel- és lefelé kihajtható, érintésérzékeny
Kijelző mérete: 3 inch
LCD felbontása: 1240000 pixel
AV kimenet: nincs
HDMI kimenet: van
Méret: 124 mm x 72,1 mm x 46,8 mm
Súly: 407 g
(-)