Panasonic Lumix G Vario 12-32mm f/3.5-5.6 Mega-OIS

Uzseka Norbert | 2020. Június 08., Hétfő 08:00

Panasonic Lumix G Vario 12-32mm f/3.5-5.6 Mega-OIS
A Panasonic kisebb méretű cserélhető objektíves vázai mellé már jó ideje ezt az apró zoom objektívet adják kitben. Lássuk, KIT érdekel egy kitobi…

2013-ban dobta piacra a Panasonic ezt a meglepően kicsi és könnyű kitobjektívet, mely szuperül illik a kisebb vázakra, mint amilyenek a GM és GX sorozat tagjai. Bár sok minden változott azóta a micro 4/3 rendszerben, és számos újabb objektívvel gyarapodott a kínálat, a kis 12-32-esnek mindmáig megvannak az előnyei – ahogy a rajongói bázisa is. Lássuk, „szépen öregedett-e”!

 

Kézbe véve

70 grammjával a micro 4/3 legkönnyebb zoomja ez, de sok nagy fényerejű fix objektívnél is kisebb a súlya. Összecsukva 55,5 x 24 mm a mérete, utóbbi a hosszát jelzi. Szűrőmenetére 37mm-es szűrőket lehet feltekerni, ám napellenzőt nincs hova rakni rá (de meglepően jól tűri a szembefényt, a becsillanást). Emellett minden egyéb gomb, tárcsa is hiányzik róla – lehet vele zoomolni, oszt csókolom. Ráadásul a kisfilmes értéken 24-64mm-es zoomtartomány sem túl jelentős, 2,6x-os zoom, még a legtöbb standard zoom is messzebb lát tele végen – ideértve kb. az összes többi kitzoomot is az MFT rendszerben.

 

A 24 mm-es hossz az összezárt objektívre igaz – hogy fotózni tudjunk vele, az óramutató járásának irányában el kell fordítani. Zoomolás közben minimálisan változtatja a méretét, nagyjából 48 mm kinyitva – szóval még úgy sem egy ordenáré méretű holmi.

Bár az objektív teste, tubusa némi fémet is tartalmaz, a bajonettje műanyag (pontosabban kitben véve kifoghatunk műanyag bajonetteset is, önmagában, külön megvásárolva viszont fém bajonettel adják, már ha hihetek a neten olvasottaknak, mert a saját példányom kitben volt). Kinyitva némileg törékenynek tűnik, de valójában egész jól egyben van az objektív, még ha időjárásálló bevonatnak híján van is, bármihez hozzáütögetni meg semmilyen objektívet nem szokás.


panasonic12_32_gx80silver.jpg

 

Az objektív fekete és ezüst színben is elérhető, és megvan azért a maga esztétikája, túl azon, hogy fotózáshoz kinyitva is annyira kicsi, hogy a rendszer legdiszkrétebb üvegei közé tartozik. Amilyen kicsi, olyan csinos.

 

Használati tapasztalatok

És amilyen kicsi, olyan ügyes is. Nem mondom, hogy ennél élesebb zoom objektívet nem találni, de a 12-32-es rajongóinak egyik fő érve az aprócska objektív mellett az élessége. Mely középen minden zoom állásban, legtágabb rekeszeken is igen kiváló. Talán a középső zoom tartományban érdemes lehet f/5,6-ra lerekeszelni, hogy kicsit még élesebb képet adjon, de 12 ill. 32 mm-en a maximum blendén hozza a legjobbat – hozzátéve, hogy f/11-ig megmarad a kiváló élesség, és még f/16-on is egész becsületes. Az f/22-es legszűkebb rekeszt azért jobb nem erőltetni.

A széleken nyilván nem ennyire virágos a helyzet, bár ott is egészen jó élességet kapunk, és általában véve kiegyenlítettebb a közép és a szélek viszonya, mint sok más zoomnál. Összességében azt mondanám, hogy azért is jó kitobjektív ez, mert a mobiltelóknál vagy kis érzékelős kompaktoknál jobb képminőségre vágyó kezdők számára is szemmel látható a különbség élességben, minőségben, ha ezzel fotóznak.

 

720_20181118_1150967_macsek.jpg

A szomszéd macska

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 800, gyújtótávolság: 32 mm


Ami a legtágabb rekeszeket illeti, azok a kitobik szokásos „bűvös” számait hozzák: legnagyobb látószögön f/3,5, legtelébben f/5,6. Túl azon, hogy a 12-32-est nem a nagy fényereje miatt szeretjük, látni kell, hogy a profi standard zoomok f/2,8-as fényerejétől nagylátó végen mindössze 2/3 FÉ-vel sötétebb, és azt is, hogy ez a nagylátószög amúgy is relatíve hosszú, kézből kitartható záridőkre ad lehetőséget.

Mi több, az objektív nevében szereplő Mega O.I.S. arra utal, hogy ebbe a csöppnyi objektívbe még stabilizátort is tett a gyártó, mely 3 fényértéket tud megfogni. Ez a mai, vázba épített stabilizátorral kapható Panasonic vázak esetében nem akkora előny, de korábban a micro 4/3 rendszerben az volt az általános, hogy a Pana vázakban nem volt stabi, csak az Olympusokban. Akárhogy is, 3 FÉ előny sokszor jól tud jönni, úgyhogy ez remek tulajdonsága az apróságnak! És pl. a 32mm-es tele végére tekerve ezzel a stabival kézből ki lehet tartani úgy 1/8 másodpercet, ami azért nem rossz. Ha pedig valamiért, pl. mert állványról fotóznánk, nem szeretnénk, hogy működjön a stabilizátor, úgy keressük meg a váz menüjében a kikapcsolását – már ha olyan vázunk van, ami ezt tudja.

 

720_20200521_1200189_Paddy.jpg

Paddy kutya 32 mm-en

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/60 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 32 mm

 

Ami a látószög tartományt illeti, a tele vége, az ekv. 64 mm valahol a kistele és a normál látószög határán van. Sokat nem segít, ha a témánk messze van, de elég fény mellett, ha nem tudunk közelebb menni, akkor azért jobb a semminél. Hagyományosan a 64 mm még nem számít portré látószögnek (az úgy 75 mm-nél kezdődik), de nem túl közeli portrékra így is jó. Amennyiben krémes háttérelmosásra, álomszerű bokeh-ra vágyunk, akkor persze nem ez az objektív lesz a legjobb barátunk, de, ahogy az már lenni szokott: ha a témánk közel van, a háttér meg jó messze, akkor utóbbi viszonylag szépen elmosott lesz, előbbi pedig szép éles.

 

720_20200521_1200195_Paddy.jpg

Paddy kutya 12 mm-en

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/3,5, ISO: 200, gyújtótávolság: 12 mm

 

Hanem a 12-32-es legtöbb rajongója a nagylátó vége miatt szereti ezt az objektívet. Manapság már egész sok olyan objektív van az MFT rendszerben, amely „tudja” az ekv. 24mm-es (ultra) nagylátószöget, de néhány évvel ezelőtt még párját ritkította. Akkoriban a kitzoomok közül egyedül a számottevően nagyobb-nehezebb (bár még mindig nem ormótlan) Olympus 12-50mm f/3.5-6.3 EZ tudta, mely élességben, főleg képszéleken gyengébben muzsikál cikkem tárgyánál (cserébe van makró állása, és cseppálló). Volt még az Olympus M.ZUIKO DIGITAL ED 12mm f/2, mely számottevően fényerősebb, és középen élesebb is, de nem zoom, plusz sokkal drágább. Az összes többi kit zoom 14mm-ről indult, és az a 2, avagy kisfilmes értéken 4 mm különbség sokkal számottevőbb nagylátó oldalon, mint tele oldalon akár a 10mm-es eltérés. A 14mm is sok mindenre jó, de ha egyszer kipróbálod mellé a 12mm-est, és hozzászoksz, nem akarsz majd visszamenni 14-re. Valahogy ez a 12mm olyan pont jó, nem torzít a széleken (ez az üveg legalábbis nem igen), nagyon sok minden belefér, anélkül, hogy halszem jellege lenne a képének.

S bár ma már jó pár micro 4/3-os objektív adja a 12mm-t, egyikük sem ilyen kicsi és könnyű (és, pláne kitben, olcsó) – és azok között is van, aminél a 12-32-es élesebb képet ad. S mivel az MFT rendszer egyik lényegi része, fő vonzereje, hogy nem kell nagy dög gépet magunkkal cipelni, ilyen szempontból 12mm-re nem találunk ennél jobb választást.

 

720_20171128_PB280104_12mm.jpg

A Bazilika környéke 12 mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M5 Mark II. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/3,5, ISO: 200, gyújtótávolság: 12 mm

 

720_20171128_PB280106_14mm.jpg

A Bazilika környéke 14 mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M5 Mark II. Objektív: Panasonic Lumix G Vario 14-140 mm f/3,5-5,6. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/3,5, ISO: 200, gyújtótávolság: 14 mm


720_20171128_PB280105_32mm.jpg

A Bazilika környéke 32 mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M5 Mark II. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 32 mm


Aztán, hogy a 12mm két fő felhasználási területére, úgyismint tájkép és épületfotózás, mennyire jó ez az üveg, az már véleményes. Úgy értem, egy profi számára elengedhetetlen a teljes képmezős csúcsszuper élesség, ami itt a széleken nem teljesen adott. Mármint, ha kinyomtatunk egy ilyen fotóból egy A/3-as képet, hogy feltegyük a falra, akkor a pixelkukkoló leendő ex-barátainkon kívül senki nem fogja érzékelni, hogy hát a széleken mintha paraszthajszálnyit lágyabb lenne a kép, de profi felhasználáshoz van a rendszerben inkább megfelelő üveg.

 

Streetfotóra, főleg, ha van elég fény, így is tökéletes (pláne, hogy az autófókusza fürge és pontos), esti-éjszakai bevetésen, netán sötét épületbelsőkben pedig vagy kreatívan használjuk a téma bemozdulását, vagy megkérjük, hogy álljon szépen és nyugodtan.

 

720_20200522_1200209_ffrozsa.jpg

Rózsák L.Monochrome módban

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/1300 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 32 mm

 

Az, hogy nincs kézi élességállító gyűrű sem, csekély hátrány, amennyiben kezdők vagyunk, életünk első cserélhető objektíves gépével vettük a 12-32-est, és eszünkbe nem jut, hogy vannak lehetőségek az autómata fókuszáláson kívül is. Ha felmerül bennünk a manuális állítgatás igénye, úgy reménykedjünk, hogy olyan gépünk van, amelyben elérhető a vázon belüli kézi élességállítás. A Panasonic GX80 például ilyen, annak képernyőjén ill. hátsó gombjaival lehet gyorsan, de egészen finoman is állítani az élességet – ez a megoldás nekem nem okozott sem nehézséget, sem hátrányt.

 

Más kérdés, hogy ez az objektív amúgy sem hasít a kézi élességállítást igénylő feladatok egyik legfontosabbikában, a makrózásban, tekintve, hogy a közelpontja a 12 és 20mm közötti zoom tartományban 20 cm, afölött pedig 30 centi. Ez még leginkább tele állásban sem teszi lehetővé igazán közeli közelképek készítését, mégsem olyan rossz, ha pl. kis helyen kell fotóznunk, és a témánk nem jön ennél közelebb. Ez például akkor jön jól, ha szeretnénk portréalanyunk környezetét is láttatni.

 

panasonic12_32_gx80silverblack.jpg

 

Összegzés

Bár vannak a micro 4/3 rendszerben ennél élesebb képet adó, netán jobban felszerelt, messzebbre látó kitzoomok, a maga nemében ez egy kis gyöngyszem. Remek képélesség, apró, kompakt méret és elenyésző súly jellemzi, emellett tudja azt az ekv. 24mm-es, jó nagy látószöget, amit számos kitobjektív nem (és ami annyira tud amazokból hiányozni). Hogy emellé kapunk némi nagyon kisteléig tartó zoomtartományt, s abban is klassz élességet, az már szinte csak a hab a tortán. A mindennapokban, de akár komolyabb street- és amatőr fotósoknak is tökéletes választás ez az objektív a mérete-súlya miatt, különösen a kisebb vázakra. S bár ennél minimálabb nehezen lehetne egy zoom objektív, összességében amit tud, az sokkal több, mint amit kinéznénk belőle, ráadásul azt nagyon is jól tudja. Önmagában véve 120 ezer forintba kerül, amit meg is érdemel, de sokkal inkább érdemesebb vázzal együtt, kitben venni.

 

Értékelés: 4,7 pont

Pro:

- meglepően kicsi és könnyű

- 12mm-es nagylátószög, és teljes zoomtartományban remek élesség

 

Kontra:

- csak zoomgyűrűje van, semmi egyéb

- elcsavarva ki kell nyitni, hogy fotózni lehessen vele

 

Az objektív honlapja

 

panasonic_12_32silver.jpg

Technikai adatok

Panasonic Lumix G Vario 12-32mm f/3.5-5.6 Mega-OIS

Elérhető bajonett(ek): Micro 4/3

Gyújtótávolság: 12 - 32 mm (2,6x zoom)

Legnagyobb blende: f/3,5 (12mm-en), f/5,6 (32mm-en)

Legkisebb blende: f/22

Objektív felépítése: 8 lencsetag 7 csoportban

Lamellák száma: 7

Látószög: 84-37°

Legkisebb tárgytávolság: 20 cm (12-20mm-es zoom tartományban, 30 cm afölött)

Szűrőmenet: 37 mm

Méret: 55,5 x 24 mm

Tömeg: 70 g

Stabilizátor: van

Időjárásálló: nem

 

 

 

720_20200501_1190856_Wekerle.jpg

Wekerletelepi épület

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 12 mm


720_20200527_1200534_Wekerle12mm.jpg

Wekerletelep 12 mm-en

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/3,5, ISO: 400, gyújtótávolság: 12 mm


720_20200527_1200535_Wekerle23mm.jpg

Wekerletelep 23 mm-en

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/4,9, ISO: 400, gyújtótávolság: 23 mm

 

720_20181104_1150876_hinta.jpg

Novemberi hintázás

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 400, gyújtótávolság: 12 mm

 

720_20181129_1430029_este.jpg

Novemberi este

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/8 mp, rekesz: f/3,5, ISO: 1600, gyújtótávolság: 12 mm

 

720_20200415_1190675_virag.jpg

Áprilisi virágok

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 32 mm

 

720_20200529_1200620_pipacs.jpg

Májusi pipacsok

Váz: Panasonic GX80. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 400, gyújtótávolság: 32 mm

 

 

 

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.100862 másodperc.