Panasonic Leica DG Nocticron 42.5mm f/1.2 ASPH teszt

Uzseka Norbert | 2020. Október 09., Péntek 07:00

Panasonic Leica DG Nocticron 42.5mm f/1.2 ASPH teszt
A Nocticron volt az első a micro 4/3-os objektívek sorában, melyet f/1,2-es legtágabb blendével szereltek, de 2014 eleji megjelenése óta mit sem vesztett értékéből.

Egy kis történelem

A micro 4/3 rendszerben 2011-ben jelent meg az első fényerős portréobjektív, az Olympus 45mm f/1.8 MSC, mely hamar sokak kedvence lett, s azóta is tartja pozícióját. Ez az objektív kisfilmes értéken 90mm-esnek felel meg, s az egy évre rá érkező, annál is élesebb Olympus 75mm f/1.8 is sikeresnek bizonyult, ámbár az jóval szűkebb, 150mm-esnek megfelelő látószöget ad. Bár sok profi igényeit kielégítette ez a két üveg is, cikkem tárgyának megjelenése 2014 elején szintlépést jelzett a rendszerben. Nem pusztán az első f/1,2-es obi volt ez, de élesség és kialakítás terén is olyat hozott, ami korábban nem volt jelen ebben a rendszerben. Azóta már nem számít egyedülállónak az MFT világában, hiszen az Olympus három f/1,2-es blendét tudó PRO objektívet is kiadott 2016-17-ben, köztük a Nocticron legfőbb kihívóját, az Olympus ED 45mm F1.2 Pro-t. Kíváncsi voltam, hogy egy olyan objektív, amely számos, a rendszerbe később bevezetett technikai újdonság előtt készült, hogy áll helyt ma.

 

Kézbe véve

Az első pillantásra is világos, hogy ez egy csúcsminőségű anyagokból készült objektív. Ámbár időjárásálló bevonatokat nem kapott. 74 x 77 mm-es méreteivel (67mm-es a szűrőmenete), 425 grammos súlyával rendszeren belül nagynak számít a fixek között, de még az olyan, kisebb vázakon sem vészes, mint amilyen mondjuk a Panasonic GX80.

 

Az objektív elejénél találjuk a sajnálatos módon ritkaságnak számító rekeszállító gyűrűt, mely pont jó helyen van, és f/1,2-től f/16-ig lehet tekergetni. Egész fényértékenként vannak felfestve a blendék, de 1/3 FÉ-nként lehet állítani, plusz ott a piros A, ha a rekesz kiválasztását a fényképezőgépre bíznánk. A rossz hír az, hogy Olympus vázakon ez a gyűrű nem működik – sosem késő orvosolni ezt a problémát egy firmware frissítéssel…

 

720_20200817_1720341_szurkemarha.jpg

Szürkemarhák Tihanyban

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/10000 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 200

 

Ezt követi a hangsúlyos, jól működő kézi élességállítógyűrű, majd az automata/kézi élességállítás kapcsolóját ill. a stabilizátor ki-bekapcsolóját találjuk.

 

Az objektívhez jár egy fémből készült, jó mély napellenző, amit az oldalán lévő csavarral lehet a helyére rögzíteni. Amellett, hogy van ennek valami csoda menő retro hangulata, sok évnyi használat alatt a csavar veszít az erejéből, és így nem illeszkedik olyan biztonságosan a napellenző az objektívre. Ezt onnan tudom, hogy egy sokat látott tesztpéldány járt nálam. Az viszont jó hír, hogy azon a részen, ahol az objektívhez csatlakozik, nem hagyott nyomot.

 

nocticron_hood.jpg


Használati tapasztalatok

A maga idejében ez volt az MFT rendszer legélesebb objektívje, és máig a legjobbak közé tartozik. Ahogy számítani lehet rá, a legtágabb rekeszen a képszélek enyhén lágyabbak, de nem annyira, hogy a profikat elriassza, középen pedig megvan a szemet gyönyörködtető élesség. Az objektív képe f/4 és f/8 között faltól-falig csúcséles, de középen f/2-n és f/2,8-on talán még ezeknél is jobban teljesít. Még az f/11 is meggyőző, egyedül a legszűkebb rekeszt, az f/16-ost érdemes hanyagolni, ha van rá mód.

 

720_20200817_1720425dinnyes.jpg

Nyári italok bokeh-val

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/6400 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 200

 

Az objektív élességállításával nem volt bajom, hiába van a mai gépekben olyan fókuszáló technológia, amely 2014 elején még nem létezett, a legtöbb esetben villámgyorsan megvolt az élesség. Nem állítom, hogy az újabb objektívek nem gyorsabbak még ennél is, de olyan, hogy valamiről lekéstem volna, max. akkor fordult elő, amikor más üvegeknél is szokott: kevés fényben vagy homogén felület esetén.

 

Az objektívbe épített stabilizátor papíron kb. 2 fényértéket tud megfogni, de képes összekapcsolódni az újabb Panasonic gépekbe szerelt Dual I.S. rendszerrel, ami 5 FÉ előnyt is simán jelenthet.

 

A legkisebb tárgytávolság 50 cm, ami nem rossz, de a Panasonic Lumix G 42.5mm f/1.7 jóval közelebb, 31 cm-re enged a témához.

 

720_20200905_1740888_napraforgo.jpg

Napraforgó vendéggel

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/4,5, ISO: 200


100%-os kivágás:

720_20200905_1740888_napraforgo100.jpg

 

Az objektív háttérelmosása álomszép, és az f/1,2 még a micro 4/3 rendszer kisebb érzékelőlapkáján is papírvékony mélységélességet fog eredményezni. Ez ennél a látószögnél, mely oly’ kedvelt portrézásra, különösen fontos. De amiért én a leginkább kíváncsi voltam erre az üvegre, az nem is annyira a portré, mint a koncertfotózás.

Melyre hosszú évek óta használom nagy megelégedéssel a Nocticron „kistestvérét”, a Panasonic Lumix G 42.5mm f/1.7-est (még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a micro 4/3 kisebb szenzorának hátránya pont ebben a közegben jön elő, amennyiben kevésbé jól megvilágított klubbulikba jár az ember, ahogy teszem jómagam is, ha a járványhelyzet épp engedi). A két objektív között nincs egy teljes fényérték különbség sem (5/6-od FÉ-ről van szó), és a Lumix élességére sem lehet panasz.

Mégis úgy tapasztaltam, magától értetődő módon, hogy a Nocticront használva alacsonyabb érzékenységgel is meg tudtam lőni ugyanazokat a fotókat. Koncerten ugye gyakran változik a fény, a kis klubokban amúgy sincs belőle sok, ellenben a zenészek gyakran gyorsan mozognak, ezért sokszor az ISO 1600 sem elég, hogy használható képek készüljenek. Csakhogy nyomtatásba azt én már túl zajosnak érzem, és ha csak mód van rá, úgy helyezkedem és komponálok, kivárva egy-egy mozdulat csúcs- vagy végpontját, hogy lehetőleg már ISO 800 is elég legyen. A Nocticronnal azonban egy sor olyan koncertfotót is sikerült lőnöm, amelyhez 500-as ISO-t állítottam be. Önmagában emiatt is kívánságlistás lenne nálam ez az objektív.

 

720_20200912_1750655_divideD.jpg

Divided koncert a Dürer Kertben

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 500

 

De a portrézáson és koncert/eseményfotózáson túl még annyi mindenre használható jól ez az üveg! Az az ekv. 85mm olyan látószög, mely kistelének számít, ezt használva nem kell nagyon messzire gyalogolnunk fotónk alanyától akkor sem, ha egész alakos képet akarunk készíteni róla. Magam az említett Lumix üveggel pl. egy Könyvfesztivált is végig tudtam fotózni gond nélkül, kül- és beltéri helyszínein egyaránt. Úgyhogy akár streetfotózásra is használható, meg persze az apró részletek kiemelésére, és így tovább.

 

Összehasonlítás

Cikkem tárgya 548 ezer forint körüli áron érhető el. Legfőbb kihívója, az Olympus ED 45mm F1.2 Pro hasonló paraméterekkel bír méret-súly tekintetében, nyilván újabb technológiát használ, ára 449 ezer forint körül van, tehát egy százassal olcsóbb. Nincs benne stabilizátor, de a mai, stabilizált vázak mellett (s pláne Oly vázon) ez nem igazán probléma.

A rendszer mintegy klasszikussá vált első portréobjektívje, az Olympus 45mm f/1.8 MSC kisebb (56 x 46 mm, 37mm-es szűrőmenettel), sokkal könnyebb (116 gramm), és bár élességben, főleg legtágabb rekesz mellett a széleken, elmarad a két profi obitól, azért így is nagyon-nagyon jó eredményeket produkál, és 100 ezer forint körüli áron vihető. A Panasonic Lumix G 42.5mm f/1.7 Asph POWER O.I.S. szintén remek képminőséget ad, 55 x 50 mm a mérete, 37mm-es szűrő megy rá, súlya 130 gramm, az Olyval ellentétben van benne stabi, az ára pedig 134 ezer forint körül van. További előnye a többivel szemben, hogy 50 helyett 31 cm a közelpontja, ami a közelképek, apró részletek szerelmeseinek jön jól.

Van még a rendszerben egy hasonló látószögű fix, a Panasonic Leica 45mm f/2.8 OIS Macro, mely kevéssé fényerős, de a rendszer első makró objektívje volt, és máig szépen muzsikál. Van két 60mm-es f/2,8-as üveg is (Olympus makró ill. Sigma), szintén remek darabok, de ha a nagy fényerő számít, akkor a Sigma 56mm f/1.4 DC DN C lehet még érdekes.

És ha már fentebb szóba került, nem hagyom ki a felsorolásból az Olympus 75mm f/1.8 nevű szuper üveget sem, mely már nem kistele, de máig a rendszer legélesebbjei közé tartozik, és átmenetet képez a kicsi fixek és a profi üvegek között: 64 x 69,1 mm, 305 gramm, 310 ezer forint körüli legolcsóbb ár.

Aki tehát portrézni szeretne micro 4/3-os fényképezővel, annak bőven van miből választania.

 

720_20200813_1720038_StormTheStudio_vagott.jpg

Storm The Studio koncert az A38 hajón (vágott kép)

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 800

 

Összegzés

Okkal szerzett jelentős hírnevet és rajongótábort ez az objektív, sok profit is bevonzva a micro 4/3 rendszerbe. Máig a legélesebb objektívek közé tartozik, már legtágabb rekeszen is. A nagy fényerő a keskeny mélységélesség és szépséges háttérelmosás mellett a kevés fényben történő fotózásnál is jól jön. Az objektív nyújtotta látószög nem annyira szűk, hogy megakadályozza a fotóst abban, hogy portrézáson kívül másra is használhassa ezt az objektívet – ha rászánjuk az időt, hogy kitapasztaljuk, meglepően sokoldalúnak bizonyulhat. De attól még portré- és koncertfotózásra való leginkább, és mindkettő esetében nagyon jól jön, hogy az újabb Panasonic vázak Dual IS  nevezetű stabilizátorával össze tud kapcsolódni az objektívbe épített stabi. Vitathatatlanul csúcsminőségű objektív ez.

 

Értékelés: 4,9 pont

Pro:

- a rendszer egyik legélesebb objektívje

Kontra:

- bár megéri az árát, az ezzel szinte teljesen megegyező Olympus PRO objektív jóval olcsóbb

 

Az objektív holnapja

 

nocticron.jpg

Panasonic Leica DG Nocticron 42.5mm f/1.2 ASPH Power O.I.S.

Elérhető bajonett(ek): Micro FourThirds

Gyújtótávolság: 42,5 mm (ekv. 85 mm)

Objektív felépítése: 14 lencsetag 11 csoportban

Lamellák száma: 9

Látószög: 29°

Legnagyobb blende: f/1,2

Legkisebb blende: f/16

Legkisebb tárgytávolság: 50 cm

Nagyítás: 0,1x

Szűrőmenet: 67 mm

Méret: 76,8 x 74 mm

Tömeg 425 g

Stabilizátor: igen

Időjárásálló: nem

 

További tesztfotók:

 

720_20200813_1720006_StormTheStudio_vagott.jpg

Storm The Studio koncert az A38 hajón (vágott kép)

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 800

 

720_20200817_1720432_Balaton.jpg

Vitorlás Tihany mellett

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/8, ISO: 200

 

720_20200818_1720673_Folly.jpg

Szobor a Folly Arborétumban

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/8000 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 400

 

720_20200818_1720688Folly.jpg

Útjelzők a Folly Arborétumban

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 400

 

720_20200818_1720779Follyvirag.jpg

Virágok eső után a Folly Arborétumban

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/3,2, ISO: 200

 

720_20200818_1720857Follykorakas.jpg

Kőrakások a Folly Arborétumban

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/2,2, ISO: 400

 

720_20200818_1720858Folly_bekesseg.jpg

Szobor a Folly Arborétumban

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/6400 mp, rekesz: f/2,2, ISO: 400

 

720_20200818_1730038Hegyestu.jpg

Hegyestű, Monoszló

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/16000 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 200

 

720_20200819_1730301_bogar.jpg

Dörgicsei bogár

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/5, ISO: 400

 

720_20200823_1730674_Wekerle.jpg

Koncert a Kós Károly téri zenepavilonban, Wekerletelepen

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/2500 mp, rekesz: f/1,4, ISO: 200

 

720_20200829_1740176_Paddy.jpg

Paddy portré

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/60 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 320

 

720_20200904_1740407_Parlament.jpg

Különös rajzás a Parlament fölött éjjel

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/3 mp, rekesz: f/5, ISO: 800

 

720_20200904_1740512_MadRobots.jpg

Mad Robots koncert a Trip hajón

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 1250

 

720_20200904_1740682_MadRobots.jpg

Mad Robots koncert a Trip hajón

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 1250

 

720_20200905_1740897_Lucifer.jpg

Lucifer cica (R.I.P.)

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/2500 mp, rekesz: f/2,2, ISO: 200

 

720_20200912_1750819_Cadaveres.jpg

Cadaveres koncert a Dürer Kertben

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 800

 

720_20200912_1750973_WatchMyDying_vagott.jpg

Watch My Dying koncert a Dürer Kertben (vágott kép)

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 800

 

720_20200919_1760320pava.jpg

Páva bokeh-val

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/1,2, ISO: 200

 

720_20200919_1760369Paddy.jpg

Paddy a gimnáziumnál

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/2,5, ISO: 200

 

720_20200919_1760371lakatbokeh.jpg

Lakatos bokeh-teszt – f/2,5

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/2,5, ISO: 200

 

720_20200919_1760373lakatbokeh.jpg

Lakatos bokeh-teszt – f/16

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/10 mp, rekesz: f/16, ISO: 200

 

720_20200919_1760463iskola.jpg

Modern és régi suli

Váz: Panasonic G80. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/2, ISO: 200

 

 

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 3.178349 másodperc.