Olympus M.Zuiko Digital ED 100-400mm f/5.6-6.3 IS

Uzseka Norbert | 2020. Szeptember 17., Csütörtök 07:00

Olympus M.Zuiko Digital ED 100-400mm f/5.6-6.3 IS
Az Olympus új telezoom objektíve kisfilmes értéken 200-800mm-es átfogást ad, ahhoz képest kompakt méretben és súllyal. Teszteltük, hogy mit tud, és kiderült, hogy nagyon sokat.

Miközben az Olympus cég eladta a fotós részlegét külsős befektetőknek, alsó hangon is a frászt hozva a termékeiket használókra, egyúttal piacra dobta a belépő szintű cserélhetőobjektíves fényképező-sorozatának, az E-M10-nek a IV. darabját, valamint ezt a szupertelezoomot. És mindkettő nagyon jól sikerült!

 

Kézbe véve

Egy ilyen brutális telezoomnál még a micro 4/3 szenzor esetében is számítani lehetett rá, hogy méretes lesz az objektív, bár természetesen a maga 1120 grammos súlyával, 86,4 mm x 205,7 mm-es méretével így is kategóriákkal kisebb-könnyebb, mint a nagyobb érzékelőre épülő rendszerek hasonló messzelátói. Kétségtelen, hogy ez már az a súly, amit megérez a fotós, pláne, ha hosszasan lődöz. Ha pedig városban fotózgatva feltesszük az objektívre a jó mélyre sikerült napellenzőt és kitekerjük 400mm-re, akkor azért megeshet, hogy megkérdezi majd tőlünk a rendőr, hogy kinek is dolgozunk épp. Ez a méret már megfelelő táskát/hátizsákot is igényel, és még a rendszer vaskosabb gépeire tekerve sem nagyon fogjuk csak úgy a nyakunkban lógatni.

 

Az objektív, alkalmazkodva az egyik fő célcsoportjának (természet- és vadfotósok) igényeihez időjárásálló bevonatot kapott (még ha nem is full fém az egész), bírja a port, az enyhébb nedvességet és a fagyot is.

 

Az elejéhez közel találjuk a keskenyebb, de remekül működő kézi élességállító gyűrűt. Azt követi a messze hangsúlyosabb zoomgyűrű, melynél 100-asonként jelölték a gyutávokat. Ez nem túl szoros, de nem is enged túl könnyen, pont jó, bár 100-ról 400-ra tekerni néha azért melós.

 

720_20200810_0165_hattyu.jpg

Balatonvilágosi hattyú

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 250, gyújtótávolság: 169 mm

 

Az objektív következő „szelvényén” különféle kapcsolókat találunk. Az automata/kézifókusz- ill. a stabilizátor kapcsolóját nem kell magyaráznom, a harmadik pedig egy fókuszlimiter, amivel beállíthatjuk, hogy az objektív 1,3 – 6 méter között, 6 méter és végtelen között, ill. 1,3 méter és végtelen között fókuszáljon. Ez hasznos tud lenni, amennyiben bizton tudjuk, hogy az első két kategória valamelyikébe fog esni a megörökítendő téma, hiszen ekkor kisebb tartományt kell bejárnia az autómata fókuszállító mechanizmusnak. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy olyan villámgyors az AF a teljes tartományban is, hogy csak elvétve láttam szükségét, hogy használjam.

Van továbbá egy Lock nevű kapcsoló, mellyel 100mm-es állásban rögzíthetjük az objektívet – ez frontlencsével lefelé szállításkor lehet hasznos, tekintve, hogy máskülönben nem igen fog elcsúszni a zoom. De persze akkor is jól jön, ha csak 100mm-en akarunk fotózni.

 

A bajonett előtt pedig az állványcsatlakozót találjuk, mely a rögzítőjének köszönhetően kedvünkre forgatható vagy le is szedhető, bár úgy tapasztaltam, hogy állvány nélkül is jól jön, segít a fogásban, kezelésben (már ha nem úgy áll a csonk, hogy pont útban legyen). A csatlakozó kompatibilis az ARCA Swiss szabvánnyal.

 

web_LENSES_EZ-M1040_Cutmodel__Product_090_master.jpg

Használati tapasztalatok

Kellett némi idő, míg megszoktam az objektív méretét és súlyát, pláne, hogy az Olympus E-M10 IV-gyel teszteltem, nem pedig valamelyik megtermettebb vázzal. Ám az már az első fotóknál nyilvánvalóvá vált számomra, hogy hiába nincs PRO jelzés ezen az objektíven, a gyártó mindent megtett azért, hogy a sport- és természetfotósok kedvében járjon. A fent felsorolt készségeken túl az objektív tudása, képminősége is remek.

 

Persze, nem igazán fényerős nagy-telezoomról lévén szó nem várhatjuk el, hogy minden állásban faltól-falig pengeéles képeket kapjunk, ám még 400mm-en is sokkal több volt a megtartásra érdemes fotóm, mint amit törölni kellett.

 

Nem meglepő módon a legjobb élességet 100mm-en kapjuk, f/5 és f/11 blendék között középen és széleken is kimagaslóan jól teljesít az objektív, de még az f/16-os rekesz sem kutya. 200mm-re tekerve és attól felfelé már mérsékeltebb az élesség, de odafigyelve ezen gyújtótávolságokat használva is lehet szuper képeket készíteni. Még akkor is, ha az objektív már 300mm-en eléri a nevében jelzett f/6,3-as legtágabb rekeszt (ez 200mm-en f/5,7).

 

720_20200806_0057_szobor100mm.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/5, ISO: 200, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200806_0058_szobor400mm.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 200, gyújtótávolság: 400 mm

 

Ez az f/5-6,3 nyilván eléggé be tudja határolni az objektív használhatóságát kevesebb fényben, bár a micro 4/3 rendszer csúcsgépein azért elég magasra lehet engedni az ISO-t, de van az a gyors téma, ahol sem a nagy érzékenység, sem a stabilizátor nem segít. Egy pörgős kézilabda meccsen vagy repkedő madarakat fotózva villámgyors záridőre van szükség, és pláne f/6,3-nál azért nem egyszerű úgy sakkozni az expozíciós értékekkel, hogy meglegyen a kimerevített mozgás. De nem lehetetlen, és inkább legyen egy kicsit zajos a kép, mint bemozdult.

 

Ennek a rekesztartománynak a másik hátulütője, pláne a micro 4/3 rendszer kisebb érzékelőjével párosítva, a nagyobb mélységélesség. Ugyanakkor ilyen nagytelénél ez kevésbé érvényesül, és ha témánk és a háttér/előtér között van némi távolság, akkor szép bokeh-ra is lehetőség nyílik.

Ha viszont témánk nagyon messze van, és párás napot fogtunk ki, vagy egyéb, zavaró légköri jelenséget, akkor számítsunk rá, hogy az élesség gyengébb lesz, és ez nem az objektív hibája.

 

Ami a stabilizálást illeti, a 100-400-as egyike azon kevés Olympus objektívnek, melybe stabilizátort szereltek. A rossz hír az, hogy a beleépített stabi nem kapcsolódik össze a menőbb Oly vázakban található, csúcsszuper Sync IS rendszerrel. Valószínű, hogy témája válogatja, hogy mihez melyiket érdemesebb használni, az objektív vagy a váz stabilizátorát, de a tapasztalat azt mutatta, hogy a hivatalosan megadott 3 fényértéknél akár többet is meg lehet fogni az objektív stabijával. Igaz, ahhoz az objektívet magát is úgy kell megfogni, és persze ilyenkor kevesebb lesz az igazán éles kép. De a fő, hogy lehet 3FÉ-nél többet is nyerni vele, csak érdemes sorozatot lőni, hogy több legyen a találat.

 

720_20200806_0193NyĂĄryPĂĄlutca.jpg

Graffiti a Nyáry Pál utcában

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/9, ISO: 200, gyújtótávolság: 100 mm

 

Mint említettem, az autófókusz igen gyors és megbízható, s pláne az lehet az E-M1 III-on vagy az E-M1X-en. Nyilván ez a két csúcsváz az, amely a legjobban ki tudja használni az objektív tudását, ill. ezekkel érhetők el a legjobb eredmények, de az E-M10 IV-essel is rengeteg olyan fotót lőttem, amivel elégedett voltam, és meggyőződésem, hogy Panasonic vázakon is szépen muzsikál az üveg.

 

Az objektív közelpontja 1,3 méter a teljes zoomtartományban, ami 400mm-en már igazán közeli képeket tesz lehetővé (ha makrót nem is). Ha pedig valakinek nem elég az ekv. 800mm, az örömmel hallja majd, hogy az objektív kompatibilis az Olympus két telekonverterével (M.Zuiko Digital 1.4x TC MC14 és M.Zuiko Digital 2x TC MC20). Előbbivel 1120mm-es, utóbbival 1600mm-es gyújtótávolságba is kémlelhetünk, igaz, 1 ill. 2FÉ veszteséggel kell számolni, szóval azokhoz aztán végképp szükség lesz a sok fényre, és jó eséllyel egy masszív állványra is.

 

720_20200810_0234_Siofok.jpg

Siófok nagyon messziről

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/1250 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 250, gyújtótávolság: 400 mm

 

Összehasonlítás

A micro 4/3 rendszerben kb. minden IS van, sőt, van, amiből több is. Telezoomok terén is kiválóan áll a rendszer, elég a legutóbb tesztelt Panasonic Lumix G 100-300mm f/4-5.6 II Power O.I.S.-ra utalnom. Abban a tesztben átnéztem a 300mm-ig tartó zoomokat, így itt most nem térnék ki rájuk külön – nyilván 300mm és 400mm között nincs orbitális nagy különbség, de az Olympus 100-400-as ritka jól felszerelt üveg, és élességben is lepipálja a 400-ig nem látó versenytársak egy részét. Nyilván az Olympus 300mm f/4 IS Pro vagy a Panasonic Leica 200mm f/2.8 Power-OIS egész más, profiknak szánt kategória, bár a profik attól is profik, hogy egy kevésbé fényerős objektívvel is meglövik a tutit.

Mindazonáltal van a rendszerben egy másik 100-400-as is, a Panasonic Leica DG Vario-Elmar 100-400mm f/4-6.3 Power OIS. Ezt sajnos még nem tudtam tesztelni, de némileg könnyebb (985 gramm) és kisebb (171,5 mm a hossza). Megfelelő Pana vázakon összekapcsolódik a Dual IS stabilizátorral, tehát 5FÉ előnyt is könnyebben hoz. 100mm-en némileg fényerősebb, és 300mm-en még f/5,7 a legtágabb rekesz. Élességben, ha hihetünk a teszteknek, itt ez a jobb, ott meg amaz. Árban viszont a PanaLeica húzósabb, 580 ezer forintba kerül momentán, míg cikkem tárgya 450 ezer forintért már vihető.

 

720_20200804_0038hattyu.jpg

Dusnoki hattyúk

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 138 mm

 

Összegzés

A telezoom sajátos kategória bármely rendszerben. Megvannak a hátulütői, a nehézségei (pl. a súly), cserébe viszont közel hozza a messzi témákat. Az Olympus 100-400-asa meglehetősen jól teljesít még a nagytele állásokban is, bár nem meglepő módon 100mm-en a legélesebb. Tudása, felszereltsége profiknak és amatőröknek egyaránt vonzóvá teszi, így aki madarakat-vadakat, sporteseményeket, netán a szomszédban lakó ellenforradalmárt akarja lefotózni, az ezzel az objektívvel meg fogja tudni oldani a feladatot. Igaz, hogy nem túl fényerős, tehát sok napfényben jobban muzsikál, és van olyan fényképezőváz, amellyel jobb eredményt fog produkálni, mint egy olcsóbbal, összességében azonban soha rosszabb telezoomot!

 

Értékelés: 4,7 pont

Pro:

- rendkívüli zoomátfogás

- remek felszereltség, jó képélesség

Kontra:

- attól még, hogy kategóriájában kicsi és könnyű, magunkkal hurcibálni nagy és nehéz

 

Az objektív honlapja

 

web_OM-D_E-M1_Mark_III_black_EZ-M1040_MC-20__Product_350_master.jpg

Olympus M.Zuiko Digital ED 100-400mm f/5.6-6.3 IS

Elérhető bajonett(ek): Micro 4/3

Gyújtótávolság: 100 - 400 mm (4x zoom)

Legnagyobb blende: f/5 (100mm-en), f/6,3 (300-400mm-en)

Legkisebb blende: f/22

Objektív felépítése: 21 lencsetag 15 csoportban

Lamellák száma: 9

Látószög: 12-3,1°

Legkisebb tárgytávolság: 130 cm

Szűrőmenet: 72 mm

Méret: 86,4 x 205,7 mm

Tömeg: 1120 g

Stabilizátor: van

Időjárásálló: igen

 

 

 

720_20200804_0048hattyu.jpg

Dusnoki hattyúk

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/5, ISO: 200, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200804_0065virag.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/1250 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 200, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200806_0070_szobor.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 200, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200806_0073szobor.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/6,1, ISO: 200, gyújtótávolság: 261 mm

 

720_20200806_0100var100mm.jpg

A Budai Vár 100mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/5, ISO: 200, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200806_0101var400mm.jpg

A Budai Vár 400mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 200, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200806_0125_vespa.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 200, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200806_0132fagyi.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/5, ISO: 200, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200806_0143SzentHedvig.jpg

Szent Hedvig szobra a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom parkjában

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/6, ISO: 200, gyújtótávolság: 218 mm

 

720_20200806_0147SzentKinga.jpg

Szent Kinga szobra a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom parkjában f/5-ös blendével

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/1250 mp, rekesz: f/5, ISO: 200, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200806_0148SzentKinga.jpg

Szent Kinga szobra a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom parkjában f/20-as blendével

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/20, ISO: 200, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200806_0182jeges.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 200, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200806_0185angyal.jpg

A Budapesti Belvárosi Szent Mihály-templom egyik angyala

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 200, gyújtótávolság: 335 mm

 

720_20200806_0189kirakat.jpg

Váci utcai kirakat

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/5,4, ISO: 200, gyújtótávolság: 123 mm

 

720_20200807_0028ora.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/30 mp, rekesz: f/6, ISO: 800, gyújtótávolság: 210 mm

 

720_20200809_0288_rozsdafarku.jpg

Rozsdafarkú

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 320, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200810_0082_makk.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 400, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200810_0105SzentIstvan100mm.jpg

Szent István szobra Balatonszabadiban, 100mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/3200 mp, rekesz: f/5, ISO: 400, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200810_0106SzentIstvan400mm.jpg

Szent István szobra Balatonszabadiban, 400mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 400, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200810_0191_vizibicikli100mm.jpg

Vízibicikli 100mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 250, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200810_0192_vizibicikli400mm.jpg

Vízibicikli 400mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 250, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200810_0224traktor.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 250, gyújtótávolság: 312 mm

 

720_20200810_0306virag.jpg

Orvosi atracél

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/9, ISO: 500, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200810_0316_szolo.jpg

Szőlő 100mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/13, ISO: 500, gyújtótávolság: 100 mm

 

720_20200810_0326szolo.jpg

Szőlő 400mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 500, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200810_0383_Hold.jpg

Hold 400mm-en

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 250, gyújtótávolság: 400 mm

 

100%-os kivágás:

720_20200810_0383_Hold100szazalek.jpg


 

720_20200811_0371_korakas.jpg

 

Balatoni rakások

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 250, gyújtótávolság: 400 mm

 

720_20200812_0078Paddy.jpg

Paddy kutya

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/6,2, ISO: 320, gyújtótávolság: 276 mm

 

720_20200812_0093muskatli.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/5,9, ISO: 320, gyújtótávolság: 200 mm

 

720_20200812_0141meh.jpg

Váz: Olympus OM-D E-M10 Mark IV. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 800, gyújtótávolság: 400 mm

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.091029 másodperc.