MIÉRT GHÁNA, ÉS KONKRÉTABBAN MIÉRT BUKOM LETT A KÜLÖNLEGES PROJEKT TÉMÁJA?

Tinédzserként a családommal egy vitorláson bejártuk a világot, és a testvéreimmel minden kikötés alkalmával felkerestük a helyi harcművész mestert vagy klubot, hogy vele/velük edzhessünk. Sok tekintetben ez volt a belépőjegyünk a közösségbe, nagyon természetes alapot adott a kapcsolatteremtéshez a helyiekkel.

A boksz és a harcművészetek globális világában felnőve számos történetet hallottam a Ghána fővárosából, Accrából érkező bokszvilágbajnokok feltűnően nagy számáról. Mégis mindig úgy tűnt, hogy valami hatalmas rejtély övezi ezt a helyet.

Fotós karrierem során sok különböző sportágat fényképeztem már, de sosem szántam rá igazán időt, hogy a boksszal foglalkozzam. Érdekfeszítő volt Bukom felfedezése, az igazság megismerése fiatalkorom történeteiről. A kultúra mélyére akartam ásni, és találkozni akartam az itt edző gyerekekkel és legendákkal, hogy végre megérthessem, hogyan képes ez a hely ilyen nagyszerű sportolókat kinevelni. Ezért ragaszkodtam ehhez, amikor lehetőséget kaptam, hogy a Nikon európai nagyköveteként a szenvedélyem alapján válasszak projektet.

MI AZ, AMIT BUKOM BOKSZOLÓIVAL KAPCSOLATBAN LENYŰGÖZŐNEK TALÁLT?

Kemény környék ez, az ott élő ga-k (a Ga törzs tagjai) küzdőhagyományai pedig régi időkre nyúlnak vissza. Ám ami igazán lenyűgöző volt, az a boksztermek szerepe a közösségtudat építésében; igazán nagyszerű volt ezt látni.

Hihetetlen, hogy mennyi bokszterem sűrűsödik egy ilyen kicsi helyen, úgy halottam, hogy több mint 30. A hét legjelentősebb terem meglátogatásával is csak a felszínt kapargattuk. A boksz rendkívül fontos része a mindennapi életnek, hatalmas ösztönző erő. Mindenkinek megvan a maga kedvenc helyi bajnoka, akinek eljár a meccseire, és akinek az edzésein is feltűnik, hogy támogassa. Ha Bukomban bokszbajnok lesz belőled, attól a pillanattól kezdve te leszel a legnagyobb tiszteletnek örvendő személy a városban.

MILYEN KÖRÜLMÉNYEK URALKODNAK BUKOMBAN, ÉS HOGYAN TERVEZTE MEGÖRÖKÍTENI A LÁTOTTAKAT?

Ghána az egyenlítőhöz közel fekszik, így természetesen nagy a forróság és magas – de elviselhető – a páratartalom. Bukom egy zsúfolt városi környezet, ahol soha nincs csend. Mindig minden sarkon történik valami. A folyamatos izzadás, a vezetékes víz nélküli helyek, a nyitott csatornák és a sós tengeri szellő (amelybe füstölt hal illata vegyül) mind része a Bukom-életérzésnek.

A hihetetlen természetes fény nagyon meglepett. Amikor érkezés előtt nézegettem az időjárás-jelentést, arra számítottam, hogy a napfény és a felhők kellemes keverékében lesz részünk, de a valóságnál jobbat el sem képzelhettem volna. Ahogy a nap átsütött a felhőkön és a párán, egy hihetetlennek tűnő szórt, de még mindig irányított fényjelenséget hozott létre, amely átölelte a dolgokat.

Néhány helyen fedetlen területen edzettek a bokszolók, és a felhőkkel teli szabad égbolt lenyűgöző hátteret nyújtott. Azonban úgy gondolom, hogy számomra a legfontosabb tényező az ember volt. A sportfotózásnak induló projekt rövidesen valami sokkal jelentősebb dologgá alakult át: a közösség és az emberek kerültek a középpontba. A tipikus akciófotós munkámmal ellentétben – magasan egy szikla oldalában, teljes magányban – itt minden nap számtalan új emberrel és egyéni történetekkel találkoztam. Megtisztelő volt az a nagylelkűség, amellyel abban a két hétben a bokszolók és az edzők beengedtek minket – engem és az asszisztensemet, Jakobot – a saját világukba.

HÁNY BOKSZOLÓT EMELT A KÖZÉPPONTBA?

Az eredeti tervek szerint három vagy négy személyre koncentráltunk volna, de amint megérkeztünk, már tudtuk, hogy a terv tarthatatlan lesz. Végül több mint 40 sportolót és edzőt fényképeztem.

Ott-tartózkodásom idején a környék leghíresebb bokszolói közül kettő – Bukom Banku (Braimah Kamoko) és Bastie Samir épp a Bukom Bokszcsarnokban tartott, egymás elleni mérkőzésre készült. Mindkettejükkel kapcsolatba kerültem – Bukom Banku a közösség egy igazán karakteres személyisége, van benne valami rocksztáros rezgés; Bastie Samir személyisége pedig inkább az összpontosító sportolóé. A nemzeti válogatott edzőjével, Ofori Asarével tartott egyedi edzéstervének része, hogy egyszerre négy bokszolóval küzd, záporozó ökölcsapások közepette.

Az volt a figyelemre méltó, hogy minden sportolónak megvolt a saját rajongói tábora, akik edzés közben énekelve, ünnepelve hajtották kedvenceiket. Hihetetlen volt látni az emberektől érkező energiát és támogatást.

HOGYAN REAGÁLTAK BUKOM BOKSZOLÓI ARRA, HOGY OTT VAN ÉS FÉNYKÉPEZI ŐKET?

Minden új helyzetben igyekszem tisztelet tanúsítani. Bukom utcáin sok ember nem szereti, ha fényképezik őket, vagy előfordul, hogy pénzt kérnek a képekért. A helyieket kérdeztem arról, hogy mi az illendő.

A legtöbb sportoló ki akar törni Ghánából, és a világ porondjára szeretne lépni, így jó, ha némi nyilvánosságot tudok nekik biztosítani. Azzal kezdtem, hogy kapcsolatba léptem az edzőtermek vezető edzőivel, hogy elmagyarázhassák a sportolóiknak, ki vagyok és mit keresek ott. Emellett a „Bukom Boxing News” stábjának támogatását is élveztem; az operatőrjük, Nii Nortei el is kísért minket, és Sammy Heywood Okine sportújságíró is velünk tartott. Ők ketten úgy ismerik ezt a világot, mint a tenyerüket. Mindig biztonságban éreztük magunkat, pedig durva környéken dolgoztunk.

Az is segített, hogy korábban én is bokszoltam, így átlátom a sportágat és a hozzá kapcsolódó nyelvezetet és ritmusokat. Ennek köszönhetően sikerült anélkül a lehető legközelebb kerülnöm a történésekhez, hogy megzavartam volna a sportolókat (és anélkül, hogy engem is pofán vágtak volna!).

KÉPEI EGY BIZONYOS EGYÉNI LÁTVÁNYT ÉS ÉRZÉST KÖZVETÍTENEK – VAN VALAMI KONKRÉT KREATÍV MEGKÖZELÍTÉS, AMELLYEL EZT ELÉRI?

Nem ez az első alkalom, hogy valaki Bukom bokszolóinak történetét meséli, azonban én a saját stílusomban akartam bemutatni őket, hősként ábrázolni, úgy, ahogy a helyi közösség látja őket. Lehet, hogy ez egy mesterségesebb megközelítés, de a kapott képek egy olyan romantikus és érzelemteli nézőpontból mutatják be a sportolókat, amely szerintem nagyon is valóságos.

Pontosan ugyanúgy fényképeztem ezeket a bokszolókat, ahogyan más profi sportolókat vagy világbajnokokat, akiket a karrierem során volt szerencsém fotózni. A megvilágításhoz gyakran használtam vakut és softboxot, amelyet az asszisztensem cipelt, hogy együtt mozoghassunk a sportolókkal, anélkül, hogy megzavarnánk őket edzés közben. Ennek segítségével egyszerre kerülhettem közel a történésekhez és tarthattam ellenőrzésem alatt a fényviszonyokat. Ezzel a módszerrel a képeket néző ember minden egyes ütést érezhet, és láthatja az ütés erejétől elszálló izzadságcseppeket – ez az amiről az akciófotózás igazán szól.

HOGYAN TUDOTT FELKÉSZÜLNI EGY ILYEN PROJEKTRE?

Volt egy halvány elképzelésem arról, hogy Bukomban hová szeretnék eljutni, de mivel a projekt időtartama meglehetősen rövid volt – mindössze 13 nap a terepen –, a tervezés és az előmunkálatok elvégzése elengedhetetlen volt.

Három vagy négy hónapom volt a kutatásra, és ez idő alatt kerültem kapcsolatba a bokszvilágot belülről ismerő helyi médiavállalkozással, a „Bukom Boxing News” céggel, és a helyi sportújságíróval, Sammy Heywood Okine-nel. Ők nagy segítséget jelentettek a közösség előtti bemutatkozásnál és annak kiválasztásában, hogy fotózás szempontjából melyik edzőtermek és bokszolók lehetnek érdekesek.

A helyi segítő Accrában kulcsfontosságú volt a fényképezéshez szükséges sajtóengedélyek megszerzéséhez, valamint a fotózáshoz magunkkal vitt nagy mennyiségű felszerelés vámkezeléséhez is.

Ezzel a szintű előkészülettel a csapatom és én tényleg repülőrajtot tudtunk venni, és maximálisan kihasználhattuk az Accrában töltött időt.

MILYEN KIHÍVÁSOKKAL SZEMBESÜLT?

Szoros időkeretekkel működő produkció volt, így a korlátozott idő megosztása a reményeim szerint lencse- és mikrofonvégre kapott nagy számú ember között sok fejtörést okozott, különösen, mivel az állóképek mellett mozgófilmet is készítettem. Azonban gyorsan rájöttem, hogy az Accrához hasonló helyeken együtt kell úszni az árral. Legyen elképzelésed a céljaidról, de hagyd, hogy az események természetes módon bontakozzanak ki; nagyjából úgy, ahogy vitorlázás közben is tenned kell. Csak az számít, hogy a fényképezőgépeddel ugrásra készen várd a mágikus pillanatok feltűnését.

A másik kihívás az volt (ahogy gyakran máskor is), hogy eldöntsem, mikor készítsek állóképeket, és mikor mozgófilmet. Mivel a projekt fő célja a fényképezés volt, általában ezt vettem előre, de az ilyen akciódús témánál és az ilyen karakteres helyszínen mindig is mindkettőt használni akartam! Szerencsére asszisztensként és második operatőrként Jakob Schweighofer is velem volt, közös munkával mindkettőt meg tudtuk valósítani.

MELYIK VOLT A LEGKEDVESEBB PILLANATA A KÜLÖNLEGES NIKON-PROJEKT FÉNYKÉPEZÉSE SORÁN?

Olyan sok nagyszerű emberrel és érdekes történettel találkoztam, hogy most is nehéz egy pillanatot kiemelni közülük. Azonban a legutolsó napon, úton a reptér felé úgy döntöttünk, hogy még egyszer megállunk a „Charles Quartey Boxing Foundation” bokszalapítványnál, egy tető nélküli edzőteremnél, amely – a mellette található edzőtérrel együtt – számos helyi gyereknek az otthona is egyben.

Bár a meglátogatott termek közül ez volt az egyik legzordabb edzőterem, egyben itt részesültünk az egyik legszívélyesebb fogadtatásban. A vezetőedző, Charles Quartey az egyik leginspirálóbb ember, akivel valaha találkoztam. Fiatalkorában maga is bokszolt, és a bokszkarrierje során összeszedett vagyonának nagy részét az edzőterembe fektette, most pedig az edzősködés mellett dolgozik is, hogy támogassa az edzőtermet, és gondoskodjon az általa befogadott gyerekek élelmezéséről és iskoláztatásáról. Amikor utolsó nap megérkeztünk, épp a terem közepén állt, a bokszolói – a fiatal gyerekektől az éppen aktuális bajnokokig – pedig körülötte futottak egy körben. Keményen hajtotta őket, ugyanakkor széles mosoly ült az arcán. Látható és tapintható volt az a büszkeség, amelyet bokszolócsaládja iránt érzett.

Ahogy a nap egyre lejjebb ereszkedett a tető nélküli edzőtér fölött, elkaptam azt a mágikus pillanatot, ahogy ott mosolyog a reménybeli bajnokok gyűrűjében.

MILYEN TÉNYEZŐK ALAPJÁN VÁLOGATTA ÖSSZE A FELSZERELÉSÉT, ÉS HOGYAN SEGÍTETTE AZ A MUNKÁJÁT AZ ÚT SORÁN?

Ez volt az első alkalom, hogy a D850 fényképezőgépet használtam egy ilyen projekthez. A munkám üzleti oldala és a részletek iránti fogékonyságom azt eredményezik, hogy mindig nagyobb felbontásra és jobb képminőségre törekszem. A D850 megtalálta a megfelelő egyensúlyt a felbontás, a dinamikus tartomány, a használhatóság, a gyorsaság és a hordozhatóság között, mindezt egyetlen vázban ötvözve. Rendkívül jól illeszkedett a fényképezési stílusomhoz, a kívánt kimagasló minőséget nyújtva egy durva és nagy tempójú környezetben is.

A használhatóságát az álló- és mozgóképek közötti váltásnál is nagyra értékeltem. A két hét alatt sok filmes munkát is végeztünk, ezért nagyon jól jött, hogy jól elkülönített beállításokkal válthattam videofelvételre. Sejtheted, hogy az erős ütések megörökítésénél mennyire jól jött a 120 kép/mp sebességű lassított felvétel lehetősége!

Ami az objektíveket illeti, a projekt nagy részében fix objektíveket használtam. Az egyik kedvencem, az AF-S NIKKOR 24mm f/1.4G ED segítségével a történések középpontjában lehettem, hogy a nagy látószögével minden apró részletet megörökítsek, miközben megmutatom a sportolók szemében rejlő elszántságot.

Az AF-S NIKKOR 105mm f/1.4E ED az egyik új kedvencem. A minőség páratlan, ha közeli portrékról van szó; hihetetlen elmosódást nyújt. Sokat használtam az interjúk felvétele során. Az objektív, amelyre mindig számíthatok, az AF-S NIKKOR 24-70mm f/2.8G ED. Fényerős, rugalmasan használható, és még ilyen pörgős fotózáson sem csalódtam benne egyszer sem.

MILYEN ÜZENETET SZERETNE EZZEL A PROJEKTTEL KÖZVETÍTENI?

Egy sport-akciótörténet tervével mentem Ghánába, de valami sokkal mélyebb dologgal tértem haza. Egy bokszolóközösség történetével, amely a világ élvonalába tartozó sportolókat nevelt és nevel ki. Csak azt remélem, hogy a projekt hatása hozzájárul majd ahhoz, hogy a világ visszaadjon valamit a környéknek és az ott élő közösségeknek. Bebocsátást nyertem a világukba, és lehetővé tették, hogy egy teljesen egyedülálló nézőpontból szemlélhessem a munkájukat. Remélem, hogy a kapott képek segítenek majd abban, hogy ezek a hihetetlen sportemberek megkapják azt a figyelmet, amelyet megérdemelnek.

MILYEN TANÁCSOT ADNA AZOKNAK A FÉNYKÉPÉSZEKNEK, AKIK HASONLÓ PROJEKTRE SZÁNJÁK EL MAGUKAT?

Szeretem az akció- és kalandfotós munkámat, de fontos dolog egy olyan személyes projektre időt szánni, amely visszaviszi az embert a gyökereihez. A boksz és a harcművészetek nagyon nagy szerepet játszottak a neveltetésemben, de hosszú időre háttérbe szorultak nálam. Nagyon különleges élmény volt egy olyan közösséget fotózni, amelyet a boksz iránti szenvedélye határoz meg. Olyan próbák elé állított ez a projekt, amelyekre nem is gondoltam volna, és sok tekintetben emlékeztetett arra, hogy miért is szeretek fotós lenni! 

Aki hasonló projekten töri a fejét, annak egyvalamit szeretnék mondani: ne feledd, hogy a személyes munka legalább olyan fontos, mint az üzlet, ha nem fontosabb. Időt kell szakítanod azokra a dolgokra, amelyek belőled fakadnak, és olyan képekkel térj vissza, amelyek valóban megérintenek, és amelyek remélhetőleg portfóliód értékes darabjaivá válnak majd.

AZ ÖN SZÁMÁRA MIT JELENT AZ, HOGY A NIKON EURÓPAI NAGYKÖVETE LEHET, ÉS EGY ILYEN PROJEKTEN DOLGOZHAT?

Nagyon hálás vagyok a Nikonnak a lehetőségért; csodálatos érzés egy személyes projektemet ilyen támogatás mellett megvalósítani. Véleményem szerint sokat elárul a Nikon értékrendjéről, hogy ilyen módon támogatja a fotósokat. A minőséget és a tartósságot megkövetelő emberként kijelenthetem, hogy a Nikon vázak és objektívek karrierem meghatározó szereplői. Ez a projekt nem jöhetett volna létre nélkülük.

www.nikon.hu

www.facebook.com/raydemskiphotography