Panasonic Lumix S 85mm f/1.8 tesztUzseka Norbert | 2021. Szeptember 27., Hétfő 13:00 ![]() Egy cserélhető objektíves fényképező rendszerből sem hiányozhat a klasszikus portréobjektív, a nagy fényerejű 85mm-es, így a Panasonic is előállt a saját verziójával a Leica L bajonettet használó, fullframe-es S gépeihez.
hirdetés A Panasonic S f/1,8-as sor F/1,8-as fényerővel három fix objektívet is kiadott a Panasonic a full frame gépeihez, méghozzá úgy, hogy a 24, 50 és 85mm-es üvegek közel ugyanolyan méretűek és súlyúak. Ennek a gyakorlatban leginkább azok látják hasznát, akik filmezésre használják Pana S vázaikat.
A 85mm egy olyan kistele látószög, amelyet használva portréalanyunk arcának részletei nem torzulnak (ahogy tennék pl. nagylátóval közelről lőve), de nem is kell tőle olyan messzire állnunk, hogy ne hallja, ha kedvesen megkérjük, hogy „szeresd a kamerát”. Ez persze azt is jelenti, hogy madarászatra csak a Nagy Indiánkönyv egyes szereplőit idéző lopakodási készségekkel használhatjuk (vagy távirányítós gépen), de persze a klasszikus portréobik esetében ez nem is elvárás. Attól még rengeteg egyébre is alkalmazható ez a fajta objektív, ha már hozzászoktunk a látószögéhez.
Paddy Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 250
Kézbe véve Persze a felhasználási lehetőségeket befolyásolja a kezelése is. Cikkem tárgya eléggé szimpla darab, és meglepően könnyű is. 355 grammjával, 73,6 x 82mm-es méretével nem is feltűnő, ám nem spórolták ki belőle a csúcsminőségű anyagokat, ahogy némi pornak, víznek és fagynak is ellenáll. Nagy esőbe azért ne vigyük ki, mínusz 10 fok alatt se nagyon vegyük elő, de hát ki portrézik ilyen körülmények között?!
Stabilizátor nem került az objektívbe, de van egy kör alakú, közepes méretű napellenzője, s a rendkívül finoman járó kézi élességállító gyűrűn kívül csupán egy kapcsoló került rá, ami semmi másra nem használható, mint hogy az automata és manuális fókusz között váltsunk vele. Őszintén szólva semmi egyéb nem is hiányzott róla.
A kivilágított híd Sástón, a Fekete Zaj fesztiválon Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/5 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 1250
Képminőség és tapasztalatok A portréobjektívektől jobbára azt várják el, hogy éles képet és álomszép háttérelmosást adjanak. Egyes portréalanyok emellett azt is remélik, hogy szebbnek látszanak majd, mint a valóságban, azonban az már a fotós és a Photoshop feladata. Természetesen a Pana S 85mm f/1,8 is maximálisan teljesíti a két alapvető elvárást. Sőt, ritka, hogy ennyire kiegyensúlyozott, gyakorlatilag a teljes tartományban faltól-falig kimagasló élességet adó objektívvel találkozzunk. Már legtágabb f/1,8-as blendén is minden éles, és a lerekeszelés sem teszi számottevően élesebbé a képet – illetve f/22-es legszűkebb rekeszen is meglepően jó eredményt kapunk.
Találunk ennél is tágabb blendével (f/1,4, f/1,2) épített 85mm-est, konkrétan Leica L bajonett esetében két Sigma f/1,4-est, ám azok nehezebbek, nagyobbak, egy-két százezerrel drágábbak is (cikkem tárgyát 235 ezer forintért lehet megvásárolni), és az a 2/3 FÉ különbség elenyésző. Van az a téma vagy megbízás, aminél számít az is, de alapvetően az f/1,8 is elég (pláne a Panasonic S 85mm-esé!), hogy csodaszép háttérelmosást kapjunk. Ahogy arra is, hogy kevés fényben fényképezhessünk, s ugyanezen okból kifolyólag nem hiányzott igazán a stabilizátor sem, hiszen a Pana S gépekbe épp elég hatékony stabit szerelt a gyártó.
De hogy mondjak valami negatívumot is: a 80 cm-es minimális tárgytávolság nem ideális közeli fotókhoz. Persze, a full frame lapka által rögzített képből bőven lehet vágni, és a portréobiknál nem is elvárás a makró-közelség. De a micro 4/3-os rendszerben már úgy megszoktam, hogy a 85mm-es ottani megfelelője, a szintén kicsi-könnyű-jóárú Panasonic Lumix G 42.5mm f/1.7 nevű objektívvel 31 cm-ről is fotózhatok, hogy ez egy kicsit hiányzott.
Shell Beach koncert a Fekete Zaj fesztiválon Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 1000
Hanem amire azt a Lumix G obit a legsűrűbben használom, arra az S 85mm is tökéletes: kis klubokban, ill. olyan koncerteken/eseményeken, ahol közel lehet menni a színpadhoz/történésekhez, napnyugta előtt és után is kiválóan lehet fotózni ezzel az objektívvel.
Ahogy az elvárható, az autófókusza villámgyors és csöndes, a kézi élességállítás meg valóban kimagasló, az a gyűrű lehetővé teszi a leheletfinom módosításokat, amiért a filmgyártók igen hálásak lesznek.
Összegzés A Panasonic full frame-es S sorozatának első fényerős, fix portréobjektívje csont nélkül hozza az összes reális elvárást, ami az ilyen üvegekkel szemben támasztható: könnyű, relatíve kicsi, az ára nagyon is becsületes, a képminősége pedig egészen kimagasló. Emellett az időjárás mérsékelt viszontagságait is eltűri, a kézi élességállítása pedig a videósok szájíze szerint nagyon finom. A letisztult, elegáns design már csak a hab a tortán. Még sok ilyen objektívet mindenkinek!
Értékelés: 4,9 pont Pro: - könnyű, elég kicsi, jó árú - kimagasló képélesség a teljes képkivágásban, minden blendén Kontra: - a közelpontja kissé távoli
Panasonic Lumix S 85mm f/1.8 Technikai adatok Elérhető bajonett: Leica L Gyújtótávolság: 85 mm Objektív felépítése: 9 lencsetag 8 csoportban Lamellák száma: 9 Látószög: 29° Legnagyobb blende: f/1,8 Legkisebb blende: f/22 Legkisebb tárgytávolság: 80 cm Szűrőmenet: 67 mm Méret: 73,6 x 82 mm Tömeg: 355 g Stabilizátor: nincs Időjárásálló: igen
Paddy Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 250
Paddy Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 250
Bokeh növénnyel Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 250
Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/4000 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 250
Dordeduh koncert a Fekete Zaj fesztiválon (vágott kép) Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/50 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 640
Shell Beach koncert a Fekete Zaj fesztiválon Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 1000
A kivilágított híd Sástón, a Fekete Zaj fesztiválon Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/8 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 3200
A kivilágított híd Sástón, a Fekete Zaj fesztiválon Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 2000
A sástói kilátó Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 2000
A sástói kilátó részlete Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/15 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 2000
Mezolit koncert a Fekete Zaj fesztiválon (vágott kép) Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 1250
Mezolit koncert a Fekete Zaj fesztiválon (vágott kép) Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/2, ISO: 1250
Túrajelzés a Mátrában Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 125
Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 125
Túrajelzés a Mátrában Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/3200 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 125
Mátrai bodza Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/4, ISO: 125
Részlet a parádi Cifra Istálló és Kocsimúzeumból Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/20 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 1000
Részlet a parádi Cifra Istálló és Kocsimúzeumból Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/15 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 1000
Részlet a parádi Cifra Istálló és Kocsimúzeumból Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/25 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 1000
Részlet a parádi Cifra Istálló és Kocsimúzeumból Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/25 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 1000
A Belvederei Apollón szobor másolata a Nemzeti Múzeum kertjében Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100
Garibaldi szobra a Nemzeti Múzeum kertjében Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100
Gróf Széchényi Ferenc szobra a Nemzeti Múzeum kertjében Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100
Kazinczy Ferenc szobra a Nemzeti Múzeum kertjében, f/1,8-as rekesszel Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100
Kazinczy Ferenc szobra a Nemzeti Múzeum kertjében, f/9-es rekesszel Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/20 mp, rekesz: f/9, ISO: 100
Rómer Flóris, Pulszky Ferenc és Hampel József közös emlékműve a Nemzeti Múzeum kertjébenVáz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100
Madárodu a Nemzeti Múzeum kertjében, f/7,1-es rekesszel Váz: Panasonic Lumix S5. Záridő: 1/10 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 100
(-) ![]() A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!![]() |
|