.....a másik oka viszont a tükörreflexes fényképezőgépek hatalmas áresésében. Ennek az áresésnek egyik úttörője a Nikon.
A korábbi D50/D40/D40X modellek hagyományait követő D60, egy a kompaktok egyszerűségét és a tükörreflexesek képminőségét ötvöző, apró gép. A D60 számos tulajdonságát a D40X-től örökölte. Így megmaradt a 10,8 megapixeles érzékelő, az ISO100 és 3200 közötti érzékenység, a fókuszmotor nélküli, Nikon F bajonett. Még a gépváz külseje is csak keveset változott. Változott, pontosabban új, az érzékelő pormentesítésére megalkotott, összetett rendszer. Ez a CCD előtti, aluláteresztő szűrő rezgése, és a tükörakna légmozgásának irányítása által igyekszik távol tartani a kép útjából a port. Új az EXPEED képfeldolgozó processzor, és az állóképekből összefűzhető animáció lehetősége is. Kibővült a képfeldolgozó módok sora is. Összességében, a Nikon igyekezett még inkább kielégíteni a kompakt gépekhez szokott vásárlók igényeit. A könnyű, alig több mint, ½ kg súlyhoz könnyű kezelhetőség, rengeteg automatikus program és bámulatosan szemléletes kijelzés is tartozik.
A D60 egyik legérdekesebb újdonsága azonban nem a gépben, hanem az előtt, pontosabban az objektívfoglalaton keresendő. A D60 már az új, képstabilizátorral ellátott AF-S DX Nikkor 18-55/3,5-5,6G VR optikával is kapható. Kézben a D60 ismerős, hiszen a D40-es sorozat külsejét és kezelését örökölte. A bekapcsolás után a gép első dolga az érzékelő portalanítása. Ez látszólag késlelteti az üzembeállást, ugyanakkor az expogomb első érintésére a portalanítás megáll, és a gép máris készen áll az első kocka elkészítésére. Az LCD-n megjelenő állapotkijelzés szemléletes, talán túlzottan is. Hiszen a kép jelentős részét a blende és a zársebesség grafikus megjelenítése uralja, miközben számos más, majdnem ilyen fontos beállítás, csak apró jelzésként látható a képernyő szélén és alján.
A blende képi megjelenítése iránt olthatatlan vonzalmat érzőket leszámítva, alighanem a legtöbb felhasználó hamar átállítja a kijelzés módját Classic-ra, ami nagyobb számokat és kevesebb üres teret kínál. Ugyanezen a kijelzésen navigálhatunk a hagyományos menü helyett, a leggyakrabban használt beállítások között, ami sokat segít a gép gyorsabb beállításában. Sajnos a menünek ezen a részén, elsőre kissé kaotikusnak tűnik a navigálás, mivel a különböző funkciók fordított „L” alakban sorakoznak a képernyőn, és a köztük történő lépkedés mindvégig reagál az oldalirányú és függőleges gombnyomásokra is. Említésre méltó az LCD, ami kimondottan részletgazdag , jól olvasható képet ad, az átlagosnak nevezhető, 230 000 képpontos felbontást látszólag meghaladva. A képernyő és a kereső között találunk egy apró érzékelőt is, ami kikapcsolja az LCD-t ha a gépet a szemünkhöz emeljük, így annak a fénye nem zavar. A váz kialakítása a kis méretet helyezi előtérbe. A markolat mérete és formája jól sikerült, ám hátul, a hüvelykujj alatt gumi helyett egy csúszós műanyag felületet találunk, ami egy kicsit ront az amúgy jó fogáson. A memóriakártyát egyszerű műanyag ajtó mögött találjuk. Ennek nyitása könnyű és a gép működését nem befolyásolja. Vagyis a D60 akár nyitott ajtóval is képes fényképek elmentésére vagy lejátszására. Ez ma még ritka tulajdonság, pedig az SDHC kártyák megbízhatóságát ismerve, teljesen logikus. A kereső mérete és fényereje átlagos, szemüveggel is aránylag jól használható. Amennyire ez ebben a géposztályban lehetséges, a kis méret ellenére, a gombok jól kézre esnek.
Fényképezés közben a tükörfelcsapás hangja és rezgése minimális. A gombnyomástól számított késés átlagos. Az élességállítást egy hárompontos AF rendszer végzi, változó sebességgel és magabiztossággal. Sajnos élességállítás terén ez a gép messze elmarad a nagyobb Nikon modellektől, úgy sebességben, mint megbízhatóságban. Az új, stabilizátoros optika, árának megfelelően teljesített. Az SWM rendszer ellenére az élességállítás az átlagosnál egy picivel hangosabb. A képek élessége, részletgazdagsága és színe is jó. Sajnos napellenzővel és belső élességállítással ez az optika sem dicsekedhet. Előbbi növeli a becsillanás esélyét, az ellenfényre amúgy is érzékeny optikában, utóbbi pedig megnehezíti a polár, vagy más, irányra is érzékeny szűrők használatát. A szerkezet így is jó minőségűnek érződik. Kezelve, a D60, és a hozzá kapható, stabilizátoros alapoptika sem tűnik „olcsónak, vagy gyengének”. A különböző beállítások közötti válogatás egyszerű, a „?” gomb megnyomásával kis segítséget is kapunk az adott funkcióval vagy beállítással kapcsolatosan. A programtárcsa elfordítását, és pillanatnyi állását az LCD-n is láthatjuk. Mivel ebben a modellben az élességállítás elsőbbséget élvez, gyakori, hogy a gép nem hajlandó akkor exponálni amikor azt mi szeretnénk. Ez a fajta makacs, automata működés sajnos jellemző a vakura és az Auto ISO-ra is. Mivel ez egy elsősorban amatőr célokra szánt fényképezőgép, gyakran kell szembenézzünk azzal, hogy felülbírálja utasításainkat. Ezen leginkább a különböző beállítások alaposabb megismerésével és tudatosabb használatával segíthetünk. A menü használata egyszerű, és részben személyre szabható, a szükségtelennek ítélt pontok elrejtésével.
Az elkészült képek mentése és visszajátszása lassú, kártyatípustól szinte teljesen független. A képek törlése pedig túlzottan egyszerű. Elég a törlés gombot egymás után kétszer lenyomni, és az éppen látott kép már el is tűnt. Sajnos az akku a kisebbek közé tartozik és a töltöttség kijelzése sem teljesen egyértelmű. Bár elméletileg több mint 500 képre elegendő egy töltés, a teszt során ezt sajnos nem sikerült megközelíteni. Sőt, a három egységet jelző töltésmérő, alaposan megtréfált a teszt alatt, mivel a középső értéken aránylag sokáig működött, majd miután a kijelző az utolsó harmadba lépett, alig több mint 10 képet sikerült vele elkészíteni. Azonban a legnagyobb fájdalom talán az, hogy a lemerülés előtt kicsivel a gép már nem volt hajlandó újabb képeket készíteni, miközben a lejátszás és a törlés még hosszú perceken keresztül működött!
Az elkészült képek élénk színezetűek. A bőrszínek néha kissé túlzóak. Az alap kontraszt kicsit erős, így a képek látványosak, de nem használják ki kellőképpen a tükörreflexes gép lehetőségeit. A dinamikai tartomány kiterjesztése, vagyis a D-Lightning meglepően jó hatással van a képre. A zajkezelés is kimondottan jó ISO 100 és 1400 között. Még magasabb érzékenységen is elég egyenletes eloszlású a zaj ahhoz, hogy az könnyen szűrhető legyen. ISO1600 értéken a kép még mindig részletgazdag, komolyabb zajfoltok csak a homogén felületeken válnak feltűnővé. Sávosodást még 3200-as érzékenységen sem látni, ami dicséretre méltó.
