Uzseka NorbertKortársak: Horváth Dániel

Uzseka Norbert | 2018. Július 20., Péntek 06:00

Kortársak: Horváth Dániel
Horváth Dániel feltűnő jelenség. A Mr Szakáll néven modellként is működő, ám divat- és gasztrofotósként is sokat foglalkoztatott férfiú gyakran feltűnik Olympus rendezvényeken is – lévén a cég magyar nagykövete.

hirdetés

Az interjú rövidebb változata aktuális lapszámunkban olvasható nyomtatásban, itt azonban a teljes verziót közöljük.

 

Először egy Olympus rendezvényen találkoztam veled, bár utóbb rájöttem, hogy a Cimbaliband kapcsán is láttalak már. Előbbi helyen a fotózás és a gasztronómia miatt voltál, utóbbiban dobolsz, de a honlapodról kiderül, hogy keresett modell is vagy Mr. Szakállként. Született reneszánsz embernek tűnsz. Mesélj, kérlek, melyik dolog hogy jött, és mi mindennel foglalkozol még?

A Cimbaliband már másfél éve nem aktuális, csak még nem volt időm frissíteni a honlapot. Szóval arról lehet múltidőben beszélni, hogy ott doboltam 6 évig.

Elsősorban zenész vagyok, de pont azzal nem foglalkozom most. Pedig 3 éves korom óta zenét tanultam, és dobos akartam lenni. Egyből mentem is zeneoviba, majd zenesuliba, végül 2007-ben végeztem a Debreceni Egyetem Zeneművészeti szakán klasszikus ütőhangszer szakon. Elkezdtem tanítani zenesuliban, de se a rendszer nem vált be, se a fizetés, és már akkor is utazgattam, úgyhogy otthagytam a tanítást. (Pedig amúgy szeretem, csak akkor egy pedagógusi diplomás fizetés kevesebb volt, mint ha kb. Mekiben dolgoztam volna.)

Azután jött a modellkedés, mert volt sok fölös időm és gondolkodtam, mit csináljak. Volt pár fotóm, elmentem ügynökségekhez, majd kapásból a TV2 40 milliós játszma arca lettem. Óriás plakátok, reklám spot, stb. És innentől beindult a modell karrier. A következő lökést pedig 4 éve az adta, hogy megnövesztettem a szakállam. Tudatos döntés volt, ennek kedvéért. Bejött.

A gasztronómia mindig is érdekelt, miután Pestre kerültem, elkezdtem főzni magamnak. Mindent lefotóztam telefonnal. Aztán elkezdtem blogot írni, majd jött az éttermek tesztelése, még több főzés, majd 1,5-2 év alatt lefőztem Gordon Ramsay összes receptjét a Ultimate Cookery Course-ból. Ja, kicsit fanatikus vagyok. És ebből az következett, hogy megtanultam főzni, ételt fotózni (bár még akkor is csak telefonnal), szóval úgy az egész gasztró egyre jobban beszippantott. Most pedig ott tartok, hogy komoly éttermeknek, hoteleknek fotózok idehaza és külföldön is.

Az írás is mindig bennem volt, ebből két dolog lett. Hogy szabadúszóként különböző magazinoknak írok gasztro, utazás, divat témában, amit ugye össze tudok kapcsolni a saját fotókkal. Másrészt social media kezeléssel is foglalkozom, főként éttermeknek. Amit divatosan ma content creatornek hívnak.

A sok fellépéssel, meg a megjelenésemmel pedig több márka felfigyelt rám, amivel elkezdtem foglalkozni, kialakult ezt a Mr. Szakáll brand szerűség, és most már ott tartok, hogy talán influencernek nevezhetem magam, az instagramon elég erősen jelen vagyok. Számos munka, megkeresés, kollaboráció jön onnan.

Nagyjából ennyi mindent csinálok, ami így napi 30 óra, de biztos kihagytam még pár dolgot.

 

720HorvathDaniel_PB210955.jpg

Nemrég azt írtad egy Facebook posztodban, hogy „Nincs 2 éve, hogy elkezdtem fotózni. Azóta az Olympus fényképezőgépek nagykövete lettem, mostanra pedig együttműködök a világ vezető állvány gyártójával, a Manfrottóval.” Hogy alakult mindez? Mi vitt a fotózáshoz, és miért pont az Olympust választottad?

Szüleim fotóművészek voltak, úgyhogy kiskorban megtapasztaltam, milyen a kamera egyik oldalán lenni. Gyerekmodellként pózoltunk a nővéremmel. Nagyon jó világ volt. Képzelheted! A Túró Rudival, Szerencsi csokival és hasonló márkákkal. Gyereknek ez mennyország. Főleg, ha édesszájú, mint én. De akkor nem érdekelt a fotózás. A színpadon mozogtam, meg a kamerák előtt. És pl. a modellkedésnél figyeltem, és lestem el a trükköket. Hogy kell használni a derítést, fényeket. Nyilván ez elméleti tudás volt csak, de most már ezt is tudom kamatoztatni.

Mindig voltak kompakt gépeim, mint szerintem minden embernek. De csak lövöldöztem a képeket. Mikor koncertezni jártunk. Persze akkor mindenki megszólt, hogy jaj, ne fotózzam már, hagyjam abba. Aztán mikor hazaértünk, másnap már kérdezték, hogy mikor lesznek képek.

Aztán a telefon átvette a tudást, mert egy sima iPhone jobb képet készített, mint ezek a kompakt kis gépek. Én meg elkezdtem fotózni az ételeket. Még megvan az első „ételfotóm”: egy pudingot fotóztam le, túrórudival a közepén, egy piros terítőn, vakuval. És én ezt szorgosan töltögettem fel a Facebookra. Akkor persze mindenkitől megkaptam, hogy minek töltöm fel ezeket. Aztán egyre jobban lettek a fotók, meg az ételek is, és egyszer csak az volt, hogy írtak, hogy mikor lesz következő, meg mi a recept.

Ekkor már láttam, hogy ez az ételfotózás egy olyan piac, ahol egyrészt nincs túl sok jó fotós, másrészt van lehetőség.

Aztán megkerestem az Olympust, akik láttak bennem fantáziát. Nem tudok elég hálás lenni nekik, az pedig külön jó, hogy nem csak munkakapcsolat, de barátság is lett a dologból. Egyébként ez nálam jellemző, hogy olyan cégekkel állok kapcsolatban, ahol megvan egy személyesebb légkör. Sokkal nagyobb élmény úgy dolgozni és könnyebb is, mintha egy személytelen, csak szerződésen alapuló együttműködés lenne az adott céggel. A 2 év alatt oda jutott a dolog, hogy tavaly augusztusban meghívást kaptam a cégtől Stockholmba, ahol az európai Pen-F nagyköveteknek tartottak találkozót, valamint több munkát és együttműködést is köszönhetek nekik.

A Manfrottóval már itthon is volt kapcsolatom, mert idehaza is jó barátságot ápol egymással a két cég, így kerültem náluk képbe, viszont a fő kapcsolat úgy jött, hogy pont mikor kint voltam Stockholmban, a napfelkeltét fotóztam egy hajóról, amin laktam, és betaggeltem a hivatalos oldalukat insta storyban. Rengetegszer tettem már, de előtte sose nézték meg. Most viszont igen. És innentől megvolt hozzájuk a kapcsolat, volt pár üzenetváltás, de kicsit elhalt a dolog. Aztán mikor most ősszel az egyik főnök itt járt a Fotókiállításon, találkoztam vele, beszéltünk és ebből lett az együttműködés.

Ja, és hogy miért pont az Olympus? Két éve épp egy cikkhez teszteltem MILC gépeket. Akkor teljesen laikusként. Előtte sose volt a kezemben rendes fényképezőgép. Kipróbáltam a Panasonic, Fuji, Canon milc gépeit, majd jött az Olympus OMD-EM10markII, és ott éreztem, hogy valami történt. Pedig akkor még nem voltak nagy terveim. De éreztem, hogy jó fogni, csukott szemmel is csak jó fotókat lehet készíteni. Egyszerű volt kezelni. Első pillantásra szerelem lett. És már akkor ezt a címet adtam neki, mielőtt még bármit tudtam volna a jövőről. Aztán felkerestem a hazai képviseletet, akik pedig azzal álltak elő, hogy tudnak egy megfelelő gépet az én stílusomhoz, de igazából arra még várni kell kicsit, mert csak pár hónap múlva fog megjelenni. Ez volt a Pen-F. És nem is lehetne hozzám jobban illő kamerát kitalálni.

 

720HorvathDaniel_P2116736.jpg

 

A Manfrotto oldalán olvasható egy írásod a dark mood photographyról, amiről én elsőre azt hittem volna, hogy valami depresszív dolog, de szó nincs ilyesmiről. De akkor mi ez?

Haha. Egyszerű. Olyan ez, mint a low key, vagy a high key. Az egyikben a mély, sötét tónusok uralkodnak, a másikban a világosak. A darkban értelemszerűen a mélyek. Egyfajta sötétebb hangulat. Ami így leírva igen vészjóslóan hangzik, de nem az. Ez egy sokkal vintage-ebb, rusztikusabb hangulat, mint amilyen én is vagyok. Ellenben a white mooddal, ami talán azt mondhatnám, csajosabb a világos, fehér és olykor harsány színekkel.

 

Mesélj egy kicsit arról is, hogy miért ezt fotózod, és hogy hogyan!

Ezt érzem magamhoz közelebb. Nagyon szeretek mindent, ami fa, bőr és vintage. Az ételekben is a rusztikus dolgok jönnek be sokkal jobban. Bár az is igaz, hogy a fine diningot is szeretem. Rengeteget nézegettem a Pinterestet, és ezeknek a fotóknak tetszett a hangulata. Lehet, csak a kivitelezés és a fotós ügyessége miatt. Rengeteg külföldi, főleg skandináv food blogger van, akiknek iszonyat jó fotóik vannak, pedig nem is fotósok. Mint ahogy én se. Sose tanultam. Mindent a netről szedtem. Figyeltem, analizáltam. Videókat néztem. Mivel zenész vagyok, és szeretek improvizálni, ezt a tudásomat nagyon jól tudom kamatoztatni itt is. Nagyon vicces lenne bemutatni azokat a fotókat, amiket pl. tavaly lőttem egy étteremnek. Annyira DIY (do it yourself) megoldásokkal dolgoztam, mert még nem volt rendes lámpám, se derítőm, se állványom, se semmim. Így pl. a nagydobbőrt használtam mind diffúzornak, mind derítőnek, valamint a cintányér állvány menete megegyezik a fényképezővel, úgyhogy cintányér állványra tekertem fel a gépet.

 

720HorvathDanielPortre_IMG_1005.jpg

 

A fotós utómunkához hogy állsz?

A mai világban abszolúte szükségesnek tartom. Főleg, hogy a reklámiparban is dolgozom, mindkét oldaláról a kamerának, így tudom, hogy nagyon fontos eladni az árut. Kikerülhetetlen. Én pl. nem szeretem a hamburgert, gyorsétteremben sose eszem, de marketing és reklám szempontból teljesen megértem, hogy fel kell turbózni nem csak a színeket, de korrektúrázni, kijavítani, ami szükséges, hogy kifogástalan legyen a termék.

Másrészt sokkal gyorsabb. A mai világ nagyon felgyorsult. Pl. már nem foglalkozunk azzal, ha mondjuk a tányéron a szósz lefolyt. Azért nem fogunk elvesztegetni 10-20 percet, hogy a szakács újra süsse, tálalja. Utómunkában egy gombnyomással kikapom onnan. Ha megvan a lehetőség, miért ne használjuk?

Ez ugyanolyan dolog, mint hogy sok fotós a DSLR fényképezőkre esküszik. És sose fogják beismerni, vagy megérteni, hogy már fejlődött annyit a technika és igenis itt vannak a MILC-ek, amik nagyon sok esetben képesek kiváltani profi szinten a tükrös gépeket. Nyilván minden témához, helyzethez megvan a megfelelő gép, és akár lehet az embernek több gépe, de nekem pl. tökéletesen megfelel a Pen-F, és még nem volt panasz a képeim minőségére, pedig vannak nagy ügyfeleim.

Egyébként Lightroomot használok, mint szerintem a gasztro fotósok túlnyomó része. Nem fotózok modelleket stúdióban, szóval nincs annyi korrekcióra szükségem, nem kell Photoshophoz nyúlnom.

 

Ha már technikai részletek, érdekelne, melyek a kedvenc fotós kiegészítőid.

Most pont a Pen-F-hez készült kiegészítők, amiket szintén még megjelenés előtt volt szerencsém kézhez venni. Sokan nevettek rajtam, hogy nincs rendes fotós táskám. Merthogy az igazi fotósoknak van. De egyrészt én nem is vagyok igazi fotós, másrészt 2 obi meg a váz a zsebemben is elfér, szóval egy clutchba bőven elférek. Most viszont kaptam egy bőr fotós táskát, meg szintén egy clutch-ot, ami kifejezetten a Pen-F dizájnjára készült. Persze ez nem azt jelenti, hogy csak a Pen-F tulajoknak lehet ilyenjük.

Amúgy inkább azt mondanám, hogy azok a kellékek, amik az ételfotókhoz kellenek. Ilyen pl. a fekete tepsim, amit rengetegszer használtam háttérnek. Nagyon vicces, mikor beállítok egy komoly étterembe, fotós cucc szinte nincs nálam, hiszen egy obival megoldható a dolog, viszont van nálam rozsdás tepsi és kopott fa vágódeszka. Akkor mindig kicsit elhűlnek, kérdik, hogy hol a cucc. És hogy-hogy nincsenek nagy objektívjeim, meg nagy lámpa felszerelés, stb.? Aztán meglövöm az első képet, megmutatom nekik, onnantól kezdve mindenki megnyugszik. Addig meg élvezem magamban mosolyogva, hogy eljöjjön az első rádöbbenés, hogy milyen képeket készít ez a gép.

 

720HorvathDaniel_P1101919.jpg

 

És mozogsz a fotográfia más területein is?

A másik, amit nagyon közel érzek magamhoz, az a portréfotózás. De semmiképp se stúdió körülmények között. Nagyon szeretek láthatatlanul fotózni. Ami vicces, mert amúgy egy elég feltűnő jelenség vagyok, de szeretem azt is, ha nem én vagyok az előtérben, hanem tényleg csöndben ott vagyok és csak figyelek. És elkapom a pillanatokat. Így volt, hogy pl. a Mercedes Benz Fashion Weeken készítettem backstage anyagot, és a divat kapcsán most már külföldi fashion weekeken is fotózom, de kifejezetten a street style-t. Érdekel a fesztivál fotózás, mint pl. a Sziget, ahol rengeteg a jó téma. Rengeteget utazom, nagyon szép helyekre, úgyhogy arról is készítek fotókat, valamint hoteleknek is dolgozom. Ezek is mind mood (vagyis hangulat) fotók. Tehát nem rohangálok körbe vakuval és lesz egy tökéletes kép, hanem azokat a részleteket örökítem meg, amik a hely különlegességei.

 

Elképzelhető, hogy az utazásaidról is készüljön album/kiállítás/honlap? És általánosságban is: várható tőled kiállítás, fotós album, ilyesmi?

Mindent ötvözök és egyberakok. Ha elutazok a milánói divathétre, akkor a városról, a szállásról és a divatról egyaránt készítek képeket, amik különböző magazinokban, print és online is megjelennek. Viszont az albumokban nem annyira hiszek. De ez nagyon személyes dolog. Én nagyon digitális világban élek. Magamból indulok ki, hogy nincs időm lapozgatni képeket. De talán egy gasztro könyv, receptekkel. Igaz, ahhoz szponzor kéne. A kiállításhoz úgyszintén. És ebben is azt hiszem, hogy az a generáció vagyok, akit, csúnya kimondani, de nem érdekel egy kiállítás, mert az interneten fent van minden. Nem azt mondom, hogy nem jó. Sőt, nagyon fontosnak tartom, és képzőművész családból származom, úgyhogy az egyik felem nagyon sajnálja ennek a kultúrának a hanyatlását. De magamból indulok ki, hogy nincs időm elmenni kiállításra, hanem végigpörgetem az instát, onnan inspirálódom, és tervezem meg az utazást. Azért szerintem egy kiállítás sokkal művészibb és hatásosabb annál, mint amit én képviselek és a jelen korban zajlik. Hiába készítek remek ételfotókat, az nem lesz olyan átütő kiállítva, mint ha mondjuk egy dokumentarista fénykép lenne a vidéki lét gyötrelmeiről. Az sokkal jobban húsba vág, megérint és beszívódik, mint egy csokitorta.

 

720HorvathDaniel_P6141774.jpg


Másodszor említed a családodat, úgyhogy meg kell kérdeznem: ők mivel foglalkoztak?

Egyrészt anyai nagyapám egyedüli magyar tagja volt az Angol Királyi Fényképészeti Társaságnak, valamint mindkét szülőm fotóművész.

Többek között apám, Horváth István hozta létre a Műhely ’67 nevezetű avantgárd fotókiállítást, ami abban az időben rendszerellenesnek számított, és emiatt sok időre feketelistára került, és nem is vették fel 7 éven keresztül a Magyar Fotóművészek Szövetségébe, majd csak 1974-ben. Anyám ezt a kört a ’70 évek elején futotta meg ugyanígy.

(Az még viccesebb, hogy most rákeresve döbbenten látom, hogy tavaly a Capa központban volt átfogó kiállítás az elmúlt fél évszázad magyar fotográfiájáról, és a szüleimről egy szó sincs, se nem kereste meg őket senki, pedig ők hozták létre mind a Műhely ’67-et, mind olyan különleges fotográfiai eljárásokat, amiket előttük senki, a fotográfia hőskora óta.)

És hogy mennyire más volt 30 évvel ezelőtt a világ?

Én itthonról szervezek le külföldi munkákat, kimegyek, lefotózom, ott helyben laptopon megszerkesztem, leadom, vagy hazajövök és átküldöm a fotókat a világ másik felére, megadom a bankszámlaszámom és utalnak.

Apukám anno hetente járkált fel Debrecenből a diapozitívokkal, a Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz elfogadtatni a fotókat.

Tehát megkaptak egy munkát a megrendelőtől, mondjuk divatfotózást. Miután megvolt a fotózás, megmutatták a megrendelőnek, de nem ők döntöttek, hanem Pesten egy 3 tagú zsűri, akik véleményezték, hogy alkalmas-e a fotó vagy sem. Ők döntöttek arról is, hogy mennyit ér a munka. Ezután kaptak egy pecsétes igazolást, azt kellett visszavinni a megrendelőhöz.

Mai fejjel olyan szürreális, hogy fel nem foghatom. Mondjuk, felkér egy vidéki étterem fotózásra, de ők bele se szólhatnak abba, hogy jó-e az elkészült fotó, se nem egyezhetek meg velük a díjazásról, hanem egy zsűri döntené el, hogy jó-e a fotóm, és hogy mennyit kapok a munkáért.

Ráadásul régen nem volt Photoshop, úgyhogy akár technikailag, akár költségvetésben összehozni egy időigényesen előkészített terepet, mikor a naplementés horizont előtt óriási terített asztal van, mögötte lovak állnak, és a nap éppen hogy át kell, hogy süssön az üvegbe zárt termékeken, nem kis kihívás volt, mert a nap mozgása miatt szinte csak másodpercek voltak a tökéletes fotó elkészítésére.

 

720HorvathDaniel_P3157018.jpg

 

Olympus nagykövetként mik a feladataid?

Mivel nagyon sok mindent csinálok és rengeteg területen mozgom, ezért sokat szerepelek a médiában. Hol a gasztro miatt hívnak, hol a divat miatt. Mindig van valami megjelenés, ahol nyilván büszkén hirdetem a márkát. Rengeteg céggel és márkával állok így kapcsolatban, de arra ügyelek, hogy csak olyanokkal, akiket tényleg magaménak érzek. Szóval pénzzel nem vagyok megvásárolható. A social mediában is nagyon aktív vagyok, instagramon 14 ezer követőm van, ami már jelentős. És mivel folyamatosan fotózok, utazok, ezekről mindig posztolok, mindig velem van a Pen-F, sokat a Manfrotto állvány, amit látnak az emberek, és ez beivódik. Mondhatni, mi vagyunk a modern szendvicsemberek. És lehet ezáltal tudatosan, vagy tudattalanul vásárolnak olyan terméket, amit én használok. Sokszor megkeresnek, tanácsot, véleményt kérnek. Nagykövetnek lenni nem alkalmi munka. Ez folyamatos. És csak akkor van értelme, ha tényleg magadénak érzed a márkát. Mert akkor tudsz hiteles lenni.

 

Volna bármi tanácsod kezdő ill. amatőr fotósoknak?

Hát, én ugyanúgy kezdő és amatőr vagyok, csak jól palástolom. De tényleg. Nagyon sok technikai hiányosságom van, de valahogy mindig a legjobbat hozom ki.

Viccet félretéve, elhivatottnak kell lenni. Megtalálni azt, ami a legjobban vonza az illetőt, vagy ami a legjobban testhez áll. Én pl. nem tudom elképzelni magam egy stúdióban, lámpák között.

Tehetség és szem kell. Ahogy látom, nagyon sokan akarnak fotózni. Ez most nagy divat. Én mindenhez elég komolyan állok és semmire se tudok hobbiként tekinteni (sajnos). Ezért azt mondom, hogy aki csak úgy fotózgat, az inkább ne tegye. Ha már fotózásra adta a fejét, mindig fejlessze magát.

Én a Pinterestet néztem elsősorban. Onnan tanultam a fotók által. Rengeteg videót néztem. Igazából, bármi ami inspiráló. Simán nekiálltam hajnalban megnézni, hogyan kell házilag lightboxot csinálni, és hajnal 3-kor kartont faragtam, és a kölcsönkért, mini Manfrotto lámpákkal és sütőpapírral teszteltem a fényeket, hogyan kell úgy fotózni. Megszállottság nélkül szerintem nem érdemes. Pont azért nem érzem sose, hogy valójában dolgozom, mert nem munkának fogom fel, hanem kísérletezésnek, kreatív munkának. Ezt pedig jól megfizetik szerencsére.

 

720HorvathDaniel_P1286650.jpg

 

Vannak kedvenc fotósaid, gasztro vonalon és azon kívül?

Mint mondtam, akiktől inspirálódtam, a legtöbb, nem tanult fotós, mint ahogy én sem. De mégis profiknak mondhatók. A vicc, hogy már nem is neveket mondok, hanem instagram neveket:

@missmarzipancom

@gkstories

@jernejkitchen

@reblondonfridge

Blogban:

Bettysliu.com

Abrowntable.com

Hintofvanillablog.com

Divatban pedig

@garconjon

@le21eme

 

Modellként számtalan különféle fazont alakítottál már, de, ha nem túlzás ilyet kérdezni, melyik vagy igazán te?

Azért ez nem egy olyan dolog, mint a színészet, ahol több hónap próbafolyamat van, és átalakulsz és a részeddé válik. Itt van egy nap fotózás vagy forgatás, vagy akár csak pár óra. Reklámban vagy filmben csak egy szereplő vagyok a sok közül, van, hogy nem is tudom az egész történetet, majd csak a végeredményt látom. De nemrég forgattam egy elég vicces reklámot. Orosz reklám, norvég rendezővel, Szlovákiában, és én voltam a szereplő. Ennél nemzetközibb nem is lehetett volna.

 

 

https://www.facebook.com/danielhorvathofficial/

http://horvathdaniel.eu/

https://www.instagram.com/danielhorvathofficial/

https://www.instagram.com/gasztronota/

 

 

További fotók Daniról és Danitól:


720HorvathDanielPortre_Malta 01.jpg

 

720HorvathDanielPortre_Malta 03.jpg

 

720HorvathDaniel__cimlapra_P8153462.jpg

 

720HorvathDaniel_P1082113.jpg

 

720HorvathDaniel_P1085075.jpg

 

720HorvathDaniel_P4090210.jpg

 

720HorvathDaniel_P5220268_resize.jpg

 

720HorvathDaniel_PA071492.jpg

 

720HorvathDaniel_PA252198.jpg

 

720HorvathDaniel_PB274328.jpg

 

720HorvathDaniel_PC294665.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.079135 másodperc.