Fotó MagazinKiállítás a Fugában: Batár Attila

Fotó Magazin | 2018. Január 27., Szombat 15:00

Batár Attila, építésznek és fotográfusnak nyílt kiállítása a Fugában.

hirdetés

"A kiválasztott képeket három egyenlő részre bontottam. Az első az otthon, amelyet a lakásunkban található, számomra fontos tárgyak, részletek reprezentálnak. A második a környezetről, a Butte aux Cailles negyedéről szól. Egy falu Párizsban. A képek a környék jelenségeit, tereit, épületeit idézik elő. Végül a harmadik a világot járva, a szemem elé került élmények képi másai. Az első részben alig, majd a vége felé egyre több építészeti fotó szerepel. Az első két rész iPhone-nal, míg az utolsó rész Canon, illetve Nikon géppel készült. Az első két csoportban a 2017-ben, míg a harmadikban a tíz egynéhány évvel ezelőtt készült fotók szerepelnek."

 

ba-kiÃĄllítÃĄs-b-08_resize.jpg

 

/BATÁR Attila/

 

BATÁR Attila építész, építészeti szakíró 1925-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Kollégiumban kezdte és a budapesti Királyi Katolikus Egyetemi Gimnáziumban fejezte be. A második világháború után az ELTE Bölcsészettudományi Karára, szociológia és történelem szakra iratkozott be. Diplomáját 1953-ban történelemből nyerte el. Három évig tanított ugyanezen az egyetemen tanársegédként. A bölcsészpálya kényszerű elhagyása, három évi gyári munka után elvégezte a Műegyetem építészmérnöki szakát. Diplomáját 1963-ban kapta kézhez. Gyakorlati tapasztalatait elsősorban a KÖZTI-ben szerezte meg, ahol mestere JÁNOSSY György volt. 1968-ban elhagyta az országot és Párizsban dolgozott építészként a Biro et Fernier irodában. 1970-ben továbbvándorolt az Egyesült Államokba, ahol Los Angelesben (Gruen Associates), San Franciscóban (Sandy and Babock), majd New York-ban (D.P.A.) dolgozott építészként, illetve mint irodavezető. Külföldön tervezési tevékenysége elsősorban lakóépületekre koncentrálódott, a magánházaktól kezdve a középmagas lakóházakig. Emellett középületek tervezésében is részt vett. Nyugdíjasként visszaköltözött Párizsba, ahol azóta is él. Az utóbbi két évtizedet elsősorban építészeti tárgyú könyvek és tanulmányok írásának szentelte. Bár első írásai még magyarországi tartózkodása alatt jelentek meg, a utóbbi időkben a magyar mellett írásait angolul, németül és franciául is közölték. Témái felölelik az urbanisztika (mobilitás) és az építészetelmélet (a történelem szerepe az építészetben, és a pszichológia és az épület kapcsolata) néhány kérdését. 2015-ben megkapta a Molnár Farkas-díjat. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

 

http://fuga.org.hu

 

ba-kiÃĄllítÃĄs-c-06_resize.jpg

 

Könyvei:
Lucien Hervé, Héttorony Könyvkiadó, Budapest, 1992
Die Geschichte als Architekt. Eine Strasse in Wien – Der Mölker Steig. Mit fotos von Lucien Hervé, Mölker Verlag, Wien, Budapest, 1999
Városaink az ezredfordulón. Európai füzetek, hatodik szám. Batár Attila és Locsmándi Gábor tanulmányai. Új Világ Kiadó, Budapest, 2000
A történelem mint tervező. Egy bécsi utca – a Mölker Steig. Lucien Hervé fényképeivel. A Mölker Verlag, Wien és az N&n, Budapest kiadása, 2001
A sokrétű Víziváros. Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2002
Láthatatlan építészet. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2005
Az emberi tér. Válogatott tanulmányok, Terc Kiadó, Budapest, 2010
le carré bleu nemzetközi építészeti folyóirat munkatársa.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.083748 másodperc.